A 29. Képregénybörze várható újdonságai, 1. rész

Ahogy szoktuk nagy képregényes rendezvények előtt, áttekintjük a március 8-i börzére már beharangozott újdonságokat. Az első részben a külföldi (amerikai és francia) képregények magyar fordításait mutatjuk be.

Mint mindig, a börzén ezúttal is a rendezvényt szervező Kingpin kiadó jelentkezik a legtöbb új kiadvánnyal, Marvel- és DC-szuperhősöket szerepeltető füzetekkel és egy kötettel.

Már pár nappal a börze előtt kapható lesz az újságárusoknál a Marvel + idei első különszáma, amelyben folytatódik a Végtelen Háború című, számos hőst és gonoszt felvonultató történet.

marvelplusz2015ksz1.jpg

A börzén debütál viszont a Marvel + "rendes", márciusi száma, amelyben folytatódik az X-Men története, valamint belekerült egy alternatív Pókember-sztori is a Mutánsvilág időszakából.

marvelplusz20.jpg

A Hihetetlen Pókember kéthavi lap februári száma már jó ideje kapható, az áprilisira pedig még várni kell, ám a csak előfizetőknek és rendezvényekre járó rajongóknak szóló, klasszikus történeteket tartalmazó Peter Parker Pókemberből az idei első szám is a börzére jelenik meg, összesen immár a 19.

pokemberpeterparker19.jpg

És hogy a könyvesboltokba is jusson újabb Marvel-képregény: szintén a börzén lehet először beszerezni az Új Bosszú Angyalok sorozat következő kötetét, amelyben a Titkos Invázió ciklust a szupercsapat szemszögéből ismerhetjük meg.

bosszuangyalai_titkosinvazio.jpg

A sok Marvel-kiadvány mellett azért lesz egy DC-s is, a Batman márciusi száma. Ennek a magyar címlapját még nem tudjuk megmutatni, íme az eredeti, amely a Batman 664. száma volt. A második történet pedig ezúttal is a Gotham City Ragadozók (Birds of Prey) kalandjának a folytatása.

batman664.jpg

Itt említjük meg, hogy a börzére utánnyomás készül a Buborékhámozó fanzin/szaklap 4. számából, amelynek minden cikke kapcsolódik Batmanhez vagy alkotóihoz. Az új, 4.1-es verzió címlapját Fabe (Fábián István) rajzolta, korlátozott példányszámban lesz kapható a Nero Blanco Comix standján.

bh4_1_a2.jpg

Bár a börzén mindig az amerikaiak dominálnak, a francia-belga két nagy klasszikusának egy-egy része is bekerült a kínálatba.

A magyar Lucky Luke sorozat 22. albuma az eredeti sorozatnak a 29. része. A címe Szögesdrót a prérin (Des barbelés sur la prairie), eredetileg 1965-ben jelent meg a Spirou magazinban, majd rá két évre kötetben. Írója René Goscinny, rajzolója Morris volt.

luckyluke22.jpg

Szintén a Lucky Luke-ot kiadó Pesti Könyv standján lesz kapható a pár napja megjelent 17. Asterix-epizód, Az istenek otthona (Le domaine des dieux) is. Ez a képregény eredetileg 1971-ben jelent meg, magyarul a Móra adta ki. Ennek is René Goscinny volt az írója, a rajzolója pedig Albert Uderzo.

asterix17.jpg