Marvel + Hulk - kritika

marvelpluszksz2015-3.jpgMíg korábban Hulk legfeljebb vendégszereplőként tűnt fel magyar nyelvű képregényekben, az Új Marvel Extra óta tisztán látható a Kingpin kiadó törekvése, hogy jobban megismertesse ezt a különleges és mind fiktív élettörténetében, mind képregényfiguraként hányattatott sorsú karaktert. Azt sem nehéz kitalálni, hogy Harza Tamás kiadóvezető-főszerkesztő-fordító kedvence az a bő tíz éves időszak, amelyben Peter David írta a szaggatott gatyás zöld behemót történeteit.

Amikor az 1960-as évek elején Stan Lee megalkotta Hulkot, már csak az atomrobbanásos-gammasugárzásos eredettörténet is azt sugallta, hogy egy fékezhetetlen erő allegorikus ábrázolásával a technológiai fejlődés elkapkodott (vagy annak érzékelt) alkalmazásának a veszélye járhatott a fejében. Bár Hulk eredetileg nem volt különösebben buta, idővel azt a sztereotípiát erősítették Lee és követői, hogy valójában azt a primitív erőt jelképezi, amelyet csak végszükség esetén lehet bevetni a „jó ügy” oldalán, amikor már nincs helye gondolkodásnak, még Hulk kiszámíthatatlan rombolását is muszáj vállalni a végső pusztulás elkerülése végett.

Visszagondolva, visszaolvasva a régi történeteket kicsit nehezen is érthető, miért működött ez olyan sokáig. Ha az Incredible Hulk nem is számított a Marvel legsikeresebb sorozatai közé, annyit mindig eladtak belőle, hogy érdemes legyen fenntartani önálló címként. Vendégszereplőként és a Defenders csapattagjaként pedig bármikor bevethető volt egy garantált hirigelésre.

Az intelligens Hulk ötlete az 1980-as évek első felében merült fel először komolyan, de Bill Mantlo nem tudta tartósan érdekessé tenni ezt a változatot. Amikor pedig John Byrne átvette a sorozat írását, az első dolga az volt, hogy ripityára törje Banner személyiségét, és a minden korábbinál látványosabban muszklis Hulkot még ijesztőbbé alakítsa. Miután azonban összeházasította Bannert Betty Ross-szal, Byrne elfogadta a DC Comics visszautasíthatatlan ajánlatát, hogy ő legyen a Superman új írója és rajzolója – hogy mi lett volna Hulkkal, ha Byrne marad, már nem fog kiderülni.

Szerencsére szinte azonnal utána jött Peter David, látott és (meg)győzött.

Pár mondatban lehetetlen összefoglalni a David-korszakot, és a Kingpin sem merészkedik ekkora vállalkozásra, a magyar kiadás aligha fog mindenre kitérni (feltéve, hogy egyáltalán érdemes lesz folytatni önálló Hulk-füzetek kiadását, amit nagyon remélek). Ha muszáj röviden jellemezni, annyit mondanék, hogy szórakoztató, a szónak a legpozitívabb értelmében. Intelligensen vet fel kérdéseket anélkül, hogy fejtörést okozna az olvasónak, mindig időben lép tovább, mielőtt elkezdenénk unni az adott vonalat, végig fenn tudja tartani az izgalmakat anélkül, hogy verekedések sorává butítaná a történetet, nem beszélteti túl a karaktereit, és mindig sikerül pont annyit megmutatni belőlük, hogy érdekeljen minket, mit lépnek legközelebb.

A Marvel + 5. és 6. száma után, amelyekben két-két Hulk történetet kaptunk, most az eddigi legnagyobb dózissal örvendeztet meg minket a kiadó. A hivatalosan a „Marvel + különszám 2015/3: Hulk” címet viselő 136 oldalas, szinte kötetszerű, de újságos terjesztésben forgalmazott vastag füzet az Incredible Hulk 379-385. számát tartalmazza (a 380-as kihagyásával, amely egy kitérő a fő sztorihoz képest). Jó választás, hiszen ebben az összefüggő történetben lép először színre a teljes Pantheon, ez a titkos szervezet, amely az emberiséget fenyegető katasztrófák megelőzéséért tevékenykedik. Új karakterek és konfliktusok egész sora, van bőven olvasnivaló (és Dale Keown színvonalas rajzainak köszönhetően látnivaló), sodor a lendület, nem is nagyon törődünk a kisebb-nagyobb következetlenségekkel.

Aztán a lendület sajnálatos módon megtörik, de erről nem David tehet – kötelező volt becsatlakoztatnia Hulkot az éppen akkoriban folyó Végtelen Hatalom megasztoriba. Dicséretére váljon az írónak, hogy elég jól hozza ki hősét a történetből, még ha kissé bosszantó távol kerülünk is a Pantheontól. A Förtelem- és Hullám-sztorik valamelyest kárpótolják az olvasót, de nagyon hiányzik a folytatás – remélem, nem marad el. Ami pedig a „crossovert” illeti, szerencsére ez is megjelent magyarul, így hát nem gond kideríteni, mit is keresett benne Hulk.

Összegezve tehát a szuperhősös történetek jobbik fajtájába sorolom ezt a képregényt, azzal a fenntartással, hogy ismerhessük meg a folytatást is egy nem túl távoli jövőben.

Bayer Antal