Alfabéta-interjúk: Ambrus Izsák

Raiz című füzete után már a második Lucas Grande-története jelenik meg Ambrus Izsáknak. A ZSIGER.hu alkotói körébe tartozó alkotót az első western-képregényéért jelölték Alfabéta-díjra.

lucas_grande.jpg

Hogyan foglalnád össze a második részt?

Tényleg csak röviden, mert nem hosszú a történet és nem akarom lelõni a poénokat. A szál amin elindultam az az volt, hogy a helyi városban sorra tűnnek el a tehenek és a véletlen úgy hozza, hogy a sheriff Lucas-t meg egy másik embert bíz meg a felkutatásukkal, aki vak, de ennek ellenére jó a nyomkövetésben. Persze ebbõl több vicc is kialakul. Tulajdonképpen egy marháskodás az egész. :)



Hogy kerültél a Zsiger csapatába, és milyen projektekben, eseményeken vettél részt azóta?

Kovács Milán keresett fel, hogy találkozzunk, aztán gondoltuk megjelentetjük az én rajzaimat is ezeken a képregényes eseményeket. Ezeken kívül más eseményeken nem szoktam részt venni, inkább mindenféle illusztrációs, grafikai, képregényes munkát kutatok fel és van, hogy sikerül is megkapnom egyet-kettõt.

Mikor kezdtél képregényeket készíteni, és milyen alkotók inspirálják a stílusod?

2010-ben kezdtem el a képregénnyel foglalkozni, mert az animáció megrajzolása túlságosan sok idõt vett igénybe és ezért inkább a rövid vicces történeteket választottam. A rajzaimba beleszövõdött Walt Disney, Popeye, Grickle, a belga képregények, régi sci-fi illusztrációk, vagy pl. Gustave Doré rajzai, amit a Münchhausen-hez készített és persze apám, aki mindig irányt mutat nekem. Az sem véletelen, hogy õ is nagyon színesen dolgozik.

Milyen képregényes terveid vannak?

Még egyenlõre nem tudom, keresek tovább.

Egyébként mivel foglalkozol? Mivel keresed a kenyered?

Több munkám is van egyszerre, úgyhogy szerencsére most van kenyerem. Kis rajzok egy online regényhez (Krull Yvoryth néven fut a Facebookon), egy felnõtt társasjáték elemei, fejlesztõ játék illusztrációk és ezek mellett
próbamunkán vagyok mint grafikus egy fotógépek forgalmazásával foglalkozó cégnél.



Milyenek a visszajelzések és az eladások? Egyáltalán mennyit nyomattatok?

Általában szeretik az emberek a munkáimat, szóval pozitív a visszajelzés e tekintetben. A példányszámok
mennyisége mindig változó, de szerintem kb. olyan 20-25 db egy  képregénybõl.

Ezek szerint bírod a western zsánert. Vannak kedvenc képregényeid, könyveid, filmjeid a témában?

Ez csak egy spontán ötlet volt, hogy ebben a hangulatban rajzoljak, szóval nem vagyok western mániás, de megvolt már a figura és gondoltam történetbe emelem. Képregényben a Lucky Luke-ot szeretem, könyvben inkább az indiántörténetek érdekelnek, filmben viszont egyáltalán nem nézek westernt.

Komornik Eszter