Star Wars 1: Skywalker lesújt - vélemény

2017. április 01. 21:15 - Bayer Antal

starwars_1.jpg

A világ legsikeresebb franchise-ának a kellős közepébe beleírni komoly kihívás és kockázat, egyszerre garancia a jövedelmező sikerre és a rajongók egy részének gyűlölködésére. Az első új „marveles” Star Wars-kötet elolvasása után azt mondom, hogy Jason Aaron egészen jól jött ki ebből a darázsfészekből.

Nem először fordul elő, hogy az eredeti, első és megismételhetetlen Csillagok háborúja film cselekményét folytatják közvetlenül képregényekben. Így indult a Marvel első sorozata is 1977-ben: a filmet adaptáló hat rész után Roy Thomas író és Howard Chaykin rajzoló teljesen új történetekkel jelentkezett, Luke, Leia, Han és a többiek mellé hamarosan új karaktereket is teremtett. Sikerült is pár apró ellentmondásba kerülniük a következő filmmel, amelynek az adaptációja ennek dacára besimult a sorozatba (39-44. szám). Ezután már kezdett problémásabbá válni a dolog, és a harmadik film már önálló minisorozatként jelent meg, beismerve, hogy nem lehet teljesen egyben tartani ezt a végtelen történetet.

A Dark Horse-os korszakot kevésbé ismerem (nem vagyok igazi Star Wars-fan), de úgy tudom, azon belül is volt legalább egy hasonló próbálkozás, noha többnyire a „kiterjesztett SW univerzumot” építgették.

Miután a Disney felvásárolta előbb a Marvelt, majd a Star Warst, nem érhetett senkit váratlanul, hogy a DHC el fogja veszíteni a képregény kiadási jogát, és megint a Marvel égisze alatt fog futni a sorozat. Ettől sokan előre rettegtek, de bőségesen akadtak, akik örültek, és az új gazda persze könnyen tudott gondoskodni a potenciális olvasótábor utánpótlásáról.

Az talán kevésbé volt várható (bármennyire is logikus), hogy lényegében minden korábbi Star Wars képregény kikerült a „kánonból”, az azokban leírt események nem történtek meg, az azokban bevezetett szereplők sosem léteztek. Az új koncepció szerint minden egy kézben fut össze, a Star Wars minden médiumbeli megjelenése egyeztetve van.

Ez persze azzal jár, hogy a főszereplőkkel nem történhet semmi lényeges, hiszen tudjuk, hogy mely filmekben lépnek még színre. A 2015-ben indult új Star Wars (és az azzal párhuzamosan indult spinoffok) olvasásakor nyugodtan hátradőlhetünk: miután hőseink kinyírták a Halálcsillagot, bármilyen izgalmas kalandokba keverednek is a következő három évben, egészen biztosan találkozunk velük a Birodalom visszavág-ban.

Mit lehet akkor tenni ilyen szűken behatárolt kereteken belül? Szerencsére sok mindent. A borzasztó cím dacára („Skywalker lesújt” – ebben az esetben üdvözöltem volna egy kis elrugaszkodást az eredetitől, ami legalább alliterál) egy kifejezetten izgalmas és élvezetes történetet rittyentett Jason Aaron, és ügyesen épített be hivatkozásokat a várható történésekre.

Elvégre naivitás lenne azt gondolni, hogy az olvasók 99 százaléka ne látta volna már az összes filmet. Tudják, hogy Han és Leia össze fog jönni – ezt készítik elő a történet finom évődései. Tudják, hogy Luke találni fog magának egy mestert Yoda személyében – ezt vezetik fel Luke frusztrált kirohanásai, hogy nem maradt egy jedi sem, akitől tanulhatna, tudás helyett a leginkább a szerencsének és bátorságának köszönheti sikereit. Tudják, hogy Darth Vader valójában Luke és Leia apja – és pont ebben a történetben derül ki Vader számára, hogy a Halálcsillag pusztulásáért felelős ifjú pilóta neve Skywalker.

Szóval tulajdonképpen még kényelmes helyzetben is van az író (és a recenzor), hiszen lényeges dolgokat nem fog elspoilerezni…

Az új sorozat magyar kiadását a Szukits vette kézbe, amelynek már komoly múltja van Star Wars-ügyben, és nemrég egy (Dark Horse-os) trilógiát is megjelentett. Már annál látható volt, hogy megadják a módját, a keménytáblás kivitel sokaknak fogja elnyeri a tetszését – különösen azokét, akik éveken keresztül éreztek késztetést az öncsonkításra, amikor kéthavonta kézbe vették a Semic-féle, pocsék nyomdai kivitelezésű magazint. Most pedig úgy néz ki, egy kifejezetten jól megírt, jól megrajzolt, önfeledt szórakozásra kiválóan alkalmas és gyűjthető sorozatra kaptak lehetőséget. Éljen soká.

Bayer Antal

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr6212394339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.