Utolsó kommentek

Beszélnek róla

Képregény Blog

A Magyar Képregény Szövetség blogja

MKSZ a Facebookon

Titánember 4

2015.09.01. 07:44 :: Képregényblog

titanember4.jpgMától ismét kapható az újságárusoknál a Titánember 4. száma, amelynek az első kiadását a gyengébbre sikerült nyomás miatt visszahívott a kiadója. A kényszerű változás miatt a következő szám is csúszik, október 13-án jelenik majd meg.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar képregény titánember

Lucie Lomová: Lőttek az előadásnak - Ekultura.hu

2015.08.30. 12:20 :: Képregényblog

lomova_lottek.jpg"A képregény legnagyobb erénye az eszméletlen dinamizmusa, ritmusa. A cselekmény sosem ül le, folyamatosan történik valami új, a párbeszédek pedig pattogósak. Ráadásul, ami még jobban megfűszerezi az egészet, az a környezet: a történet nagyrészt egy színházban játszódik, az írónő pedig érezhetően otthonosan mozog benne, ami nem is csoda, hisz dramaturgiát tanult, és színházban dolgozott évekig. Nagyon életszerűen és őszintén mutatja be, mi zajlik a kulisszák mögött, az öltözőkben, továbbá rávilágít a művészek lelki világára is."

Süli Kristóf írása az Ekultura.hu portálon olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: cseh képregény lucie lomová

Képregénypályázat az Olvasás Világnapjára

2015.08.28. 08:43 :: Képregényblog

ofi-logo-hu.pngKépregénypályázatot hirdet az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet az UNESCO égisze alatt megrendezett Olvasás Világnapja alkalmából.

A pályázaton 7-8., ill. 9-10. osztályosok vehetnek részt, háromfős csapatokban. Leadás 2015. szeptember 17-ig, eredményhirdetés október 1-én.

A képregény témája: "A műveltség híd a nyomorból a remény felé" (Kofi Annan)

Részletes kiírás az OFI honlapján.

Szólj hozzá!

EpicLine 12 - Ekultura.hu

2015.08.26. 15:25 :: Képregényblog

epicline12.jpg"A 12. EpicLine megint más, mint a korábbiak, de most legalább lehet tudni, hogy ez egy átmeneti szám. Tálosi András főszerkesztő előszavából ez derül ki, és az eddigi nehézségek dacára optimizmus árad a soraiból. A 12. füzet minőségét látva hajlamos vagyok osztozni vele ebben. "

Uzseka Norbert írása az Ekultura.hu portálon olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar képregény tálosi andrás epicline

Batman 10

2015.08.26. 11:48 :: Képregényblog

batman10.jpgA nyári sűrítésnek köszönhetően máris megjelent a Batman 10., idén már hatodik száma. Folytatódik benne a Batman: RIP (Nyugodjék békében) sztori, amelynek az írója továbbra is Grant Morrison, rajzolói Tony Daniel és Sandu Florea. A második történet ezúttal is Ragadozók (Birds of Prey), Gail Simone forgatókönyvét egy eddig nem látott páros, Tom Derenick és Bob Petrecca rajzolta meg.

A képregényfüzet az újságárusoknál kapható, a következő szám szeptemberben jelenik meg.

Mintaoldalak a Kingpin kiadó honlapján.

Szólj hozzá!

Címkék: batman grant morrison amerikai képregény gotham city ragadozók gail simone

Nagy Háború képregénypályázat 2015 - meghosszabbítva!

2015.08.25. 09:20 :: Képregényblog

kepregeny_2015_hossz_banner.jpgTekintettel a vakáció végére és az iskolakezdésre, a "Magyarok az Isonzónál" pályázatot meghirdető Nagy Háború blog és az MKSZ közös döntése alapján az eredetileg megadott helyett 2015. szeptember 6-án, vasárnap éjfélig lehet beküldeni a pályaműveket.

Az eredeti kiírás itt tekinthető meg.

Szólj hozzá!

Címkék: nagy háború blog

Typex: Rembrandt - Műút

2015.08.24. 15:17 :: Képregényblog

TypexRembrandt.jpg"Typex nem hagy magunkra, biztos kézzel vezeti olvasóját a képek és fejezetek közötti, kitöltésre váró üres tereken keresztül. Az egész Rembrandt tulajdonképpen igen csendes és hallgatag: a szerző hagyja a képeket mesélni, sokszor oldalakon keresztül nem használ szövegbuborékot, narrációs szöveget, képaláírást pedig egyáltalán nem."

Szép Eszter elemző írása Typex képregényéről a Műút legújabb számában jelent meg, és már online is olvasható a Műút honlapján.

Szólj hozzá!

Címkék: holland képregény typex

Stílusgyakorlatok 32: Plusz egy

2015.08.24. 08:17 :: Képregényblog

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

mattmadden32.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai képregény matt madden

Képregény Kedvelők Klubja, 2015. augusztus 26.

2015.08.18. 18:03 :: Képregényblog

Folytatja nyári kihelyezett üléseit a Képregény Kedvelők Klubja. Augusztus 26-án, szerdán 17 órától a Szimpla Kertben (1075 Budapest, Kazinczy utca 14) Farkas Lajos képregényrajzolóval beszélget a klub vezetője, Kiss Ferenc.

A beszélgetés címe: "Az Uborkától a Megváltásig". Farkas Lajos szobrászként és karikaturistaként vett részt a hajdani Uborka című politikai paródia műsorban, amelyet 1992 és 2001 között sugárzott a Magyar Televízió. A közelmúltban Farkas Futaki Attila asszisztenseként Percy Jackson, Severed és Conan képregényeken dolgozott, tavaly pedig megjelent Franciaországban az első olyan képregényalbum, amelyet önállóan rajzolt. A Rédemption második, befejező része idén júniusban jelent meg.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: farkas lajos képregény kedvelők klubja

Lóbarátok 10: A profi verseny

2015.08.14. 07:45 :: Képregényblog

lobaratok10.jpgMár a tizedik számnál tart a Lóbarátok képregény. A Lapu kiadásában megjelenő zsebkönyvet ezúttal is Gyükér Zsófia írta és rajzolta. Kapható az újságárusoknál.

Szólj hozzá!

Címkék: magyar képregény lóbarátok gyükér zsófia

Stílusgyakorlatok 31: Harminc képkocka

2015.08.11. 12:46 :: Képregényblog

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

mattmadden31.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai képregény matt madden

Lucky Luke 22: Szögesdrót a prérin - Ekultura.hu

2015.08.10. 09:02 :: Képregényblog

luckyluke22.jpg"Egyszerűen muszáj mosolyogni azon, amikor a szögesdrótot a szabadság szimbólumaként emlegetik."

Galgóczi Tamás recenziója az Ekultura.hu portálon olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: lucky luke francia belga képregény "

Hihetetlen Pókember 22 (2015/4)

2015.08.10. 08:44 :: Képregényblog

pokemberh2_22.jpgMegjelent a Hihetetlen Pókember legújabb száma, kapható az újságárusoknál.

"Folytatódik a már megkezdett pókrablós történet az új ellenséggel, Mr. Negatívval. Kezdetét veszi az új sztori Fenegyerekkel, Verminnel és (egy) Kravennel."

Mintaoldalak a Kingpin kiadó honlapján.

Szólj hozzá!

Címkék: pókember amerikai képregény

Minyonok 1: Banana! - Ekultura.hu

2015.08.09. 14:39 :: Képregényblog

minyonok1.jpg"Aki képes röhögni ezeken a fura kis lényeken bármilyen szituációban, ezen a képregényen is remekül fog szórakozni – nyilvánvalóan történetet, mondanivalót, értelmet keresni benne balgaság. Ez itt nettó agyzsibbasztó humor, abból a fajtából, ami különösen ajánlott munkahelyi felhasználásra – részben azért mert két fárasztó telefon/akta/megbeszélés között egy oldal pont elég rövid ahhoz, hogy jókedvre derítsen; részben, mert - saját tapasztalat alapján mondhatom - a minyonok elég hatékonyan kovácsolják össze a kollégákat az együttnevetésben."

Kovács Tímea írása az Ekultura.hu portálon olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: francia belga képregény minyonok

Garfield 305 és 15. különszám

2015.08.08. 08:46 :: Képregényblog

Megjelent a Garfield havilap augusztusi száma, valamint az idei negyedik különszám. Mindkettő az újságárusoknál kapható.

garfield305.jpggarfield_ksz15.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: garfield amerikai képregény

Minyonok 1: Banana! - Kilencedik.hu

2015.08.05. 08:30 :: Képregényblog

minyonok1.jpg"Előkép/minta van rengeteg, mégis a Minyonok alkotói olyan formai és tartalmi egyediséget szabadítottak a világra, amire nagyon sokan vevők."

Lénárd László recenziója a Kilencedik.hu portálon olvasható.

Szólj hozzá!

Címkék: francia belga képregény minyonok

Stílusgyakorlatok 30: Egy képkocka

2015.08.01. 08:59 :: Képregényblog

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

mattmadden30.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai képregény matt madden

2015. szeptember 4-6: Brüsszeli képregényfesztivál magyar részvétellel

2015.07.31. 17:23 :: Képregényblog

brusselscomicsfestival2015.png

Ötödik alkalommal rendezik meg a Brüsszeli Képregényfesztivált 2015. szeptember 4. és 6. között, amelyre a házigazda Visit Brussels ezúttal számos külföldi vendéget hívott meg, köztük a magyar képregény képviselőit is. A Brüsszeli Balassi Intézet támogatásának köszönhetően az MKSZ négy tagja, Bayer Antal, Erhardt Domonkos, Fritz Zoltán és Tondora Judit lesz jelen az EUNIC, az európai kulturális intézeteket tömörítő szövetség közös sátrában.

A fesztivál honlapjának az angol verziója itt található, ezen belül a magyar vonatkozású információk az "International Pavilion" menüpont alatt.

Az észt, lengyel, román, francia és baszk alkotókkal közös standon felváltva kerül sor foglalkozásokra, így a hazai képregényes eseményekről már ismert Comic Jamre is. 5-én kerekasztalbeszélgetés lesz a közép-kelet-európai képregény sajátosságairól és helyzetéről, míg 6-án Bayer Antal előadást tart a Varsói Balassi Intézet megbízásából készült első világháborús képregényadaptációkról. A sátorban kis kiállítás lesz látható az egész fesztivál alatt mai magyar alkotók munkáiból.

A magyar küldöttség francia és angol nyelvű kiadványokkal is készül a rendezvényre, amelyek klasszikus (Zórád Ernő, Korcsmáros Pál) és mai alkotók munkásságát mutatják be.

Szólj hozzá!

Címkék: brüsszel magyar képregény

Nyári Kingpin-akció

2015.07.31. 15:56 :: Képregényblog

"A nyári webshop akció ideje augusztus 9-től augusztus 20-ig tart. Az akcióban a 20-án éjfélig leadott, és 21-ig kiegyenlített rendelések vesznek részt. 

A webshop az akció kezdetéig zárva tart."

Forrás: A Kingpin kiadó honlapja.

Az akció részleteiért érdemes 9. után benézni a Kingpin honlapjára!

Szólj hozzá!

Címkék: kingpin kiadó

Előkészületben, 2015. augusztus

2015.07.31. 15:30 :: Képregényblog

Tudomásunk szerint az alábbi képregények jelennek meg a közeljövőben.

2015 augusztus:
- Batman 10 (Kingpin, újságos - megjelent!)
- Classic Hungarian Comics: Pál Korcsmáros (Nero Blanco Comix/Képes Kiadó - megjelent!)
- Classic Hungarian Comics: Ernő Zórád (Nero Blanco Comix/kArton - megjelent!)
- Hihetetlen Pókember 22 (Kingpin, újságos - megjelent!)
- Lóbarátok 10: A profi verseny (Lapu kiadó, újságos - megjelent!)
- Titánember 4 (újságos - augusztus 11 - megjelent, de technikai okokból új nyomás várható)
2015 szeptember:
- Asterix 19: A látnok (Móra, könyves)
- Batman 11 (Kingpin, újságos)
- EpicLine 13 (egyéb)
- Marvel + 23 (Kingpin, újságos)
- Peter Parker Pókember 23 (Kingpin, egyéb)
- Titánember 5 (újságos - szeptember 8.)
2015 október:
- Buborékhámozó 13 (Nero Blanco Comix, egyéb - október 18.)
- Dylan Dog 4 (Fumax, egyéb - október 18.)
- Hihetetlen Pókember 22 (Kingpin, újságos)
- Marvel + különszám 2014/4: Fenegyerek (Kingpin, újságos - október 18.)
- Peter Parker Pókember 24 (Kingpin, egyéb - október 18.)
- A Reménység úttörői 3 (Nero Blanco Comix, egyéb - október 18.)
- Új Bosszú Angyalai: Az invázió vége (Kingpin, könyves - október 18.)

1 komment

Stílusgyakorlatok 29: Furry

2015.07.28. 08:19 :: Képregényblog

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

mattmadden29.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai képregény matt madden

Batman 9

2015.07.25. 12:39 :: Képregényblog

batman09.jpgMegjelent a Batman 9., idén már ötödik száma - a képregénymagazin a nyári időszakban havonta jelenik meg. Kapható az újságárusoknál és a kiadótól.

Folytatódik a Batman RIP történet és új ciklus kezdődik a Gotham City Ragadozók kalandjaiból. Mintaoldalak a Kingpin kiadó honlapján.

Szólj hozzá!

Címkék: batman amerikai képregény

Stílusgyakorlatok 28: Humoros képregény

2015.07.24. 16:31 :: Képregényblog

Folytatjuk Matt Madden stílusgyakorlatainak a magyar nyelvű netes közlését.

mattmadden28.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: amerikai képregény matt madden

2015. október 18: 30. Képregénybörze

2015.07.23. 20:47 :: Képregényblog

A börzét szervező Kingpin kiadó honlapján megjelent az őszi börze időpontja: 2015. október 18, reggel 10-től délután 3-ig. A helyszín ezúttal is a Kispesti Művelődési Ház lesz (Budapest, XIX. ker. Teleki u. 50.)

További részletekkel folyamatosan szolgálunk.

Szólj hozzá!

Címkék: képregénybörze

Peter Parker Pókember 22

2015.07.23. 20:43 :: Képregényblog

peterparker22.jpgElkészült a klasszikus Pókember-történeteket közlő és korlátozott példányszámban megjelenő Peter Parker Pókember 22. száma. A kiadvány kizárólag a Kingpin kiadótól szerezhető be.

Mintaoldalak a kiadó honlapján.

Szólj hozzá!

Címkék: pókember amerikai képregény