Maratoni, négyrészes interjúnk Huszka Zsombor képregényrajzolóval, a Kickstarteren jelenleg is futó R.E.M., valamint Saint Chaos című képregények vizuális alkotójával a végéhez ér.
Előző részek a megfelelőre kattintva: 1, 2, 3. rész

Köszönjük azoknak, aki kitartottak és végigolvasták az interjút. Hamarosan a Sötét Kor (Dark Age) alkotóival készül hasonló – ámbár rövidebb – interjú.

Kovács Milán: Elolvasva a Saint Chaos első részét, felmerül bennem a kérdés, hogy mennyire bírja jól a gyomrod az ilyen jeleneteket? Mennyire írja le ezeket részletesen Noah Dorsey, a képregény írója?

Huszka Zsombor: (nevet) Kellett valahogy azonosulnom ezzel, tehát amikor elküldte nekem a scriptet, akkor bőven voltak benne durva jelenetek. Nem volt titok, hogy ez egy horror lesz és beteg dolgokat szeretne ábrázolni.

KM: Ráadásul ilyen slaughterhouse-horror típus.

HZs: Igen igen, az elején a döglött macskával indul, és az egyik panel külön kívánsága volt, hogy kerüljön megrajzolásra, mert egy cukorkagyárban (candy factory) dolgozott és „nőtt fel.” Elmesélte, hogy ez a típusú cukorkagyártó gép például rendszeresen okozott baleseteket. Letépte valakinek a karját, és a sztoriban szereplő pszichopatának is ez lett az egyik kedvenc módszere. Egyszerűen letépeti, és bedaráltatja az emberek karját.

KM: Nagyon durván hangzik. Főleg, hogy ennyire a valóságból merít eszközöket.

HZs: Ez a gép alapvetően csavarja a cukrot. Leírta a gép nevét, és nekem fogalmam sem volt róla, hogy mi ez. Be kellett írnom a YouTube-ra, hogy lássam működés közben, mert nem tudtam elképzelni, hogy mit is kellene nekem ábrázolnom.

KM: Ezeket az érdekességeket mindenképp megkérdezem tőle is egy interjúban.

HZs: Azt hiszem, a karóba húzott nő az én ötletem volt...

KM: Az meg békaperspektíva egy kis halszemmel keverve.

HZs: Igen, a következő rész pedig még durvább lesz. Volt egy olyan jelenet a forgatókönyvben, amikor meg kellett állnom, hogy ezt nem lehet papírra vetni, és nyomdafestéket nem tűrő rajz lesz. (mindketten nevetnek) De aztán amikor elkezdem rajzolni, már nem azzal foglalkozom, hogy mi az üzenete, hanem például, hogy az árnyékok jó helyen legyenek. Akkor már túl vagyok azon, hogy mit rajzolok. Leginkább akkor kell a gyomrommal megbirkózni, amikor felvázolom.

KM: Nyilván ez nem a valóság, de a kínzóeszközöket és jeleneteket te alkotod meg.

HZs: Eleve amit elküld az író már picit beteg, vagy nem is tudom, hogy mondjam, de ez a műfaj sajátossága. Nekem pedig ezzel kell felvennem a ritmust. Érzem és értem, hogy milyen hangulatot akar kelteni, mit szeretne ábrázolni, én pedig megpróbálok rátenni még egy lapáttal. De nem mentegetőzni próbálok, mert szerintem tudni kell valamennyire azonosulni ezekkel a jelenetekkel, hogy le tudja az ember rajzolni.

KM: Honeycomb karaktere elég Joker-szerű gonosznak tűnik, persze sokkal durvább, mint amit a DC megengedne. Vannak ilyen terveid, hogy nagy kiadóknak is dolgoznál? Ugyebár van két DC-printed is, a Joker és Harley meg a Batman és Catwoman.

HZs: Egy Batman sztorit azért jó lenne rajzolni, de ezzel nem azt akarom mondani, hogy ha felhívnának és azt mondanák, „te rajzolod a következő Pókembert,” akkor nemet mondanék. Az is egy hatalmas elismerés lenne, de a Marveltől igazán nem nagyon érdekel semmi. A DC-től például Superman sem, viszont Batman kultusza és a karakter saját mitológiája olyan világ, amit szívesen megrajzolnék. Nekem Batman világa, Jokerrel, Pingvinnel, Harley Quinnel vagy Macskanővel inkább kelti fel a fantáziámat. Ebből a Honeycomb karakterből a legelső panelt, amit megrajzoltam – nem titkolom – Dave McKean Arkham Elmegyógyintézete ihlette. Persze, hogy hasonlít kicsit Jokerre, mert egy pszichopata, vihogó, gentleman-stílusban beszélő, intelligens karakter. Nem titok, és nem is baj, ha hasonlítják a Jokerhez, mert tényleg sokban hajaz rá.

KM: Pár hete indult a Kickstarteren az R.E.M, honnan jött az ötlet a közösségi finanszírozásra (crowdfunding)?

HZs: Akit érdekel ez, és szeret részt venni ilyen típusú közösségi projektekben, azoknak szerintem nagyon jó. Ha még pénzt is adnak, akkor már aktív részesei lehetnek egy-egy projekt megalkotásának. Néha, mikor lapozgatom a Kickstarter.com-ot, én is találok egy csomó olyat, amiért nem feltétlenül azért adnék pénzt, hogy kapjak cserébe valamit, hanem mert annyira megtetszett és érdekes, hogy szeretném, ha megvalósulna.
Szerintem ez egy nagyon jó dolog olyan szempontból is, hogy kiváló beharangozás egy könyvnek vagy képregénynek. Fel lehet vele mérni, hogy milyen kereslet lesz egy-egy termékre.

KM: Sok nagyon érdekes szinten lehet adományozni, a kedvenceim az online avatarok, amiket te rajzolsz majd. Csináltál már ilyet korábban is? Vagy honnan jött az ötlet?

HZs: Főleg Ryan [Colucci] ötletei voltak ezek, bár megbeszéltük őket, mielőtt élesítette a kampányt. Ryan azon kívül, hogy jó író, a marketing és szervezési részével is profin foglalkozik, ügyesen valósítja meg, amiket kitalál. Nekem jó érzés egy ilyen csapatban dolgozni, ahol nekem szinte csak az a „dolgom,” hogy megrajzoljam a történetet. Hozzá kell tegyem, azért én is segítek, ahol tudok. Példának okáért a nyomdát én találtam, amit végül kiválasztottunk a képregény nyomtatására.

KM: Nagyon professzionálisan tálaltátok az egészet és egyértelmű, hogy a kész „termék” is egy szépen megkonstruált, gondosan kivitelezett graphic novel lesz. Ezt az is bizonyítja, hogy 10 nap alatt elértétek a kitűzött 7000 dolláros célt és a lendület ezek után sem látszik megtörni, jelenleg 10.000 dollár felett tartotok.
Nem akarom elkiabálni, de gondoltad volna, hogy ilyen sikeres lesz a képregény?

HZs: Amikor először elolvastam az R.E.M. scriptjét, nem feltétlenül voltam biztos benne, hogy a képregény a megfelelő médium ennek a történetnek az elmesélésére. Sokkal inkább filmként tudtam volna elképzelni, viszont miközben végigrajzoltam, egyre jobban láttam, hogy milyen mélységei vannak. Egyetlen dolog van, amitől tartok, hogy ilyen jellegű történetet – amiben van sci-fi, thriller és egy kis pszichoanalízis is – nem láttam még. Lehet, hogy létezik ilyen a világban, de nekem szokatlan volt. Ahogy én végigrajzoltam, meg kellett értenem, hogy milyen mondanivalója van, és azt kell, hogy mondjam, eléggé gondolkodtató a sztori. Léteznie kell viszont egy olyan közönségnek, aki erre vevő. Ha sikerül kommunikálni – és ahogy én látom ez összejönni látszik – akkor ez alapján csak azt tudom mondani, hogy jó úton halad a sikeresség irányába.

KM: Ez téged is nagy mértékben igazol, mert aki megnéz egy efféle Kickstarter kampányt, általában nem olvassa el betűről betűre az összes szöveget, hanem csak a vizuális részeit tekinti meg. Én tapasztalatból mondom ezt, a Kickstarter videótokat csomó ideig meg sem néztem, a szöveget pedig már az interjú miatt olvastam el, hogy teljesen képben legyek.

HZs: A másik dolog, hogy a videóhoz egy nagyon komoly house-DJ, Dirty South csinálta a zenét. Szerintem Ryan nem azért tette fel a kampányt a Kickstarterre, hogy meglegyen a $7000. Komoly pénzek ülnek már így is a projektben, és az utolsó lépés már tényleg csak az, hogy a nyomtatás is kész legyen.

MK: Egyébként csomóan szerintem nem tudják, hogy ki bújik meg a ceruza mögött, ezért is jó, hogy bemutatunk téged is, aki miután elvégezte a rajzolást, általában csendesen megbújik a háttérben.
Sokat sportoltál, elvégezted az építész szakot is. A vívást mennyire kezdted korán?

HZs: Vívni 8 éves koromban kezdtem, és nekem az lett az életem, 17 évesen junior és felnőtt válogatott is lettem. Onnantól kezdve a következő 5-6 évem arról szólt, hogy reggel és este edzések, edzőtáborok, de hát az élsport ilyen. Mivel sokat utaztunk a világ minden pontjára, Európa- és Világbajnokságokra, alapból két passzív félévvel kezdtem, de aztán később is felhasználtam a maradék halasztási lehetőségeimet. Ezután egyéni tanrendek következtek, és mindent, amit lehetett megtettem, hogy elnyújtsam az egyetemet. Nekem akkor csak a vívásról szólt az életem, nem érdekelt sem a rajzolás, sem a suli. Aztán amikor kicsit elegem lett, és lehetett látni, hogy ha így folytatom, nem fogom tudni elvégezni a sulit, abba is hagytam. Nekem a rajzolás akkor jött az életembe, amikor 1-1,5 év volt vissza a suliból. és akkoriban ismerkedtem meg a menyasszonyommal is. Ő inspirált engem, hogy azzal foglalkozzak, ami a gyerekkori álmom volt, mert kisgyerekként nagyon szerettem rajzolni. Amire így fiatal koromból emlékszem, hogy ha megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, akkor azt válaszoltam, hogy „rajzfilmkészítő” akarok lenni. Gyerekként így hívtam a szakmát. és ez volt az álmom, de aztán elfelejtettem, ahogy az lenni szokott. A szüleim orvosok, így első kitétel az volt, hogy legyen valamilyen diplomám. A tanulás az első, a művészet olyan rögös és ingoványos útnak tűnt. Én így nőttem fel, szóval meg sem fordult a fejemben az, hogy a rajzolás lehet több, mint hobbi. A vívás volt mindenem, ezért hobbiként sem űztem egyáltalán. Amikor megismerkedtem a menyasszonyommal, aki egy nagyon sikeres énekesnő, láttam, hogy igenis lehet azzal foglalkozni szívvel-lélekkel, ami a gyerekkori álmod. Akkor rájöttem, hogy sosem voltam oda az építészetért, de amikor elkezdtem, jó útnak tűnt. Csak azért is elvégzem az iskolát, de közben már elkezdtem a rajzolást komolyabban művelni. Miután abbahagytam a vívást, hiányzott valamilyen mozgás, a bátyám pedig mindig küzdősportokat űzött, így lecsábított egy brazil jiu-jitsu edzésre. Ebben nem voltak és nincsenek is nagy terveim. Hobbiszinten nagyon szeretem csinálni, és ugyanúgy egyéni sport, mint a vívás, le tudom vezetni vele a feszültséget. Ugyanakkor nagyon más, mint a vívás, legalábbis fizikális szempontból, de a gondolkodás rendkívül hasonló. Ott maradtam és szépen megyek előre. Jelenleg a lila övnél tartok, ami azt jelenti, hogy pont a középútnál járok. [az interjú óta Zsombor kiérdemelte a lila után következő barna övet is] Ahogy egyre magasabbak az öv-fokok, egyre kisebbek a különbségek, a csúcs a fekete, de azon belül is vannak még magasabb kategóriák. Például a piros öves mester, aki csak a sportág nagy öregje vagy élő legendája lehet.

KM: Akkor Stan Lee már lassan lehetne piros öves mester, nem? (mindketten nevetnek)

HZs: Igen, azt hiszem.