Pár Random képregény - kritika

2013. július 02. 14:38 - NickelADeón

Random_PeterShed.jpgA 5Panels mellett egy aktív, fiatalokból álló csapat van épp most a magyar képregény színterén, a Random (és Fritz Zoltán, aki egy egyszemélyes galeri). Más úton járnak. Míg előbbi egyesületként intézményesült, utóbbi független alkotók társulata maradt. Sok más különbség is van köztük. De mindkét csapat évek óta rendületlenül nyomja a képregényeket.

Nem lenne fair, ha nem említeném meg a Random egyik, azóta kilépett alapítóját, Chavezt. Jól képviseli a netes magazint úgy is, hogy a fizikai személye láthatatlan maradt (senki nem látja rendezvényeken), de írásai, és mondhatjuk, hogy egyik fő műve, a „Random képregények” jelen van, nullákkal és egyesekkel leírhatóan. A többiek közül Emtrexx, Zspider és Balakin tűntek nagyon aktívnak, míg követtem a tagváltozásokat. Az alkotók, eddig megjelent művek itt vannak összeszedve.

Mivel gyerekkoromtól ártalmatlan és amatőr papírimádó vagyok – mint olyan sokan – szagolhatom, simogatom, nézegetem a szép papírt, mint nagyapám prémiumkor a finom angol szövetet, s minél finomabb, annál elragadtatottabb vagyok, nem tudok mit kezdeni a digitális kiadásokkal. (A netes és a papír alapú publikálás gazdasági, társadalmi összehasonlítására ebben a cikkben nincs hely és bennem nincs elég szakértelem) A számítógépet szeretem, a laptop a kedvencem, de képtelen vagyok akár azon, akár tableten is képregényt olvasni.

Így nem maradt más választásom, mint A5-ös füzet alakban kinyomtatni a Valamilyen Hivatalt, a Peter Shedet és a Dark Jazz-t. (Ezer példányban. Találkozunk a börzén.)

Mindhárom képregény a Random eredeti céljaihoz igazodik, a vállaltan különböző műfajokban igényes ponyvákat létrehozó íróktól, rajzolóktól ezúttal misztikus történeteket közölt a magazin. A műfaji besorolásban segítségemre van ez a lista, itt az okkult nyomozós sztorihoz sorolnám mind a hármat, ahogy Papp Imre Deveraux-ját. Ezen belül is mind a négy más jellegű.

Sorrendben a Valamilyen Hivatallal kezdtem az olvasást. Lőrinczi Balázs alkotásainak rajongója vagyok, nagyon viccesnek és vagánynak tartom a rajzait, és a történetei is jók, lendületesek, átlag felett szórakoztatók. A Valamilyen Hivatal is ilyen. Legendás lények eltévelyedéseivel foglalkoznak, a három főből álló csapat olyan jelenségeket tesz helyre, mint egy kraken vagy egy kacsalábon álló-lépő házikó (a többi olvasáskor kiderül).

A csapat vezetője ismerős. Ha igaz, ha nem, engem egy az egyben az egyik magyarul megjelent (a semices vámpíros) Superman-Batman sztori álruhás Bruce Wayne-jére emlékeztet. A két másik szereplő szimpatikus, a fiatal férfi és a fiatal nő. Felbukkannak magyar nevek, de eléggé helyfüggetlen a képregény. A párbeszédek zsánerből adódó közhelyességük mellett nem rosszak, szerencsére a túlzott poénkodás vagy száraz papírbeszédek helyett viszonylag jól kiegyensúlyozott szövegezés segíti a karakterek és a történet felépítését. A főnök a leginkább kiforrott egyéniség, a férfi és a nő hangja eléggé hasonlít egymáséhoz számomra. Nem tucatkarakterek, de kedves megjelenésükön és átlagos viselkedésükön kívül másra is kíváncsi vagyok valahogy, mélyebb dolgokra, amit a főnök rögtön hoz megjelenésével, modorával. Ez kialakulhat a következő történetekben.

A cselekmény tök jó, mind a négy rövid epizód feldobott. Szerethető, kedves lényeket szembesíteni szerethető nyomozókkal szerethető történetekben – eredeti recept és hatásos. És elég hosszú is volt, remélem, a következő is ilyen lesz.

Következett a Peter Shed. Róla a történetből nem derül ki sok. Életunt arcú fiatalember, orrán ragtapasz, biztosan balhés. Tudása, tapasztalata ritka ronda szókincse és beszéde alapján megkérdőjelezhető, valószínűleg véletlenül került az e világon túli erők közelébe. Viszonylag bonyolult varázsigét igen könnyedén elmond, de talán ettől nem hiteles számomra a karakter. Míg a Valamilyen Hivatal Grimoire-ja eredeti, irodai, pecsétes papírokon múlik a lények sorsa, Peter Shed a világ eltűnését egy pillanat alatt megoldja ezen az óidők óta sablonos módon, varázskörrel, sablonigékkel. Lovecraft-et ma már gyerekek olvasnak, több kéne, ez meg inkább a WoW-ra emlékeztet. Sőt. „Én vagyok az anyab--ó, aki visszarudgosta a világvégét egy kib—tt Ctulhuval.” Amikor ezt elolvastam, arra gondoltam, tán jobb lett volna, ha elpusztul.

A bevezető füzetet Barta Szabolcs rajzolta, rutinosan, a karakterhez és a történethez igazított, laza, kifejező, sötét karikatúraszerű rajzokkal. Ezzel nincs baj, a figura passzol a történethez és a beszédstílushoz, egyáltalán nem szimpatikus a kisugárzása, vagány, de inkább nyegle és idétlen. Ez lehetett az alkotói szándék is, mely a folytatásokban mélyülhet, változhat.

A Dark Jazz maradt a végére. Ez is más, mint az előző kettő, noirosított okkult-téma, szürreális, ironikus hangvétellel. Az eleje Sin Sity, aztán van benne más is. Bosch-i randomhorror, Sherlock Holmes utalás (minek?) Elsőre meglepő története és ritmusa van, klasszikus oldalvezetésű elvadult képregénytrip. Az archetipikus nyomozó és a sátán kutyája párosa is „csak” bemutatkozik. Előtörténetük a jövőben derülhet ki.

Néhol erőltetettnek éreztem a szöveget, felesleges volt minden kis szereplő perverzióját bemutatni, de egyébként fenntartotta a kíváncsiságot, mi ez az egész történet. A rajza jazzes, Kármán Áron számomra ismeretlen volt. Teljesen passzolt ehhez a fojtogató, de szabad történethez könnyed vonalas, rajzfilmklipes hatású grafikája. Hosszra is jó volt, aztán, hogy mi lenne egy másik epizódban, átértékelhetné ezt a részt is.

Eszembe jutott ezek kapcsán az Alfabéta-díjas Stroboscopa, mely ugyancsak ilyen okkult nyomozós történet, de félfikció, realista jellegű, és hazai vonatkozásával külön érdekes. Ilyen hazai ízt az előbbiek Lőrincz Balázs művében éreztem nyomokban, a többiek inkább nyugatosak.

Mivel a vonatkozó zsánereknek olyan emblematikus alakjai vannak, mint Constantine, Hellboy, Jesse Custer vagy Mulder és Scully, nem elvárás, hogy hűde eredeti figurák, sztorik szülessenek, épp elég, ha finom szórakozást kapunk, az meg itt megvan.

A Randomosok műfajon belül is változatos képregényeket tesznek le az Asztalra, érdemes követni őket. Vannak veszteségek, mint egykori nagy kedvencem, a Rőtparaszt alkotói, Gombalovasék, de úgy látszik, folyton bukkannak fel rajzolók, írók, és csak zúgnak és zúgnak a lapok egyre, mint az áram.

Lénárd László

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr885387814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

pazzo · http://pazzo.hu 2013.07.03. 19:48:53

Előrendelést felveszel?÷)

E.D.I. 2013.07.04. 19:35:46

"Mivel a vonatkozó zsánereknek olyan emblematikus alakjai vannak, mint Constantine, Hellboy, Jesse Custer vagy Mulder és Scully, nem elvárás, hogy hűde eredeti figurák, sztorik szülessenek, épp elég, ha finom szórakozást kapunk, az meg itt megvan."

Még egyszer kihangsúlyoznám.

"nem elvárás, hogy hűde eredeti figurák, sztorik szülessenek"

Ha valaki úgy áll neki egy képregény elkészítésének, hogy nem fontos az eredetiség, az már régen rossz. Akár azt is mondhatnám, hogy akinek nincsenek eredeti ötletei egy képregényhez, de szeret rajzolni, az inkább próbálkozzon önálló képekkel. Lapos, klisés történetből már van épp elég a világon.

Azt még megjegyezném, hogy a kommentem nem a Random magazin munkáira vonatkozott, hanem a kiemelt szövegrészletre reagáltam.