A napokban jelent meg, és a vasárnapi képregénybörzén találkozik először nagyobb közönséggel egy új magyar képregény, a Swords első epizódja. A szerzőktől kapott recenziós példányokon testvériesen megosztozva Lénárd László és Bayer Antal regéli el első benyomásait a szép, színes kiadványról. (Megjegyzés: a börzén a szerzők dedikálják is művüket.)

Fantasy képregényben nem állunk rosszul, de korántsem olyan jól, amilyen jó fantasy írók vannak hazánkban. Van, aki nálam ehhez jobban ért, én csak Skandar Graun szülőatyjától, Nemes Istvántól és „baráti körétől” olvastam, meg M.A.G.U.S-oztam pár évet, de az a teljesítmény már jócskán elismerésre méltó (az övék), több kódexnyi anyagot összehoztak világszínvonalú minőségben. Külön téma lehetne, hány tehetséges illusztrátorunk dolgozik a megélhetésért képregény helyett kártya- és borítófestésen.

Magyarul képregényből olvashatunk néhány rész klasszikus Conant, igényes kötetben a George R. R. Martin Trónok harca-sagájához kötődő Kóbor lovagot, Raymond E. Feist Mágus-sorozatának néhány epizódját (sajnos nem folytatták), D&D játékból World of Warcraft-mangákat, és a legszebb, ami történhetett, a francia Torony sorozat elindulása, legrosszabb a Torony halála volt (toronymagasan). Magyar szerzőktől a mára sajnos folytatás híján szinte elfeledett Perseuson túl napjainkban a Random Virtuális Képregénymagazin közölt történeteket, ott van a Deveraux, a Bloodlust, ígéretes sorozatok fejlődnek a hálózaton, és mivel elég sok alműfajjal bír a szcéna, Bóni és Tim is fantasy, az Asztrál ecset is, általam ismeretlen szerzői mangák is megjelentek, úgyhogy van még mit felfedezni (akit régiségek mellett a jelen szerzői kiadásai is érdekelnek, látogasson el most vasárnap a börzére.

A Swords szerzői egyelőre úgy tűnik medieval-fantasyt és némi D&D-t kevernek, de sok minden még nem derült ki a történetből. Különös nevű királyság, fényes páncélú lovagok, hercegnők, parasztok, boszorkány, orkoknak, démonoknak tűnő tereptárgyak vannak itt, elfogadhatóan érdekes történetbe ágyazva. A nevek mindig sarkalatos pontjai, hangulatteremtő elemei az ilyen jellegű könyveknek (lásd a Conan-sorozat abszurdan vicces földrajzi neveit, vagy a Gyűrűk urából mondjuk az entek valódi nevét), momentán találkozhatunk hétköznapi és költött nevekkel, de van egyfajta egysége a világnak. A boszorkány számomra elsősorban népmesei elem, így kicsit idegenként hatott (tudom, tudom, vannak witchek, de akkor is – nálunk főleg népmesék negatív szereplői), lehet ez még jó is – ahogy már írtam, lassan kibontakozó sorozat lesz, ha így halad sikerülhet valamennyire egyedi világot alkotni.

Nemeskéri Attila történetvezetése és a kicsit túl élénken színezett, részletes, anatómiailag helyes, de nem kiemelkedően stílusos rajzok (Szendrei Tibor elsősorban illusztrátor) összhangba olvadnak. A narráció kevés, az információt a képek hordozzák, a fókuszok helyükön vannak, néha viszont kicsit sután szerkesztettek a jelenetváltások.

Az 576 kbyte magazinban már régen beharangozott kiadvány az internetre lett szánva, aztán mégis papír lett belőle, és még milyen szép borítóval. Ára megfelelő. Az angol cím nem indokolt, csak a divatra lehet fogni, miért nem Kardok a címe. Összességében egy „jól menedzselt” szerzői kiadványnak tűnik a képregény, látszik, hogy volt rá pénz, másban nem tűnik ki a magyar mezőnyből. A többi majd kiderül.

Lénárd László

Nemeskéri Attila évekkel ezelőtt megálmodott egy ötletet és elkezdte regényként kidolgozni, majd hirtelen rádöbbent, hogy képregényként működne igazán jól. Kitartóan kereste ehhez a társakat, és rá is talált néhány lelkes rajzolóra, akinek tetszett a sztori. A legfőbb nyeremény Szendrei Tibor megnyerése volt, aki már jó húsz évvel ezelőtt, a Találkozás című magazinban belekóstolt a képregénykészítésbe, és bár azóta főleg illusztrátorként talál munkát, lélekben sosem lett hűtlen eredeti szerelméhez.

Az ötlet idővel több nyelvű (ezért az angol cím), elektronikus terjesztésű, kiegészítő tartalmakat is nyújtó projektté dagadt, ám felmérve a hazai lehetőségeket és igényeket (a Facebookon folytatott közvéleménykutatás következtében) Nemeskériék úgy döntöttek, hogy az eredeti, magyar nyelvű kiadványt nyomtatásban is megjelentetik. Örvendünk a szerencsének, megkaparintottuk, elemezünk mi is.

Bár nem vagyok kifejezetten fantasy-rajongó, nem panaszkodom az eredményre. Saját világán belül jól működő történet, érdekesnek ígérkező, grafikailag is ügyesen jellemzett karakterek, látványos kivitelezés, további izgalmakat kilátásba helyező befejezés (állítólag már decemberben jön is a második füzet). Még nem teljesen tiszta, hogy ki lesz a „jó”, ki lesz a „rossz”, ezt ügyesen lebegteti az író, és felkelti kíváncsiságunkat, van kedvünk várni a folytatást.

A rajz kellően részletgazdag, a panelezés többnyire rendben van, jól vezeti a szemet, könnyen lehet követni a cselekményt. A színezés helyenként kicsit sötétre sikerült, de tudtommal ez a nyomda ördögének tudható be, nem pedig Ruzsinszki Zsolt színezőnek (és akkor ezen a ponton említsük meg a Szendreinek tuskihúzóként segédkező Dévényi Gergly nevét is).

Sok szeretettel ajánlom tehát mindazoknak, akik ki vannak éhezve magyar képregényekre, főleg, ha zsánerképregényre és „szép” realista rajzokra vágynak. Nem állítom, hogy tökéletes lenne, ami nem is várható el egy első résztől, képregényírásban magát még csak most kipróbáló szerzőtől. A párbeszédek néhol túl bő lére lettek eresztve, ami egyes oldalakon a szóbuborékok tömkelegét eredményezi. Néhány helyen viszont be lehetett volna toldani egy „közben” vagy „ugyanekkor” narrációs feliratot, hogy egyértelmű legyen a dolog. A beírás korrekt, jól olvasható, de valamivel fantáziadúsabb fontot lehetett volna keresni (a boszorkány szövegeinek vörös háttereiért dicséret jár), és még az én öreg szemem is elviselné, ha egy-két fokozattal kisebbre vennék a méretet. A rajzokat illetően csak annyit jegyeznék meg, hogy a női és gyerek arcok általában kicsit kevésbé sikerültek, mint a férfiak.

Mindenesetre csak így tovább, és remélem, a Swords a vasárnapi képregénybörzén talál annyi érdeklődőre, mint az amerikai „nagyágyúk”.

Bayer Antal