Markáns grafikai irány - beszélgetés Csató Csengével, Sárdi Katával és Sebesvári Somával zine hátterű képregényekről

2017. december 07. 18:34 - eszterszep

A BPZines asztalán a Hungarocomixon (2017. dec. 9) több képregény is kapható lesz a zine-ek mellett. A zine-eket ebben az összefoglalóban gyűjtöttük össze, a mostani cikkben pedig zine hátterű képregények szerzőivel, Sárdi Katával és Csató Csengével, valamint a BP Zines atyjával és Kata képregényének szerkesztőjével, Sebesvári Somával beszélgetek. Sárdi Katalin korábbi képregénykötete a Lacrimosa, a Lénárd Lászlóval közösen készített A Könyvjelzőkészítőt pedig tavaly Alfabéta-díjra jelölték (elérhető a Műút folyóirat honlapján, link). A MOMÉn animáció szakos Kata legújabb képregénye, a Viszonzatlan, a BP Zines gondozásában jelenik meg, és egészen más formátumú, és egészen más esztétikát követ, mint Kata korábbi képregényes munkái. Szintén a BP Zines asztalánál lesz kapható Csató Csenge The J Sessions c. képregénye, amit azonban a Hurrikán Press ad ki. Ez a képregény eredetileg Csenge a Pécsi Tudományegyetem Tervezőgrafika szakára beadott diplomamunkája.

Első rész: Sárdi Kata

Sz.E.: Miről szól a Viszonzatlan? Mennyi idő alatt készült el?
S. K.: Ez a rövid történet a viszonzatlan szerelemmel foglalkozik, mert mindenki találkozik vele az életében – általában mindkét oldalról, – és úgy gondoltam érdekes lenne megrajzolni. Bár egy 24 oldalas képregényben természetesen nem lehet egy ilyen sokrétű kérdést körbejárni… A kitalálástól a megvalósításig pár hónap telt el, a végén még kicsit csiszoltam az illusztrációkon.

viszonzatlan_cimlap.JPG

Sz. E.: Hogyan találtatok egymásra a BP Zines-szel?

S.K.: Egyszer készítettem egy mini zine-t, amit elcseréltem velük. Felkeltette az érdeklődésüket, mivel hasonló irányban gondolkoztak ők is, így felkértek, hogy csináljak egy rövid képregényt. 

Sz. E.: Hogyan érződik a zine-ek hatása erre a munkádra?

S. K.: A zine-ekben azt szeretem, hogy szabadok, és az ember azért készíti őket, mert el akarja őket készíteni. Nem kell több hozzá. Mióta megismertem valamennyire ezt a műfajt, szívesen élek én is ezzel a mentalitással amikor lehetőségem nyílik rá.

Sz. E.: Mennyire más ez a képregény, mint a korábbiak?

S. K.: Ez csak egy rövid történet a személyes gondolataimmal, semmi extra törekvés nincs benne. Ezúttal csak őszinte akartam lenni. Talán sikerült is valamennyire.

Sz. E.: A képregényben két színt használsz, fluo pinket és medium blue-t. Miért pont ezeket választottad?

S. K.: A képregény risograph sokszorosítással készült, ami nagyjából úgy működik, hogy a színeket külön-külön kell nyomtatni, de persze ez ennél egy kicsit összetettebb folyamat. Amikor láttam, hogy ezek a színek rendelkezésünkre fognak állni, akkor egyből úgy éreztem, hogy ezekkel szeretnék dolgozni. A kék-lila-pink hármast mindig nagyon szeretem használni.

Sz. E.: Mi volt a legnagyobb kihívás számodra ebben a képregényben?

S. K.: A betűtípus választás nagy dilemma volt számomra, mivel azt szerettem volna, ha a képregény kétnyelvű lenne. Sokat kísérleteztem vele, amíg meg nem állapodtam annál, hogy egy betűtípust fogok használni végig, és annak a dőlt vagy félkövér változatát. Utána a tördelés hasonlóan nagy körültekintést igényelt.

Sz. E.: Mik a további terveid?

S. K.: Szívesen csinálnék még hasonló rövid történeteket, akár olyanokat, amik lazán, de összefüggnek egymással.

Második rész: Sebesvári Soma

Mivel nagyon érdekelt engem, hogyan is zajlott Katánál a stílusváltás (bár azért az Instagramján elég jól nyomon lehet követni mindent), megkérdeztem a BP Zines vezetőjét, és az Ukmukfukk zinefeszt szervezőjét, Sebesvári Somát is a dologról: "Katát a tavaszi képregényfeszten ismertem meg mikor zine-t cseréltünk. Tetszett nagyon amit csinált. Egy minizine-ről van szó amiben antropomorf madár-emberek vannak.  Később, a munkái láttán jött az ötlet hogy ezekkel lehetne valamit kezdeni. Megkerestem hogy lenne-e kedve egy kiadványhoz ezekkel a karakterekkel. Lehet akár képregény, akár zine, amit ő szeretne. Kiderült, hogy van egy sztorija amit már meg akart csinálni velük, így ez kézenfekvő volt hogy az legyen az."

Sz. E.: Honnan jött az inspiráció, hogy felkérj és kiadj alkotókat? 

S. S.: Bp Zines szemszögből azt éreztem az idei Ukmukfukk feszt után, hogy eljött az ideje, hogy felkérjek embereket, és néhány számomra vizuálisan izgalmas alkotó kiadója legyek. Ezzel szélesíteni tudjuk a grafikai palettát a zine-es és a képregényes közegben egyaránt. Összesen négy embert kértem fel, hogy hozzon létre valamit a Hungarocomixig, és úgy alakult hogy ebből két képregény készült el. Az egyik Kati Viszonzatlanja, a másik Sophie Nicklas So Sad c. képregénye. Sophie-t a Kasseli zinefeszten ismertem meg. Ott találkoztam a munkáival, és rögtön éreztem hogy ha nyitott rá, dolgozhatnánk együtt valamin. Csinált is egy képregényt. A felkért másik két alkotó zine-t hoz a Hungarocomixra, Farkas Juli egy artzine-t, a Hotdog VR-t, és Takács Lídia egy tematikus zine-t készített, aminek The diary of locations visions and moments a címe.

Sz. E.: Hogyan választod ki, hogy kivel dolgoznál legközelebb?

S. S.: Van egy grafikai szemlélet ami mentén alakítom a kiadásokat. Többnyire olyan alkotókkal veszem fel a kapcsoaltot akiknek markáns,vagy mondhatni ízes grafikai iránya van. Szóval nem tudom ez mennyire látszik, de van egy rendező elvem arra, hogy mit adjak ki. Olyasmik érdekelnek amik lazák, rajzosak, frissek. Olyan grafikák, amik úgymond ízesek. De az antologiáknál pont ellenkezőleg, a diverzitás a lényeg. Az, hogy a kiadvány több színű legyen, sokféle stílussal.

Harmadik rész: Csató Csenge

Azzal szeretném kezdeni, hogy Csengével egyszer végigbeszélgettünk egy konferenciát azon félreértésből kiindulva, hogy az elvárásokkal ellentétben én nem a kongói képregényekről adtam elő, hanem a Kittenbergerről. Azóta is igyekszem utólérni magam a kongói narratív rajz terén, de ez a találkozás és az interjú több pontja is mutatja, hogy Csenge munkájában milyen fontos szerepe van a félreértésnek, és az erre épített vicces többértelműségnek.

Sz. E.: Miről szól a The J Sessions?

Cs. Cs.: A képregény egy groteszk figura mindennapjait mutatja be, aki egy arccal rendelkező két lábon járó kézfej. Szinte mindig vidám és a helyzet magaslatán van. A kilenc rövid történet nagyon egyszerű témafelvetéseken alapul (pl. főzés, edzés, koncert), ezekbe helyeztem bele a karaktert, és próbáltam elképzelni, hogyan viselkedne ő bizonyos szituációkban, a lehető legtöbbet játszva az emberi és emberfölötti tulajdonságaival.

csato_csenge2.jpg

Sz. E.: Hogyan jellemeznéd a The J Sessions vizuális világát?

Cs. Cs.: A könyv végig vizuális gagekre épül. Szeretném elbizonytalanítani az olvasót abban, hogy képregényt lát-e vagy sem. Épp ezért néhol egyértelmű panelek vannak, máskor ez eltűnik, a tér és a nézet is sokszor változik, illetve egy idő után megjelenik a fotómontázs is. Az eddigi munkáimat alapvetően két irány jellemzi: figurális-illusztratív, valamint absztrakt, kollázs technikával készült képek; itt ezek szintézisére törekedtem. Risograph-fal lett nyomtatva, ami azt hiszem itthon eléggé szokatlan ezen a színtéren, viszont én sok olyan külföldi kiadót szeretek, akik egyaránt publikálnak zineket és képregényeket, hasonlóan speciális kivitelben. Mivel már többször is dolgoztunk együtt ezelőtt a Hurrikan Press-szel, így szinte adott volt, hogy ez alkalommal is már az elejétől riso-ra kallibrálom az oldalakat.

Sz. E.: Mi volt számodra a legnagyobb kihívás a készítés során?

Cs. Cs.: Amikor kitaláltam, hogy képregénnyel szeretnék diplomázni, még úgy készültem, hogy írok egy hosszabb történetet, amit aztán „illusztrálok”, aztán ahogy teltek a hónapok ez valahogy nem történt meg. Rájöttem, hogy mivel sosem csináltam még ilyet, talán ez akkora falat lenne, amire nem állok készen. Másrészt nem is ez érdekel engem a képregénnyel kapcsolatban, inkább mint médium vonz, és a műfaj „íratlan szabályainak” feszegetése. A legnagyobb kihívás talán épp az volt, hogy az egészet szinte a nulláról, kész sztori nélkül kellett úgy felépítenem, hogy mégis kerek legyen és élvezhető, ugyanakkor ez kellett ahhoz, hogy fesztelenül tudjak dolgozni.

Sz. E.: Mesélnél arról, hogy a pécsi tervezőgrafika szakon milyen volt képregényes témával diplomázni? Hogyan találtad a témád, és tudott például a témavezetőd segíteni benne?

Cs. Cs.: Tervezőgrafikát végeztem, de mindig is valahova középútra, a tervezőgrafika és az autonóm grafika közé helyeztem magam, és ezt mindenki tudta is rólam. Úgy gondolom a képregény is egy ilyen átmenetet képvisel, sőt, talán a legjobb dolog, amivel a kettő között félúton foglalkozni lehet.
A karaktert egy chatben, a „kezeslábas” szó félrefordítása során találtam ki, arra gondoltam, érdekes lenne egy ilyen bagatell szóvicc köré felépíteni egy egész diplomát. Eleinte próbáltam magam elterelni attól, hogy bármennyire is önreflexiós legyen a könyv, aztán persze rá kellett jönnöm, hogy a főhős mégis a saját problémáimat oldja meg helyettem, és a saját vágyaimat éli át.
Azt hiszem, valahogy január végén kezdtem hozzá, és júniusban fejeztem be, eleinte több hét alatt rajzoltam meg egy részt, az utolsó két részt pedig már kevesebb, mint egy hét alatt. A témavezetés érdekesen alakult, mivel a szakon senki nem értett annyira a képregényekhez, és én sem tudtam, kihez fordulhatnék, nem ismertem ki magam túlságosan a hazai szcénában. Végül szinte végig a magam útját jártam, de nem bánom, hogy így alakult.

Sz. E.: Mit szeretsz a legjobban a képregényekben?

Cs. Cs.: Amint az a fentiekből is kiderül, én sokkal inkább a vizualitás, mint a narratíva felől közelítem meg a képregényeket. Minél szokatlanabbul néz ki, annál jobb, általában így is vásárolok, elég 1-2 oldalt látnom egy adott kiadványból ahhoz, hogy rögtön meg akarjam kaparintani. Van egy Yuichi Yokoyama könyvem, a World Map Room (link), amiben a szereplőkről nem tudni kicsodák, hova mennek, miért, és amikor odaérnek, akkor sem derül ki semmi, viszont a hangutánzó írásjelek és a végletekig absztrahált mezők dinamikája egészen lenyűgöző. 

Sz. E.: Kik hatottak rád?

Cs. Cs.: Patrick Kyle (link) szerintem elég érezhető, az első képregényem is az ő Distance Movere volt. Mellette pedig a szakdogámban ecsetelt Maki Sasaki és Seiichi Hayashi, Ben Mendelewicz szuper „trash” cuccai, és persze rengeteg zene és film, amikből csomó mindent bele is csempésztem a könyvbe, például ekkor láttam először a Holtpontot (1991), amiből az ejtőernyős ugrást kölcsönöztem.

A képre kattintva galéria nyílik Kata és Csenge képregényeiből, valamint a szintén újdonság So Sadből is láthatók képek.

Szép Eszter

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr7913452415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.