Az interjú 2013. szeptember 12-én készült a Komixxx Project kiállításon Budapesten, a kArton Galériában. Haránt Artúr, a Sötét Kor (Dark Age) című képregény színezője kiállítóként vett részt a rendezvényen, ahol Fábián István, a képregény rajzolója is jelen volt. Az eredmény pedig egy spontán, kötetlen beszélgetés lett, aminek nagy része alant olvasható. Szabó Jenő, a Sötét Kor írója sajnos nem tudott eljönni, de vele is olvasható egy kérdezz-felelek az interjú végén.
Szó esik a képregényekről általában, a rajzolásról, a színezésről, és egy felettébb érdekes élménybeszámoló is helyet kap Fabe-nek a Kubert Iskolában töltött idejéről.

Kovács Milán: Elindítom. Na, gondolkodjunk el rajta, hogy egyáltalán miről akarunk beszélni, előveszem a képregényeket is.

Haránt Artúr: De akkor vedd vissza a pólód Milán, mert így tök undorító, hogy félmeztelenül ülsz előttünk.

Fábián István (Fabe): Igen, sőt, így alul vagy félmeztelen.

HA: Meg mi az a nagy horogkereszt a mellkasodon? (nevetnek)

FI: Ezt tuti kivágja, a horogkeresztet a melleden.

KM: Hát azért azt ki kéne, ja. Tehát beszéljünk a Sötét Korról, avagy Dark Age-ről, ahogy nemzetközileg hívjátok a képregényt.

FI: Maga az ötlet nem tőlem származik, Árpa Attila és Huszár Péter agyszüleménye, akik az Argo című magyar film forgatókönyvírói. Minden úgy kezdődött, hogy az Argo 2-höz szerettek volna egy képregényt készíttetni, hogy azzal promotálják. Ezzel kapcsolatban kerestek meg engem, de fogalmam sincs, hogyan találtak rám. Volt vajon egy „A” vagy „B”-terv, és akkor én voltam a „C”-terv, a legolcsóbb? Nem tudom pontosan, de beajánlott egy régi osztálytársam, aki pont Argó-polókat nyomtatott Dunakeszin, ahol lakom, és a főnök, Alex Bandula ecsetelte, hogy amerikai stílusú képregényt szeretne. Beajánlott ez a régi osztálytársam, hogy van ez az amerikai csávó - én - aki Amerikába élt és tud rajzolni. Elmentem egy interjúra, vittem a megjelent képregényeimet, azaz a Pinkhelleket, és talán pont a sci-fi alapján mondta, hogy tetszik neki és csináljuk meg! Persze két hétre rá kiderült, hogy mégsem lesz Argo-képregény, mert Árpa Attila meggondolta magát.

KM: Sőt, Argo 2 képregény sem lesz, 1 sem volt és 2 sem lesz.

FI: Nem lett belőle semmi. De volt egy másik ötletük is, hogy akarnak valamilyen tévésorozatot. Egy egész estés, 2-3 órás filmen vagy sorozaton gondolkodtak. Kicsit magyar fílinges, Trónok harca-szerű sorozat lett a választás, vérrel, szexszel, véres szexszel, meztelen nőkkel, annál is sötétebb dolgot akartak csinálni.
Akkor jött a Sötét Kor, mint képregény, bár maga a címe tőlem ered, a magyar és az angol is.

HA: Te találtad ki a címet?

FI: Az volt a „kikötésem”, hogy hozok egy írót és egy színezőt, ez Szabó Jenő és Haránt Artúr, akikkel korábban is már egy csapatban dolgoztunk.

HA: Én már színeztem Fabe-nek korábban, nem is tudom, hogy kik színeztek neked eddig.

FI: Eddig még egy valaki volt még.

KM: Arra nem is emlékszik. (nevetnek)

FI: Ő nagyon rég volt, meg már kilépett a Magyar Képregény Akadémiából is, Kiss Gábornak hívják.

HA: Egyébként bírtam a színezéseit...

FI: Kissé elvont stílusban csinálta a dolgokat, mármint a színezést, de nekem nagyon bejött.

HA: Nagyon egyszerű, de szerintem hatásos.

FI: Aztán egyszer csak eltűnt, pedig szerintem jókat is írt.

HA: A legelső, amit színeztem, egy sci-fi volt, A Pilóta Hagyatéka, és annál szerintem nem találtam el még annyira, hogy Fabe kihúzási stílusához milyen színezés passzol. Azt gondoltam, hogy mivel Fabe ilyen vastag vonalakat használ, kikeményített színezés passzol hozzá és ez még ilyen tisztább...

KM: Nem elég biztos a keze, nem? (nevetnek)

FI: Hozzáteszem, az nem is én voltam, azt a képregényemet Horváth Henrik digitálisan húzta ki. Büszke vagyok rá, mert Magyarországon, de legalábbis akkortájt a Pinkhellben, azt hiszem, az első ilyen nyugati stílusú csapatmunka volt. Egyszerre négyen dolgoztunk egy képregényen. Addig általában úgy volt a Pinkhellben, hogy az író, rajzoló és színező is ugyanazt az alkotót takarta.

HA: Visszatérve arra a képregényre, én azért színeztem úgy, hogy nem csináltam textúrákat a színezésben, valamint az árnyékokat sem mostam el szépen, hanem egy ilyen kikeményített típusú színezést próbáltam ki vele. Aztán volt az a... nem emlékszem, mi volt a címe.

FI: Valami űrváladék vagy...

HA: Valami klausztrofób sci-fi.

FI: Mindegy, mondjuk azt, hogy űrváladék!

KM: Majd én utánanézek, Fülledt Világűr, a 7-es Pinkhellben jelent meg.

HA: Annak a színezése már jobban hasonlít a Dark Age-re. A leges-legelső 0. számot bár nem színeztem olyan sokáig, de az volt benne a kritikus, hogy nagyon pontosan el kellett döntenem, milyen stílust alapozok meg. Milyen ecsetekkel dolgozom majd, milyen textúrákkal és színekkel, mert végig ugyanazt kell majd használnom a sorozat alatt. Van is sok olyan ecsetem, aminek eleve az a neve, hogy Dark Age-ecset, mert azokat csak ehhez használom. Szerintem ez passzol ehhez a történelmi ihletettségű képregényhez. A sci-fihez lehet, hogy nem ez volt a legjobb, valamint ahhoz a kihúzáshoz, de ez a típusú világ ezt igényli. Nem számítógép-ízű színezés, amire amúgy is szoktam törekedni, de itt még jobban törekedtem rá, hogy papírszerű legyen az egész kinézete.

KM: És mondhatjuk, hogy ez történelmi sztori?

HA: Hát olyan értelemben igen, hogy a múltban játszódik.

FI: Mondhatjuk, hogy történelmi, mert valós helyszíneken játszódik, bár egyelőre nem mindig tűnik fel, hogy pontosan hol. Jelenleg amúgy az Urál hegység nyugati (szibériai) fennsíkján vagyunk, de szép lassan eljutunk ide, a hun főhadiszállásra, azaz Pilisvörösvár környékére.
A kor nagyjából i.sz. 400, tehát semmi köze nincs a magyarokhoz. Amikor jönnek ezek a mélymagyarkodások, mint a haverjaimtól, amikor meglátták és kérdezték, hogy (elváltoztatott hangon) „Mióta vagy ilyen mélymagyar?”

HA: Egyébként olyan szinten van köze hozzá, hogy – bár én sem szeretem, amikor nagyon „hunoznak” – az azért tagadhatatlan, hogy kulturálisan valamilyen közünk lehet hozzájuk, mert ugyanúgy nomád népek voltak. A harceszközeik is hasonlóak, nyilván nem lehet letagadni őket, és csak identitás kérdése, hogy ki mit vesz ki a képregényből.

FI: Mostanában, ahogy láttam a cselekményeket a képregényben, ilyen ifjúsági és kaland témákat boncolgat. A 4. szám egy tipikus nyomozós történet, az 5. pedig kicsit brutálisabb, – Artúr szavaival élve – apokaliptikus lesz.
Természetesen vannak benne fantasy-elemek is, mert akartam is, hogy ne csak az angolszász Gyűrűk Ura és a nyugati kultúra legendáit használjuk, hanem a keleti megfelelőit is.

HA: Ezt Árpa is mindig mondta, hogy ez a kor és a téma nincs még elcsépelve.

KM: Igen, emlékszem, hogy annak idején a Hungarocomixon, a Millenárison ezzel próbálta promózni, amikor azt hitte, hogy...

HA: Voltak ilyen Attila-filmek, de bennem nem hagyott nyomot egyik sem. Úgy értem, hogy Attila a hun, nem Árpa.

KM: Árpa Attila-film? (nevetnek)

FI: Amilyen irányba mi elmentünk, amit Árpa szeretett volna - amiben most nagyon különbözünk - hogy épp, hogy legyen benne fantasy, csak valamilyen minimális szinten. Mint a Trónok harcában, csak ilyen fantasy elemek sejtetése…

HA: Azt hiszem ennek az a neve, hogy „low-fantasy”.

FI: Közben Alex – aki pénzeli ezt a projektet – azt mondta, hogy ő Amerikában szeretné futtatni, és ott már kezd elcsépelt lenni ez a Trónok harca, viszont Attilát ne használjuk, mert ő is el van csépelve, legyen az előtte való kor.

KM: Ja, tehát nem Árpa Attilát.

FI: Attilát, a hunt. Valószínűleg fog benne szerepelni, de csak ilyen cameo-ként.

KM: A címből ítélve gondolom, nem véletlen, hogy ilyen sötétre van színezve akkor.

HA: Az 1. számnál sajnos nyomdai okai vannak, hogy olyan sötét lett. Amúgy is kicsit hajlamos vagyok picit sötétre színezni. Legutoljára használtam a „Curves” opciót, amivel rárakok egy kis világosítást, mert hajlamos vagyok túl sötétbe hajlani, de most már figyelek erre, mert már van tapasztalatom. Van egy barlangos jelenet az egyik mostani számban, ennél a sötét részeket úgy oldottam meg, hogy azok a színek hidegebbek. Ahonnan a fény jön, ott pedig melegebb színeket használtam. Inkább csak a színek jelzik a fényeket és nem a tónusok.

KM: És akkor ezek a képregények 20-24 oldalasak, ugye?

FI: A mostani, 5. szám brutális, 32 oldal körüli lesz, de általában igen…

HA: Lesz benne sok splash-oldal? Mert ebben az utóbbiban - ha jól emlékszem - nem volt egy sem.

FI: Maximum a térkép-oldal.

HA: Nekem splash-t a legkönnyebb színezni, mert bár közel ugyanannyit színezel rajta, de a paneleknél komponálni kell azt, hogy a fényes és a sötét részek vezessék a szemet. Éjszakai jelenetnél könnyebb, de a nappaliaknál nagyon fontos ez, hogy a színek miatt ne billenjen a kompozíció.

FI: Annyiban azért akkor megnyugtatlak, hogy amit láttál, a 5. számnak a 2-3. oldala egy tájkép, mondjuk egy Bob Ross-féle, beszívott „happy-little-trees”-festményt kell, hogy csinálj. Sőt, a 6. számnak a borítóját is már előrajzoltam, az is egy dupla oldalas (wrap-around) borító lesz, medvékkel. Az 5. szám prológus része viszont 8-10 oldal lesz, mert nem lehet kevesebbe beletömöríteni a sztorit.

KM: Azért kérdeztem, hogy mennyi oldal, hogy megtudjam, nagyjából mennyi időt vesz igénybe a színezés.

HA: Nehéz megmondani, mert szerintem, ha nagyon ráfekszem, egy hónap alatt megvan. De sosem tudok így dolgozni rajta, ezért általában másfél hónapról beszélünk. Nem igazán van határidő, ezért könnyebb az életünk.

KM: Nettó munkaórában mennyi lehet?

HA: Minden számnál kell egy prototípus, azaz egy „etalon”-oldal. Megnézem a jeleneteket, hogy nappali vagy éjszakai, külső vagy belső térben játszódnak. Kiválasztok pár oldalt, azoknak a színezése tart a legtöbb ideig, ezeket hívom „etalon”-oldalaknak, és a többit ezekhez igazítom hozzá. Egy ilyen oldalon akár 2-3 napot is eltöltök, de így már nem kell keresgetni színeket a többi oldalhoz, azok megvannak 1-1 nap alatt. Van, amikor úgy alakul, hogy beérem Fabe-et és ahogy megrajzolt egy új oldalt, azt kiszínezem. Szerencsére sosem volt igazán durva a tempó. Most lesz egy alkalom, amikor kicsit már kilépek a színezői szerepemből, mert a történelmi térképhez Fabe csinálja az elemeket, de ezeket utána én helyezgetem el a térképen és külön-külön színezem ki. Így mindenkinek könnyebb dolga lesz.

FI: Nem kell összetéveszteni a két térképet, a 4. számban lévő a képregényben szerepel, ez utóbbi viszont a weboldalon, amit majd le lehet tölteni, és Európára is kiterjed.

HA: Lehet, hogy egyszer majd csinálok egy Dark Age-festményt, de csak ha végre utolértem önmagamat. (Artúr lelép)

KM: Fabe, és hogyan hangzik az amerikai történeted?

FI: Az Egyesült Államokban születtem, 4 éves koromban anyukámnak honvágya támadt és emiatt visszaköltöztünk 1978-ban Magyarországra. Apukám ’56-os disszidens volt, így nem kapott normális munkát, nem volt párttag sem, ezért egyfolytában piszkálták. A szakmájában nem helyezkedhetett el, csak segédmunkásként alkalmazták. A nővéremet is kiközösítették a tanárok az iskolájában, ezért annyira nem volt jó dolog az a 10 év, de végül is a 8 általánost itt jártam ki. Dunakeszin volt házunk, aztán apám 1987-ben megelégelte ezt, fogta magát, kiment az Egyesület Államokba, és ott is maradt. Ez az akkori rendszerben egyértelműen disszidálásnak számított. Rövidesen jöttek a rendőrök hozzánk, és faggatták anyukámat, hogy hol a férje, miért nem jött vissza, valamint követelték, hogy a levelezést és a képeslapokat adjuk át. Teljesen ÁVO-s módszereknek tűntek, de ezek ugye rendőrök voltak. Egy év múlva utánamentünk, 1988 elején, így a gimnáziumot már az USA-ban jártam ki.

4 éves koromban még a Dunakeszi Vörös Csillag moziban láttam a Csillagok háborúja 1. részét, és ezután már óvodás koromban Darth Vadereket rajzoltam. Egyébként volt egy szovjet 2. világháborús sorozat a nácikról, több részes, és abban láttam, hogy horogkeresztes repülők bombáznak. Én ezt az óvodában le is rajzoltam, és biztos jól sikerülhetett, mert amikor az óvónéni meglátta, egész nap sarokba voltam állítva. Ott bőgtem, de már arra sem emlékszem, hogy vajon miért. (nevetnek)

Szóval én mindig is rajzoltam, gyűjtöttem a Füleseket, meg a Kockásokat. Nem volt számítógép vagy TV, hogy azt nézzem, úgyhogy rajzoltam helyette. Szerintem a mai fiatalok már nem foglalkoznak annyit rajzolással, mint akkor.

KM: Egyébként ez tényleg érdekes, hogy így elromlott ez, pedig a kreativitás fejlesztése fontos lenne.

FI: Van már számítógép meg Playstation, most már senki sem rajzol. Megfigyeltem, hogy a nővéremnek a kisfia is ügyes lenne, de már nem rajzol, csak ha már valóban nagyon unatkozik, vagy még akkor se.

KM: Mi lesz ebből szerinted? Lesz egy ilyen határozott generációs vonal, ahonnan kezdve már a gyerekeknek nem lesz semmilyen rajzkészsége?

FI: Nem tudom, bár a mostani képregényrajzolókon is azt veszem észre, hogy egymástól tanulnak rajzolni, nem pedig elmennek egy rajziskolába foglalkozni a perspektívával és az anatómiával. Most már inkább ezt is képregényekből másolják, és ugyan megtanulják egy idő után, de akkor már leginkább a rossz módszert. Ezért vannak ezek az eltorzult, Rob Liefeld-féle rajzolók, valamint a tehetségtelen Jim Lee-klónok. Szerencsére most már ezek a klónok kialakítottak maguknak egy saját stílust.

KM: Már aki le tudta vetkőzni...

FI: Volt Steven Platt , ő volt az egyik legfőbb Liefeld-klón, bár nem tudom, mostanában rajzol-e még. Marc Silvestrinek is volt 3-4 klónja, egyedül talán Erik Larsennek nem volt, mert eleve Silver Age-stílusban rajzol, és ahhoz túl nagy tudás kellett volna, hogy ne csak a vicsorgó pofákat és a boka nélküli testeket utánozzák.
Visszatérve a sztorihoz, bejelentettem anyáméknak Amerikában, hogy ezzel szeretnék foglalkozni, persze ők mondták, hogy kellene azért valami szakma, autószerelő vagy hasonló. Erre azt feleltem, hogy én márpedig képregényt akarok rajzolni. Az egyik képregényem hátulján láttam a Joe Kubert iskolának a reklámját, és elhatároztam, hogy oda akarok járni. Volt is egy interjú, hamar kiderült, hogy elég drága, de gimnázium után elmentem dolgozni, azaz egy évig gyűjtöttem, így végül meg is lett a pénz rá.

KM: Milyen volt a Kubert-iskola?

FI: Elég brutális volt, kisebb fajta idegösszeroppanást kaptam az utolsó évben. Akkor már minden bajom volt, hiszen ott kiképzés volt, nem a megszokott oktatás. Megtanítottak határidőre dolgozni, amerikai stílusban. Sok feladatot kaptál, és egyszerűen meg kellett csinálni őket meghatározott időn belül. Azért is volt az, hogy a 30-as kezdőlétszámból a végére kb. 14-en maradtunk. Feladták az emberek, mert nem bírták idegileg, hogy 0-24 ezt csinálni. Volt nagyjából 10 óránk, méghozzá a legváltozatosabbak, például festés, anatómia, design, lettering, buborékrajzolás, stb.

KM: Akkor még a szép időkben ragasztgatták a bubikat az eredeti oldalakra.

FI: "Paste-up and materials"-nak hívják, az is volt az óra neve. Volt storytelling (történetmesélés) és még sok más egyéb nyalánkság. Nagyon jó tanáraim voltak, mondhatni legendák tanítottak, és nem csak Joe Kubert. A fiai már sztárok voltak, bár akkor még nem tanítottak, Andy az X-Ment rajzolta a pincében, Adam pedig a Wolverine-t, teljesen egy időben. Suli után a tornaterembe jártunk kosarazni, és mindig megálltunk a stúdiónál, és néztük, hogy miket rajzolnak. Az egyik tanárom például a Prince Valiant rajzolójának volt a segédje. A nagy öregek közül is már 1-2 meghalt, de szerencsére azért páran még mindig élnek abból a korszakból. Ott tanultam meg igazán rajzolni, a paneleken belüli designt, fontos volt megtanulni a történetmesélést. Sok ember azt hiszi, hogy tudja, de igazából nem árt elsajátítani, és ehhez nem elég nézegetni vagy olvasni a képregényeket. Viszont annyi mindent csináltam már, annyit rajzoltam, hogy teljesen beleuntam. Ott tartottam, hogy rá se akartam nézni a rajzasztalra. Beadtam pár helyre a portfoliómat, ahol szerettem volna dolgozni, de nem a DC-hez vagy a Marvelhez, mert ott klónokat kerestek a jól bevált rajzolók mintájára.

KM: Nyilván olyat próbáltak kiadni, amit megvesznek.

FI: Igen, és ’94-95-ben volt az, hogy teljesen összeomlott az egész képregénybiznisz, és a 2-3 nagyon kívül szinte mindenki becsődölt. Akinél akartam dolgozni, a Jim Shooter-féle Broadway Comics is csak fél évig ment, utána szintén becsődölt.

KM: Úgy érzem, te pont rosszkor végeztél.

FI: Beadtam nekik a mintaoldalakat, jött is valamilyen válasz rá, hogy köszönjük, de megszűntünk. Akkor úgy gondoltam, hogy jól van, nem érdekel most már ez az egész. Dolgoztam, amúgy is volt rendes munkám, fogtam magam és ’98-ban visszaköltöztem Magyarországra, itt viszont 2004-ig szinte nem is rajzoltam. Egy-két dolgot rajzolgattam, de semmi komolyat, majd véletlenül rátaláltam a Kepregeny.net oldalra, aminek köszönhetem, hogy újra felfedeztem a rajzolást. Pont akkor indult be Magyarországon az MKA (Magyar Képregény Akadémia), ahova szintén jelentkeztem. De akkor is csak a Pinkhell antológiába, a rövid sztorikat csináltam állandó, 8 órás munka mellett.

KM: És akik lemorzsolódtak a Kubert-iskolából, vajon nem is rajzolnak már egyáltalán?

FI: Szerintem nem, bár nem tudom pontosan, mi van velük.

KM: És akik elvégezték veled?

FI: Facebookon páran fenn vannak, és látok olyat, aki befutott, például emlékszem az első évben volt osztálytársam Alex Maleev, őt biztos ismered. Fél év után valamelyik nagy kiadó elrabolta, és azonnal kapott munkát. Aztán mondta is, hogy akkor nem fogja kifizetni a rajziskolát, és azzal le is lépett. Szóval, ha valaki kapott egy jó munkát, akkor általában ez történt.

KM: Mondjuk elég szokatlan, ahogy Maleev rajzol, és inkább fest.

FI: Amit akkor csinált, az a stílus nekem nagyon tetszett. Amire én emlékszem, hogy kicsit elvontabb volt, nem a szabvány amerikai képregénystílus. Ha jól emlékszem, először a Valiant Comicsnál dolgozott a Magic The Gathering képregényen. Nem is saját magát húzta ki tussal, hanem akkor még volt neki kihúzója.

KM: Az mondjuk kár, mert szerintem amikor saját magát húzza ki, akkor sokkal jobb.

FI: De az tovább tart, 21 napos határidőd van Amerikában, hogy megrajzolj egy 22 oldalas képregényt.

KM: Mondjuk ő inkább olyan projekteken dolgozik, ahol megvárják, hogy befejezzen egy képregényt, valamint inkább borítókat fest mostanában.

FI: Hát, abból lehet, hogy jobban meg tud élni. Szóval voltak még ilyenek, most nem jutnak eszembe a nevek. De lehet, hogy sokan megunták, és elegük vagy szimplán családjuk lett.

KM: Ebben pont az az érdekes, hogy kijártad a sulit, aztán pont, hogy a végére utáltad meg.

FI: Nem jó szó, hogy megutáltam, csak a vége felé már tényleg nagyon durva volt, nehéz is elmesélni. 10 tantárgyból minden legyen meg egy hét alatt, mondjuk 1 nagy festmény, 3 oldal képregény a másik tantárgyhoz, 2 oldal kihúzás és számold hozzá a másik 7 tantárgyat, mindezt egy hét alatt befejezni... Az osztálytársakkal úgy csináltuk, hogy megbeszéltük, hogy nappal alszunk, suli után mentünk és aludtunk, majd este héttől dolgoztunk egészen reggelig. Leginkább éjszakai baglyok ezek a rajzolók, Artúr is. Én annyira mondjuk nem, mert én most már öreg vagyok (nevetnek), de Artúr is általában éjfél után lesz csak elérhető az interneten.

KM: Hogyan születtek ezek a Sötét Kor-karakterek? Adottak voltak már az elején, volt-e nevük?

FI: Egyedül Iddár az, akinek a neve kapcsolódik Árpa Attilához, de a karakter-koncepciókat is én találtam ki. Még a képregény indulása előtt 2-3 hétig ezeket tervezgettem, valamint a helyszíneket is. Azon túl, hogy Iddár a sámán neve, minden mást Jenő és én találtunk ki.

KM: Hogyan dolgoztok együtt Jenővel?

FI: Mi „Marvel-style"-ban dolgozunk, tehát Jenő leírja nekem pár mondatban, hogy miről fog szólni a képregény. Én elkezdem rajzolni, majd hozzárakom az én dolgaimat is, aztán Jenő ír egy részletesebb scriptet. Nincs nálunk olyan, hogy panelról panelre leírná, hogy minek kell majd szerepelnie az oldalakon. A 2. szám is úgy volt, hogy Brüsszelből, a reptérről a telefonjáról írt 2 mondatot, hogy lehetne egy barlangos sztori is benne. Kitaláltuk, hogy legyen egy lidércharcos rész zombi-hadsereggel. Végül ez a jelenet lett Rémi (Rémíjász) nevének az eredete is, ez lett a történet csattanója. Ekkor én ezt megrajzolom, a legvégén pedig Jenő megírja a dialógust. Nagyjából már érezzük egymás stílusát, Jenő például szereti, ha a karakterek ilyen-olyan grimaszokat vágnak. Fontos, hogy az arcmimika jó legyen, hiszen Rémi egy ilyen kis „beszólogatós” gyerek, állandóan kritizálja Iddárt. Az ilyen jellemvonások megjelenítésére tökéletesek ezek a panelek. Ha valaha valaki utánam fogja rajzolni ezt a képregényt, akkor az nagyon fontos, hogy az arcmimikákat eltalálja, mert talán ez az egyik legfontosabb kulcsa a Sötét Kornak. A bubizást már a 3. számtól nem én csinálom, hanem mano a Kepregeny.net-ről. Ő ért hozzá, és van tapasztalata ebben, szóval nem volt nehéz a döntés. Ráadásul gyorsan dolgozik, ez is egy plusz erény. Most már abszolút amerikai fíling a Sötét Kor elkészítése, mert teljes csapatmunka. Egyedül kihúzóm nincs, mert az talán még le is lassítana. Most már ennyi számmal a kezemben úgy rajzolok, hogy szinte pálcikafigurákból áll a ceruzavázlat, főleg a fejeket nagyolom el és egyből megyek rá a tussal. Ahhoz, hogy gyorsabb legyen, olyan kihúzót kellett volna találni, aki ezekből a vázlatokból is tud dolgozni. Ez elég szerintem elég nehéz lett volna, ráadásul kellett volna idő is, amíg összeszokunk. Melyik filmben is volt az a kihúzós poén?

KM: Képtelen képregény, a magyar verzióban „másolónak”, az eredetiben „tracernek” nevezték a kihúzókat.

FI: Amerikában azonban a legtöbb kihúzó nagyon jól rajzol. Ben Affleck jó nagy tokás volt akkor még, de így néztünk ki amúgy a Kubert suliban is, mindenki el volt hízva. Én is eléggé el voltam hízva, mert nem nagyon mozogtunk, mindenki csak rajzolt. (nevetnek)

Szabó Jenő, a Sötét Kor írója pedig a Facebookon válaszolt pár kérdésemre:

Kovács Milán: Mennyire kötötte meg annak idején a kezedet Árpa Attila és a másik segédíró?

Szabó Jenő: Huszár Péternek hívják Árpa társát, és gyakorlatilag semennyire sem kötötték meg a kezem. Nem igazán értek rá megkötni. A nulladik szám történetét az első szinopszis egyik paragrafusából írtam. Jó pillanat volt, megért hat oldalt. Az első számtól kezdve teljesen kimaradtak az alkotófolyamatból, eképpen nem is használtunk semmit a terveikből.

KM: Szerinted volt vagy van rá esély, hogy Árpa Attila eredeti tervei szerint ebből a képregénysorozatból filmsorozat legyen?

SzJ: Esély van rá. Nem igazán tudom megmondani, hogy mennyi, nyilván azon is sok minden múlik, hogy mennyire sikerül jól ez a tíz tervezett epizód.

KM: Milyen mélységekig jutottál eddig a jövőbeli forgatókönyvekben, mennyire kidolgozottak ezek?

SzJ: Az első tíz epizód lett előre megírva, amit nevezhetünk akár az első évadnak. Ezek olyan szinten vannak megírva, hogy Fabe meg tudja őket rajzolni, de még napokig kell majd dolgoznom a szövegeken. Van elképzelésem a további évadokra is, ez nálam elvi kérdés, mert amíg nincs, addig nem írom meg az elsőt sem.

KM: Milyen a munka Fabe-bel, mennyire szólsz bele egy már megrajzolt oldalba? Artúrnak szoktál iránymutatót írni, hogy mégis mire számítasz színek terén? 

SzJ: Fabe-bel könnyű dolgozni. Részben mert érzi a képregényt, bírja és igényli az önállóságot, megszervez mindent. Gyakorlatilag ő a menedzsere a projektnek, ami számomra szokatlanul kényelmes. Vannak rajzolók, akiknek segít a részletes panelekre bontás, még ha el is térnek tőle. Fabe-nek jobb, ha nem terheli az ember részletekkel, sokkal képregényesebb lesz az eredmény, ha inkább rábízza az ember a dolgot. Artúrnak nem igazán adok iránymutatót, legfeljebb visszajelzést. Főleg mert nem úgy írom a képregényt, mintha számítanék rá, hogy ki is lesz színezve. Nekem az már sok lenne, és a képregénynek szerintem fekete-fehérben is működnie kell. Számomra ez inkább egy állandó kellemes meglepetés, amikor meglátom a kész oldalakat kiszínezve. Gyakorlatilag egy finom hangulati réteget rak rá a sztorira, nagyon nagy figyelemmel és igényességgel. Ennél pesze többről van szó, mert látom, hogy Fabe néha óriási fehér részeket hagy hátra Artúrnak ajándékul.

KM: Említette Fabe, hogy „Marvel-style"-ban dolgoztok, beszélnél egy rész elkészültéről te is? 

SzJ: Hogy mi lenne a neve az alkotási folyamatunknak, azt nem tudom, de egyszerre hatékony és szórakoztató. Elkészültek a szinopszisok az évad végéig. Ezek azért többek mint szinopszisok, de kevesebbek, mint forgatókönyvek. Lényegében az epizód jelenetekre bontva, kulcsmotívumokkal, oldalszám-kalkulációkkal, hogy lehetőleg jól célozzuk a 24 oldalt. Ekkor jön Alex, aki szeretne valamivel többet látni minden részben. Kicsit alkudoznak Fabe-bel, hogy mi is az a kompromisszum, amivel engem már lehet stresszelni. Nekem általában itt az a legnagyobb feladat, hogy a plusz igényeket úgy illesszem be a történetbe, hogy az ne lógjon ki onnan, legyen fontos szerepe, vigye előre a dolgokat. Ha ki akarod szúrni ezeket, akkor ezek rendszerint ilyen pár oldalas közjátékok, más helyen vagy időben. Persze, végül mindig sikerül beintegrálnom és megszeretnem ezeket a részeket. Innentől általában egy időre elengedem a dolgokat, és figyelem, ahogy Fabe halad a rajzokkal, legfeljebb válaszolok a közben felmerült kérdésekre. Néha nem is világos elsőre, hogy egy-egy adott oldal micsoda, főleg, hogy Fabe nem mindig időrendben halad. Aztán ahogy közelít a végéhez, elkezdem gyártani a szövegeket. Kicsit lassít a dolgon, hogy nem egyszerűen szövegszerkesztőbe rakom a mondatokat, hanem buborékokba rakom a rajzok fölé. Valójában ekkor előáll a képregénynek egy olyan fekete-fehér változata, amit én „bubiztam”. Amíg az egész így összeáll fekete-fehérben, addig rendszerint a színezés is elkészül párhuzamosan, de azt már természetesen nem én feliratozom. A negyedik számtól kezdődően először angolul írom meg a szövegeket, és csak később írom meg magyarul is. Elsősorban edzeni szeretném magam, másrészt azt gondolom, hogy ez valahol az egyszerűség felé terel. A legszebb az, hogy a képregényünk mindig igazi csapatmunka eredménye, és így egyrészt mindannyian megjelenünk benne, másrészt mindenkinek van benne egy csomó meglepetés.

KM: Rémi, avagy Rémíjász neve és az angol fordítása kinek köszönhető? 

SzJ: Teljes egészében magamra vállalom a felelősséget. Próbáltak tőle eltántorítani, de nem hagytam magam. Tudom, hogy az amerikaiak nem igazán szeretik a szóvicceket, de szeretnék bátor lenni a nevekkel, mert magam is szeretem a bátor írókat. Iain M. Banks és Larry Niven fontos példaképeim ebben a kérdésben. Az ilyen dolgok az erős műveket tovább erősítik, míg a középszerű munkákat legyengítik. Dupla vagy semmi.

KM: Próbálsz tájékozódni erről a korról, vagy pont azért választottátok ezt, mert szabadabban lehet közlekedni és nem kell kötődni a történelem folyamához?

SzJ: Nem én választottam a korszakot, jött. Magamtól nem biztos, hogy valaha ide tévedtem volna. Tájékozódni pedig csak óvatosan. Néha ihletet keresek, néha pedig csak egy törzs nevére vagy egy legendára van szükségem, de komoly kutatómunkára nem szánom rá magam. Gyanítom, hogy egy emberöltő kellene hozzá, hogy történelmileg hiteles dolgot produkáljon az ember, és még akkor is sokan lennének, akiknek épp az ellenkezője lenne hiteles. Legyen inkább kezdettől fogva világos, hogy ez egy fikció, és akkor az ember fantáziáját se köti meg semmi, és a hitelesség is inkább csak a sztori önmagával való kohézióját jelenti.

KM: Mesélj kérlek kicsit a korábbi közös munkáidról Fabe-bel és Artúrral!

SzJ: A Magyar Képregény Akadémia tagjaiként ismerkedtünk meg, ahol sok remek arccal sikerült együtt dolgoznom. De nem csak a Pinkhellbe alkottunk együtt, és Artúr is rajzolt legalább annyit, mint amennyit színezett. Valamivel részletesebben pedig:

Artúr mint rajzoló:

• A Nero Blanco-ból négy részt csináltunk (2008-2010), amit Artúr rajzolt. Talán ez a sorozat több figyelmet érdemelt volna annál, mint amennyit végül kapott.
• Kettesben vettünk részt az „Európai Polgárság Képregénypályázaton 2009-ben, illetve az Avis képregénypályázatán 2012-ben.
• Az 1848-s forradalom 12 pontjáról készült 12 stripjéből csináltunk egyet, nevezetesen felelős minisztériumot szerettünk volna Buda-pesten.

Artúr mint színező Fabe nélkül:

• All Star Holiday, a 2008-s Pinkhell 5-ben, Zsoldos Péter rajzaival. Ennek különlegessége, hogy maguk az alkotók vagyunk a történet főszereplői.
• No Thanx: Gépregény, 2008-ban, a zenekar albumához csatolva jelent meg, Tikos Péterrel közösen színezve, Ábrai Barnabás rajzaival.
• Droidok Városa, a 2009-s Pinkhell 6-ban jelent meg eme sliptream sci-fi a mai Budapest közlekedési problémáiról, Fórizs Gergely rajzaival.
• Buli, a 2010-s HVG év végi számában, egy egyoldalas képregény az alkotmányozásról és az X faktorról. Matheika Gábor rajzaival.
• Pernye rendel, a 2011-s Pinkhell 8-ban jelent meg, Fritz Zoltán rajzaival

ÉS amikor Artúr Fabe-et színezi:

• A Pilóta hagyatéka a Pinkhellben jelent meg 2007-ben. Egy sci-fi, amit Fabe egy már kész rajza alapján találtunk ki. Kicsit sötét jövőképet vázol egy klónokkal teli világegyetemről.
• Fülledt Világűr, Pinkhell 7, 2010-ben egy halálra ítélt űrhajó kissé túlfűtött utolsó óráiról szól.
• Azóta, HVG 2010-ben, egy egyoldalas képregény a vörösiszap katasztrófáról.