A Magyar Képregény Szövetség közleménye és felhívása

A 2005 elején alakult MKSZ tagjai elérkezettnek látják az időt az eddig elért eredmények áttekintésére, értékelésére, a tanulságok levonására.

2014. január elején tartott közgyűlésünkön fontos döntéseket hoztunk, amelyekkel új fejezetet kívánunk nyitni a szervezet életében. Elhatároztuk, hogy működésünket sokkal nyitottabb formában folytatjuk, közös gondolkodásra, munkára invitáljuk mindazokat, akiknek – akár alkotói, akár kiadói vagy fogyasztói minőségben – szívügye a magyar képregény.

Szervezeti átalakulás bejelentése

A közgyűlés elfogadta Takács Eleonóra elnök lemondását, és megszavazta a leköszönő elnök és Bayer Antal korábbi elnök, alapító tag közös javaslatát az MKSZ kulturális egyesület feloszlatásáról, valamint egy új szervezeti felépítés kialakításáról. A megjelentek elhatározták, hogy a jövőben civil társaságként folytatják az MKSZ működtetését. Ez azt jelenti, hogy a szervezet a továbbiakban közvetlen gazdasági tevékenységet nem folytat és tagdíjat nem gyűjt, ellenben valamennyi tagja aktív szerepet vállal a közös munkában, és ennek megfelelően részesülhet tiszteletdíjban külső partnerektől.

Az új szervezeti forma megszünteti az elnöki posztot, a tagok együttesen hozzák meg és képviselik a döntéseket, közösen határozzák meg a feladatokat és azok felosztását.

A civil társaság alakuló ülését 2014. február 13-án csütörtökön 18 órára hirdetjük meg. Helyszín: Roham bár és galéria kávézó része (Budapest, Dohány utca 22-24).

Tagtoborzás

A döntés lehetőséget nyit mindazokban a csatlakozására, akiket korábban a tagdíjfizetési kötelezettség vagy egyéb tényezők tartottak távol a tagsági viszonytól, és az aktív részvételtől.

Várjuk tehát mindazoknak a jelentkezését, akik szeretnének a jövőben aktívan részt venni a közös munkában, képesnek érzik magukat arra, hogy segítsenek nekünk a megújulásban, illetve szívesen vállalnának fel egy részterületet, akár egyedül, akár csapatmunkában.

A főbb szerepek, amelyeket a korábbi tapasztalatok alapján a meglévő és reménybeli tagoknak el kell tudniuk látni: koordináció, kommunikáció (sajtóval, képregényes közösségekkel), hazai partnerkapcsolatok ápolása, nemzetközi kapcsolatok fejlesztése, pályázatkeresés, oktatásszervezés, ismeretterjesztés, webdesign, kiállítás-szervezés és -berendezés, rendezvényeken programszervezés vagy asszisztencia. Ezeknek a feladatoknak egy része jelenleg gazdátlanul maradt vagy nem megfelelően ellátott, nagy szeretettel várjuk a jelentkezőket a betöltésükre.

A jelentkezőket sok szeretettel várjuk a február 13-i alakuló ülésünkre. Amennyiben az időpont nem alkalmas (vagy mert vidéki lévén nem áll módodban Budapestre utazni), emailben is jelentkezhetsz az info(kukac)kepregeny(pont)info címen.

Ötletbörze

A szerkezeti átalakulás lehetőséget ad arra is, hogy megvitassuk a következő évek céljait, irányait, felfrissítsük, áramvonalasítsuk a működésünket. Szeretnénk, hogy azok is elmondhassák javaslataikat, véleményüket, akik eddig ezt bármilyen okból nem tették meg, ezért Ötletbörzét hirdetünk.

Várjuk a javaslatokat mindenkitől, aki szívén viseli a magyar képregény ügyét, és tenni is szeretne azért, hogy a szervezet ezt az ügyet megfelelően képviselhesse – legyen az akár korábbi tagunk, akár eddig „külsős” érdeklődő. Javaslataitokat várjuk akár egyes részterületek javítására, megreformálására, akár átfogó, a most elhatározottnál is gyökeresebb változásokat szorgalmazó koncepciókra.

Példák a részterületekre:

- Kevesebb, de nagyobb szabású rendezvényt szeretnék, melyeknek programjában nagyobb hangsúlyt szeretném, hogy kapjon a következő témakör:…

- Éppen ellenkezőleg, nyilvánosan hirdetett havi találkozókat javaslok, egy-egy kiadványra, témára koncentrálva.

- A képregényfesztivál programját népszerűsítsük szórólapozással Budapesten, illetve nagyobb vidéki városokban.

Az így kapott ötleteket a szervezet munkájában részt venni kívánók megtárgyalják, elbírálják a lehető legszélesebb fórum előtt, és ennek eredménye szerint fogadjuk el, valósítjuk meg vagy vetjük el ezeket. Érdemes ezért a lehetőségekhez képest megalapozott javaslatokat benyújtani. Fontos, hogy nem a kiadók munkájára vonatkozó ötleteket várunk, pl. „jelenjen meg magyarul a Guardians of the Galaxy”.

Példák átfogó koncepcióra vonatkozó javaslatokra:

- Évenkénti szavazással lehessen pályázni a szövetség „ügyvezetői” pozíciójára, és az, akinek a programját elfogadjuk, szabad kezet kapjon annak megvalósítására.

- A jelenlegi jogi kereteket nem érzem megfelelőnek, javaslom a szervezet átalakítását Kft.-vé/Bt.-vé/alkotói közösséggé.

- A szervezet céljait, koncepcióját javaslom megváltoztatni, az alább részletezett struktúrában:…

Átfogó koncepcióra részletesen kidolgozott, érvekkel indokolt javaslatokat várunk, elsősorban olyanoktól, akik adott esetben hajlandók lennének szerepet vállalni az általuk felvázolt átalakításban, és hosszú távon is részt venni az azt követő munkában.

A javaslatokat, koncepciókat, esetleges kérdéseket 2014. február 7-ig várjuk az info(kukac)kepregeny(pont)info email címre.

A Magyar Képregény Szövetség tagjai