Trail: ausztrál képregény premierje a magyar képregényesek napján

2014. december 12. 09:53 - Bayer Antal

trail_1.jpgAz idén bevezetett új koncepció szerint a Hungarocomix a magyar képregényekre és képregényesekre koncentrál. És valóban, a rendezvényen csak „hazai terméket” lehetett kapni, magyar alkotók mutatták be újdonságaikat és korábbi munkáikat. A Trail című képregény első része sem szabályerősítő kivétel – ugyanis részben magyar alkotó munkája, ráadásul csak promóciós jelleggel volt jelen.

A szóban forgó magyar alkotó Tondora Judit, akit amerikai (Tales from Neverland) és indiai (Neelakshi) megbízások után ezúttal egy ausztrál kiadó talált meg: Ben Slabak, a Cloud 9 Comix nevű kiadó és digitális platform tulajdonosa, amely igen színes kínálattal rendelkezik, többek közt számos klasszikus olasz képregényt is kínál angol nyelven. És mivel Slabak ennyivel nem elégszik meg, hanem írói ambíciókat is dédelget (korábban már megjelent egy fotós útikönyve, The Beloved Land címen), innen már csak egy lépés volt, hogy képregényötletét saját kiadóján belül valósítsa meg. A közös munka (amelyben színezőként egy másik magyar alkotó, Pilcz Roland is részt vett) mostanra ért be, és a szerencsés véletlen következtében a (kis számban) nyomtatott példányok némelyike elsőként Budapestre jutott el.

Mivel pedig ezen első példányok egyike Juditnak köszönhetően „szerkesztőségünkben” landolt, nagy örömmel írunk róla.

tondora_trail_hc2014.jpg

Tondora Judit a Hungarocomixon a Trail promóciós anyagaival

tondora_kovacsmilan_hc2014.jpg

Képernyőn a Trail, színpadon a rajzolója, Tondora Judit, a kiadványt lapozgató (egyik) színező, Pilcz Roland és a kérdező szerepében Kovács Milán - Hungarocomix 2014

A Trail bevezető füzete a hosszúnak ígérkező történet első 30 oldalát, a következő szám előzetesét, az író kommentárját és egy „így készült” anyagot tartalmaz. Tökéletes kedvcsináló, profi munka. Hogy aztán valóban lesz-e kedvünk folytatni, már leginkább személyes ízlés kérdése.

Történetét és karaktereit tekintve a Trail sajátos keveréke az amerikai és nyugat-európai hagyományoknak. Összeáll egy csapat egy közös küldetés végrehajtásának a céljából – minden szuperhős-gárdának az első kalandja ezzel kezdődik. Mind az öt tagnak megvan a maga specialitása – ez is egy megszokott sablon, még szuperképességek nélkül is, ahogy azt napjaink bármelyik népszerű amerikai tévésorozatában tapasztalhatjuk. A helyszínek, a díszletek, a történelmi háttér kidolgozottsága ellenben jóval inkább az európai iskola hatására utal.

A történet szövését tekintve vannak számomra furcsaságok. A Marco Polós bevezetés még csak hagyján, elvégre erre lesz majd visszautalás, bár abból a szempontból talán kevéssé szerencsés, hogy ez alapján jóval több akcióra és látványosságra számítana az ember. A Trail-csapat bevetése viszont jó bonyolultan van előadva, de azért egy tapasztalt képregényolvasónak sikerül megfejtenie. Kissé bosszantó, hogy pár oldallal később kiderül, az író nem bízott meg bennünk, hogy megértettük a történtek lényegét (vagy nem bízott meg önmagában, hogy érthető volt már elsőre is), és egy hosszú beszélgetésben foglaltatja össze szereplőivel az addigiakat, bár igaz, hogy közben újabb információkhoz is jutunk. Valószínűleg ez az oka annak is, hogy úgy érzem, a 30 oldalnyi terjedelem dacára nem sokat jutottunk előre. Remélhetőleg a későbbiekben felgyorsul a tempó.

Amikor először átlapoztam a füzetet, megijedtem az egy oldalra jutó képek és szóbuborékok számától, úgy éreztem, hogy ez nagyon sűrűre sikeredett. Szerencsére olvasás közben ez nem volt zavaró, a szerzők jól vezetik a szemünket, bár így még a 30 oldalnál is hosszabbnak tűnik a bevezetés. Vannak, akik szerint így jó ez, legyen sok oldal, sok szöveggel, ettől érzi az olvasó azt, hogy tartalmas, amit kapott. Én ebben nem vagyok biztos, nem minden esetben. Elaprózódottnak tartom ezeket a 7-10 képes oldalakat, és mivel szinte minden képben vannak viszonylag részletesen kidolgozott háttérelemek is, szerintem ez nem tesz jót a történet dinamikájának, az oldalak áttekinthetőségének.

Az oldalkompozíciók az utóbbi egy-két évtizedben az amerikai képregényre különösen jellemző beágyazásos módszert alkalmazzák, kép a képben, vékony keretek, négyszögekbe belevágó négyszögek, és még azokba is belevágó négyszögek. Ez élesen elüt az európai (főleg francia-belga és olasz) munkamódszertől, amely élesebben, egyértelműbben választja el egymástól a képeket, abból kiindulva, hogy a hagyományos felosztástől való eltérésnek mindig indokoltnak kell lennie. A magam részéről inkább ezzel értek egyet. Az egyes képek mérete és plánozása nem egyszerűen esztétikai kérdés, nem pusztán látványelem, hanem fontos eszköze a képregényes narrációnak. A kiemeléseknek okuk van, nem véletlenül „nagyobb” vagy hangsúlyosabb egy-egy figura vagy tárgy, hanem szándékosan irányítja rá a figyelmet az alkotó.

Mivel nem láttam a forgatókönyvet, nem ismerem a munkamegosztást író és rajzoló között, nem tudhatom, melyikük hozza meg ezeket a döntéseket, bár azt nagyon valószínűnek tartom, hogy a képkockák száma és az egy-egy oldalba besűrítendő történések elő vannak írva a rajzoló számára. Ezért abból a feltételezésből indulok ki, hogy Tondora Judit „hozott anyagból” dolgozott, ezért a sok kis kép és az elaprózottság érzete.

Összességében örülök, hogy Juditnak szaporodnak a megjelenési lehetőségei, és hogy ismételten bizonyítja profizmusát. Ám remélem, ez is csak egy újabb lépcső a nehéz pályán, és fogunk tőle látni ennél jobb, érdekesebb, izgalmasabb forgatókönyv alapján készült képregényt is.

Bayer Antal

Szólj hozzá!
Címkék: hungarocomix

A bejegyzés trackback címe:

http://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr326977041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.