Marabu a Korcsmáros Pál-díj idei nyertese

2017. március 30. 14:00 - Képregényblog

A felkért szakmai zsűri javaslata alapján a a Képes Kiadó úgy döntött, hogy 2016-os képregényes teljesítményéért és életművéért idén Marabut részesíti Korcsmáros Pál-díjban. A díjat a május 14-i képregényfesztiválon adja át a kiadó vezetője, Korcsmáros Gábor.

marabu1.jpg

A Korcsmáros Pál-díjat a 2012-ben hozta létre a Képes Kiadó a Magyar Képregény Szövetség közreműködésével. A díjazott az a magyar alkotó lehet, aki az előző évben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta, akár hazai publikációkkal és egyéb tevékenységgel, akár külföldi megjelenésekkel.

Szabó László Róbert 1962-ben, Budapesten született, karikaturista és képregényalkotó. Első munkái civil nevén, majd SZLR szignóval jelentek meg, a Marabu művésznevet 1992 óta használja rendszeresen.

Első hosszabb képregénye, a Hörpölin és Hüpcihér kalandjai a Galaktikában jelentek meg 1987-ben, majd rajzolt rövidebb történeteket a Menő Manó és Krampusz képregénymagazinokban. A Kretén humormagazinnak szinte a kezdetetkől munkatársa volt, legismertebb sorozata, a háromszoros Alfabéta-díjas Dilidodó (majd Dodó) ennek a lapnak a 8. számában indult. A Kretén megszűnése után alapító tagja volt a Párkocka csapatnak, amelyben több éven át közölt rendszeresen képsorokat az interneten.

A Dodó-stripekből eddig három gyűjteményes kötet jelent meg: Hé, Dodó! (2006), Mi van, Dodó? (2009) és Nahát, Dodó! (2016),

Karikaturistaként munkái korábban hosszú időn át a Népszabadságban futottak, jelenleg a HVG-ben, a Magyar Nemzetben és a Hócipőben jelennek meg. Ezen a területen is elnyert már számos elismerést, köztük a Brenner-díjat (1997), a Pulitzer-emlékdíjat (2007) és a Kétfilléres díjat (2013, 2016).

Gratulálunk!

Interjúnk a harmadik Dodóskönyv megjelenése kapcsán, 2016 decemberéből.

Emlékeztetőül a Korcsmáros Pál-díj eddigi nyertesei:

2017: Marabu
2016: Haui József
2015: Kiss Ferenc
2014: Tálosi András
2013: Fazekas Attila
2012: Felvidéki Miklós

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr3212387647

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.