A 30. Képregénybörze várható újdonságai, 2. rész: külföldi sorozatok

Az ismertető második, egyben befejező részében a magyarul a börze alkalmából megjelenő külföldi képregényeket mutatjuk be.

Dylan Dog 4: Az alkonyatzóna lakói

Sokak örömére töretlen lendülettel folytatódik a legnépszerűbb fumetti, a Dylan Dog magyar nyelvű kiadása. A kiadvány továbbra is elsősorban rendezvényeken, illetve a hivatalos kiadó Fumax webshopjában kapható. A 196 oldalas, fekete-fehér képregény ára 3.000 forint.

„Kötetünk első történetében Dylan Dogot, a rémálmok nyomozóját egy Inverary nevű faluba hívják, ahol a telefonáló szerint mindenki más nagyon furcsán viselkedik, míg a második epizódban egy tizenhat évvel ezelőtti bestiális gyilkosságsorozat elkövetőjének a szökése és várható bosszúja miatt fordulnak hozzá segítségért.”

dylandog4.jpg

Reménység úttörői 3: A 67-es űrállomás

Harmadik, és egyben egyelőre befejező részéhez érkezett a klasszikus francia tudományos-fantasztikus képregény. „A harmadik kötet az 1970-es évek elején megjelent történetek közül válogat, amikor a Reménység Úttörői már nem csak az űrben, hanem az időben is utaztak. A kiadvány tartalmazza a sorozat utolsó epizódját is.” A Nero Blanco Comix 64 oldalas, fekete-fehér képregényének az ára 2.200 forint, a börzén 1.800 forint. A képregény csak rendezvényeken és a kiadó webshopjában kapható.

remenyseg3.jpg

Usagi Yojimbo 14: Démonmaszk

Folytatódik a Vad Virágok Könyvműhely kiadásában a szamuráj nyúl kalandjait bemutató sorozat. „A 14. kötet több hosszabb-rövidebb, de egységesen lebilincselő történetet tartalmaz. A címadó történet egy brilliáns krimi, amelyben Usagi egy bonyolult gyilkosságsorozat elkövetőjéről rántja le a leplet. A természetfeletti lények ezúttal gigantikus pókszörnyek képében jelennek meg. Egy másik történetben Usagi visszatér Szansobóhoz, ahol Gennoszukéval is találkozik. A kötet végén néhány rövidebb, vicces történet Usagi gyerekkorába kalauzolja az olvasót.” A 248 oldalas, fekete-fehér kötet ára ára 3650 Ft, a börzén 2700 Ft. A kötet a börze után bekerül a könyvesboltok kínálatába is.

usagiyojimbo14.jpg

Bosszú Angyalai: Az invázió vége

A Kingpin kiadó legújabb kötete végleg lezárja a Titkos Invázió ciklust. A börze után bekerül a könyvesboltok kínálatába.

bosszuangyalai_invaziovege.jpg

Marvel + különszám 2015/4: Fenegyerek

Már pár nappal a börze előtt kapható lesz az újságárusoknál. A történet címe: Az évszázad pere.

marvelplusz201504fenegyerek.jpg

Peter Parker Pókember 24

A klasszikus Pókember-történeteket közlő, kizárólag előfizetéses alapon és rendezvényeken beszerezhető sorozatnak az idei utolsó számában véget ér a Keselyű története. Benne lesz még a Rinó is. Fontos: A sorozat 2-6. számából újranyomás készült, a börzén ezek is kaphatók lesznek.

pokemberpp24.jpg

Buborékhámozó 13

A pillanatnyilag egyetlen aktív képregényes szaklap legújabb száma a „párok és párkapcsolatok a képregényben” témát járja körbe. Bayer Antal Asterixről és Valérianról, Kránicz Bence a Sagáról, Demus Zsófia Marjane Satrapi Asszonybeszédéről, Verebics János a klasszikus Cs. Horváth-Zórád-féle Roberto és Julikáról, Oroszlány Balázs a Sunstone-ról írt cikket. A 32 oldalas, fekete fehér füzet borítóját Dudás Győző készítette. A Nero Blanco Comix standján vásárolható meg 400 forintért, webshopos ára 500 forint.

buborekhamozo_13.jpg

Az alábbiak a MondoConra jelennek meg, de remélhetőleg jut belőlük példány a börzére is. Később pedig mindegyik megvásárolható lesz kiadójától közvetlenül vagy a könyvesboltokban.

A vízisten menyasszonya 13 (Vad Virágok Könyvműhely)

„Mura – az istennő, aki megpróbálja elválasztani Habeket és emberi menyasszonyát, Szoát arra kényszeríti Habeket, hogy a Cshongjo-hegyen küzdjön meg vele, ahol Mura hatalma a legnagyobb. Az istenek birodalmában polgárháborútört ki, így a Császárt semmi sem tartja vissza attól, hogy a Habek és szerettei ellen irányulófondorlatos terveit valóra váltsa."

vizisten13.jpg

Love.Com 12 (MangaFan)

„Risa és Ootani végre sínen vannak, épp időben ahhoz, hogy beüssenek a főiskolás parák! Risának csak pár hónapja maradt, hogy eldöntse, hol akar továbbtanulni, de még azt sem tudja, mi érdekli… Milyen diplomát adnak azért, hogy az ember egész nap gémerkedik és Umibouzót hallgat?”

lovecom12.jpg

Ruróni Kensin 16 (MangaFan)

"Szódzsiró, a mosolygó gyilkos, Sisio jobbkeze – a fiú, akiből hiányzik minden érzelem, és aki nemcsak legendásan gyors, de teljesen kiszámíthatatlan is, mert az arcáról lehetetelen bármit leolvasni. Ő a Tíz Katana legjobb harcosa, és most épp Kensinnel készül összecsapni! Szódzsirót Sisio nevelte gyerekkora óta, és egész életét az egykori hitokiri fő törvénye irányítja: az erősek túlélnek, a gyengék elhullanak. Kensin komoly bajban van, mert a fiú gyorsabb és halálosabb, mint bárki, akivel eddig találkozott! Vajon talál egy rést a mosolygó gyilkos pajzsán, mielőtt túl késő lesz?"
ruronikensin16.jpg

Vampire Knight 14 (MangaFan)

"Miután megismerte Kaname emlékeit, Yuuki komoly elhatározásra jut. Mindeközben Sara egyre csak növeli szolgái számát. Úgy tűnik, Kaname végre fellép ellene, ám ennek szörnyű ára van..."

vampireknight14.jpg