Képregényes rendezvények állandó vendégei az utóbbi időben a zine-ek és a zine-eket készítő alkotóközösségek. Rumi Zsófi grafikussal és Rumi Bori tervezőgrafikussal zine és képregény kapcsolatáról beszélgettünk saját munkáikban, tapasztalataikban. (A Hungarocomix programja itt található, infók a helyszínről és időpontról pedig itt.)

Szép Eszter: Bemutatnátok, hogy mivel készültök a Hungarocomixra? 

Rumi Zsófi: Most jelenik meg először az Új cipő, ami szöveg nélküli, lazán összefüggő rajzaim gyűjteménye. Ezen kívül viszek egy, az utcán talált füzet kiegészítgetéséből készült zine-t, amit Molnár Dorina barátnőmmel készítettünk, ez az Ízes levél / Friend zine, és idén tavasszal az Ukmukfukk Zinefeszten jelent meg. 

Rumi Bori: Egy sketchbook zine-em és egy mini képregényem (Cyme procrastocrat (A.K.A. LaRüm)) készül el szombatra.

Szép Eszter: Ebben a sketchbook zine-ben mennyire vázlatok a rajzok, és mennyire készek? 

Rumi Bori: Az én sketchbookjaim általában kész rajzokat tartalmaznak, illetve egy kicsit naplóként is funkcionálnak, mert mindig írok dátumot, és szigorúan sorrendben szoktam a füzetbe belerajzolni. Néha odaadom másnak hogy rajzoljon bele, és kicsit idegesit ha ezt egy random oldalon teszi és nem tartja be a sorrendet, de amúgy nem vagyok kényszeres, vagy ilyesmi...

Szép Eszter: Grafikusként mit találtok vonzónak a képregényekben, illetve mi bennük a kihívás?

Rumi Bori: Például vonzó, hogy magát a médiumot szabadon lehet értelmezni, és az is, ahogy ezáltal fejlődik, és egyre inkább képzőművészetté alakul. Az is vonzó, hogy egyszerre illusztráció és történet. Számomra viszont elég nagy kihívás egy sztori kitalálása és felépítése, még ha végtelenül egyszerűnek is tűnik… egy tök jelentéktelen gondolatból is lehet egy poénos strip, és egy baromi izgalmas történetből is lehet unalmas képregény.

Rumi Zsófi: Amit szerintem mindenki: hogy mennyire jól lehet teljesen egyedül, különösebb szakértelem vagy infrastruktúra nélkül akár filmszerűen elmesélni egy történetet. A kihívás nekem főleg a panelezés, ott szoktam elakadni.

Szép Eszter: Mióta használtok képregényes elemeket? 

Rumi Bori: Általánosban harmadiktól rajzoltam csomó képregényt, azt hiszem egy-két füzetnyit, sajnos nem találom őket. A legtöbb szöveg nélküli egyoldalas strip volt, valami furcsa képzeletbeli állatról. De emlékszem, hogy csináltam egy Happy Tree Friend-eset is, mert az akkor menő volt. Aztán egy csomó ideig nem csináltam, de mindig rajzoltam karaktereket szövegbuborékokkal. Szerintem fősulin kezdtem megint konkrétan képregényt csinálni kb. három éve.

Rumi Zsófi: Körülbelül öt éve, a főiskolán kezdtem el szöveget és képet tudatosan egymás mellé illeszteni, sok vázlatfüzetem tele van velük.

Szép Eszter: Szerintetek a magyar színtéren a fanzine és a képregény között hol lehet meghúzni a határt, mi a döntő különbség illetve mi ebben a kettő kifejezésmódban a közös?

Rumi Zsófi: Én zine alatt nem műfajt, hanem megjelenési formát értek: kis példányszámú, szerzői kiadású füzet. Szerintem a két dolog nem zárja ki egymást, képregényt is lehet zine formában kiadni.

Rumi Bori: Igen, vannak a zine képregények, vagy képregény zinek, szóval ha úgy vesszük, ez önmagában képezi a “határt”. De a magyar színtéren például van pár animációs, akik karaktereket rajzolnak szövegbuborékokkal, szóval képregényes elemeket használnak, de nem konkrétan képregényt, inkább sketchbook zine-t csinálnak. Szóval talán ott húznék határt, ahol az illusztrációk együttesen egy felismerhető narratívát képeznek.

Szép Eszter: Képregény és fanzine jelen van egymás rendezvényein. Hogyan lehetne szerintetek a képregény és az általatok képviselt fanzine szemléletet még jobban párbeszédbe hozni? Milyen irányokba lehetne közösen elindulni?

Rumi Zsófi: Számomra a szerzői kiadás legnagyobb vonzereje hogy nem kell azzal foglalkozni, hogy kinek fog tetszeni amit csinálsz. A legtöbb ember, aki ilyesmivel foglalkozik, a munkahelyén egész nap megrendelésre dolgozik, és ez az a felület, ahol végre azt csinálhatja, amit akar. A párbeszédek maguktól alakulnak, szerintem a legnagyobb segítség a szerzőknek, ha minél több platform van a megjelenésre.

Rumi Bori: Szerintem vannak képregényesek, akik csinálnak zineket, és vannak zinesek akik csinálnak képregényeket, úgyhogy én nem használnám az elindulás szót egy már létező folyamatra, ami elméletben egyébként is eléggé összetart. Itthon a párbeszéd szerintem akkor indult el, amikor a BP zines kiment Hungarocomixra, talán két éve, azóta egyre több emberen látom, hogy érdekli a dolog. Én is tavaly ilyenkor tudtam meg, hogy ezt emberek itthon csinálják, és inspirálódtam.

Szép Eszter: Jut időtök képregényes rendezvényeken szétnézni, beszélgetni képregényesekkel vagy vásárlókkal? Mit tapasztaltok, esetleg mit tanultatok, miben változtatok?

Rumi Bori: Igen, szeretek körbejárni és beszélgetni, és azt tanultam hogy végre csináljak rendes zineket is, hogy tudjak cserélgetni. Eddig csak képeslapokkal, matricákkal, meg minizine-nel sefteltem, de néha így is meglepően nagy értékű dolgokat kapok cserébe. Meg még azt tanultam meg így, hogy minden zine és képregény ezerszer érdekesebb lesz, ha egy kicsit beszélgetsz az alkotójával.

Rumi Zsófi: Az Ukmukfukk Zinefeszten sajnos nem tudtam annyit spanolni mint szerettem volna. Ott egyébként arra jöttem rá, hogy tök hasznos, ha a kiadványod borítója nagyon színes vagy szokatlan, mert a negyedik asztal után az emberek már csak a nagyon feltűnő dolgokat veszik kézbe.

Szép Eszter: Mi szerinted a legnagyobb félreértés a zine-nel kapcsolatban a fejekben?

Rumi Zsófi: Félreértésekkel nem szoktam találkozni, mivel az emberek többsége nem is tudja mi az a zine. De olyan például többször is előfordult már Wannabe Records kiállításon, hogy csak úgy elvitték a kiadványunkat az asztalról, mert azt hitték hogy szóróanyag.

Szép Eszter: Baj-e vagy jó számotokra, hogy a Wannabe records-dzal azonosítanak benneteket az emberek?

Rumi Zsófi: Hát én örülnék ha azonosítanának bármivel. Ez a veszély egy 700 követős Facebook-oldalnál szerintem nem áll fenn. De ha valaki onnan jegyezte meg bármelyikünk nevét, örülünk neki! 

Rumi Bori: Én tök örülnék, ha valaki egyszer felkiáltana az utcán, hogy jaj te vagy az egyik lány a Wannabe Recordsból, de eddig csak X-faktorosnak hitt egyszer egy csapat részeg lány. Szóval általában inkább fordítva van a dolog, én magyarázom az embereknek, hogy mi a Wannabe Records, és mindenki nevet, hogy nahát de jópofa, de a Facebook-oldalt már nem nézik meg, hiába adok matricát.