Alfabéta-díj 2018: szabályzat, nevezés, jelölés, határidők

2018. január 22. 07:51 - Képregényblog

ab_logo_kicsi.jpgA Magyar Képregény Szövetség 2018-ban is meghirdeti a nevezést az Alfabéta-díjra.

Az Alfabéta-díj az előző naptári év legjobb új magyar képregényeit ismeri el, két kategóriában a nyomtatásban megjelent képregények esetében, és egy különdíjjal az interneten megjelent képregények esetében.

1. kategória: kép-regény (önállóan, kötetben vagy füzetben megjelent, legalább 20 oldalas történet)

2. kategória: kép-novella (antológiákban, magazinokban, egyben vagy folytatásokban megjelent képregények vagy képsorok, terjedelemtől függetlenül)

A kizárólag elektronikusan, az interneten megjelent, ingyenesen hozzáférhető képregényeket külön lehet nevezni. A zsűri a nevezések beérkezése után dönt arról, hogy meghirdeti-e ebben az évben a webcomic-különdjíat.

A nevezés, jelölés és zsűrizés rendje:

1. Nevezés: bárki nevezheti az általa készített, kiadott vagy kedvelt, 2016. január 1. és december 31. között megjelent képregényt. Egy fő több képregényt is nevezhet. A nevezéseket a Képregényblogon és az Alfabéta-díj Facebook-eseményénél gyűjtjük, a listát folyamatosan frissítjük. (Facebook profillal nem rendelkezők ehhez a blogbejegyezéshez hozzászólva tudnak nevezést küldeni.)

A nevezési időszak 2018. február 7.-ig tart.

2. Jelölés: a befutott nevezéseket áttekinti egy 5 tagú, kritikusokból álló előzsűri, és kategóriánként kiválaszt 5-5 művet, amelyet a zsűri figyelmébe ajánl.

Az előzsűri tagjai: Bayer Antal, Farkas Dávid, Kránicz Bence, Szabó Zoltán Ádám és Szép Eszter.

Az előzsűri legkésőbb március 16.-án teszi közé az 5-5 jelölt nevét.

3. Zsűrizés: az előzsűri kiegészül 10 meghívott taggal, akik a képregényes szakma különböző területeit képviselik. A meghívott zsűritagok között nem lehetnek a döntős képregények alkotói. A zsűri titkos szavazással hozzá meg a döntését, és azt csak a díjátadón hozza nyilvánosságra.

A díjakat a 12. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon adjuk át, 2018. május 13-án.

Kérdések és válaszok:

Tovább
Szólj hozzá!

Újdonságok: 2017. decemberben megjelent képregények

2017. december 31. 07:27 - Képregényblog

2017 decemberében az alábbi képregények jelentek meg önálló kiadványként Magyarországon. Részletes adataik megtekinthetők a Kepregenydb.hu adatbázisban, illetve kiadóik honlapján.

incal1.jpg

Könyvesbolti forgalmazásban:
Bluemoon:
- Felfedezők Társasága 1
Corvina:
- Csepella Olivér: Nyugat+zombik
Képes Kiadó:
- Korcsmáros Pál-klasszikusok 10: Spartacus
Képregényáruház:
- Kertész Sándor: Pókember generáció
Pesti Könyv kiadó:
- Incal 1: A sötét Incal
Szépirodalmi Figyelő Alapítvány:
- Dudás Győző: Perisztaltikhoszeia
Szukits kiadó:
- Star Wars 4: A Harbinger utolsó útja
- Star Wars: Darth Vader 4: A játszmák vége

Tovább
Szólj hozzá!

Előkészületben, 2018. január

2017. december 31. 07:26 - Képregényblog

Tudomásunk szerint az alábbi képregények jelennek meg a közeljövőben. Zárójelben a kiadó, a terjesztési mód (könyves, újságos, "egyéb") és a pontos dátum, ha már ismert.

2018. január:
- Batman 25 (Kingpin, újságos - megjelent!)
- DC Gyűjtemény 27: Superman: Agykeselyű (Eaglemoss, újságos - megjelent!)
- DC Gyűjtemény 28: Macskanő: Selina nagy dobása (Eaglemoss, újságos - megjelent!)
- DC Gyűjtemény 29: Igazság, 1. rész (Eaglemoss, újságos - január 31.)
- Garfield 334 (Drize, újságos - megjelent!)
- Hahota Pörgető 3 (Ábra Kkt., újságos - január 31.)
- Iron Lady Arcanum 2018/1 (Iron Comics, újságos - megjelent!)
- Kockás 52 (Vitanum, újságos - január 31.)
- Marvel+ 36 (Kingpin, újságos - megjelent!)
- Marvel Gyűjtemény 1: Pókember: Hazatérés (Hachette, újságos - megjelent!)
- Marvel Gyűjtemény 2: X-Men: Adottság (Hachette, újságos - megjelent!)
- Peter Parker 37 (Kingpin, egyéb - megjelent!)
2018. február:
- Batman különszám 2018/1: Föld 1, 2. rész (Kingpin, újságos)
- DC Gyűjtemény 30: Igazság, 2. rész (Eaglemoss, újságos - február 14.)
- Hihetetlen Pókember 37 (Kingpin, újságos)
- Marvel + különszám 2018/1: X-Faktor (Kingpin, újságos)
- Marvel Gyűjtemény 3: Bosszú Angyalai: Káosz (Hachette, újságos - február 1.)
- Marvel Gyűjtemény 4: Amerika Kapitány: Kizökkent idő (Hachette, újságos - február 15.)
- Star Wars 5: Yoda titkos háborúja (Szukits, könyves - február 14.)
- Star Wars: Darth Maul (Szukits, könyves - február 28.)
- Walking Dead 16 (Books & Stuff, könyves)
- Witcher 2: Rókagyermek (Szukits, könyves - február 21.)
2018. március:
- Batman 25 (Kingpin, újságos - március 25.)
- Dylan Dog 7 (Frike Comics, egyéb - március 25.)
- Hihetetlen Pókember különszám 2018/1 (Kingpin, újságos - március 25.)
- Marvel+ 37 (Kingpin, újságos - március 25.)
- Marvel Gyűjtemény 5: Pókember: Venom születése (Hachette, újságos - március 1.)
- Marvel Gyűjtemény 6: Thor: Újjászületés (Hachette, újságos - március 15.)
- Marvel Gyűjtemény 7: Amerika Kapitány: A Tél Katonája (Hachette, újságos - március 29.)
- Mega Marvel 2: Venom (Kingpin, újságos - március 25.)
- Peter Parker 38 (Kingpin, egyéb - március 25.)

Szólj hozzá!

Nyugat + Zombik: minden vélemény egy helyen

2017. december 27. 08:31 - Képregényblog

csepellanyugatzombik.jpgAz év legjobban várt hazai magjelenése sokakat késztetett arra, hogy kritikát, ajánlót, véleményt írjanak róla. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért itt összegyűjtjük ezeket. Így látjuk, így látják Csepella Olivér 268 oldalas képregényét.

- Lakatos István: Babits becsajozik, Kosztolányi bekattan, miközben tombol a zombiapokalipszis (Port.hu, december 8.)

- Szép Eszter: Nyugat + Zombik: első benyomás (Perezvon's Geometry blog, december 12.)

- Dajka Gábor: Olyan, mint a Duke Nukem Forever, csak valamivel jobb (Keszon.hu, december 20.)

 - Benny DeVito: Cigivel és kólával a zombik ellen (Dirrr.hu, december 23.)

- Dani Áron: Ne perlekedj a másnapos Adyval, vagy a felajzott Babitscsal! (Roboraptor blog, december 23.)

 - Muchichka László: Ahogy Babits zombikat hentel egy széklábbal, arra még Tarantino is csettintene (Zoom.hu, december 24.)

- Bayer Antal: Nyugat + Zombik: szabad tökéletlennek lenni (Nero Blanco blog, december 27.)

- King of the Layers: Nyugat + Zombik? - Botrány, bazmeg! (YouTube, december 13.)

- Pintér Bence: Babitsék a zombiapokalipszisben (Magyar Nemzet, január 3.)

- Illisz Balázs: Töltőtollal az élőhalottak ellen (Kritizátor blog, január 8.)

- P. J.: Képregényben irtják a zombikat Babitsék (Bors online, január 11.)

- Gyöngyösi Lilla: Így irtok én (Prae.hu, január 14.)

Szólj hozzá!

Képregényes rendezvények 2018-ban

2017. december 23. 13:16 - Képregényblog

2018.jpg

A képregényes rendezvények szervezői egyre inkább előre gondolkodnak, így már most össze tudtunk állítani egy kis naptárt, amelyet folyamatosan bővítünk.

Téli MondoCon (Hungexpo): 2018. január 13., néhány képregényes standdal

Tavaszi Képregénybörze (Barcsay utca): 2018. március 25.

XXV. Könyvfesztivál (Millenáris): 2018. április 19-22, néhány "képregényes vonatkozású" standdal

Ukmukfukk fesztivál (Ankert): 2018. április 28-29.

14. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál (Dürer kert): 2018. május 13. - jelen állás szerint francia, finn és osztrák vendégekkel

Nyári Képregénybörze: 2018. július 15.

Őszi Képregénybörze: 2018. október 14.

10. Szegedi Képregényfesztivál (Somogyik-könyvtár): 2018. november 17.

Hungarocomix 2018 - 2018. december eleje

Szólj hozzá!

Visszhang: Kockás 51, Királyok és keresztek, Nyugat+zombik

2017. december 23. 12:59 - Képregényblog

kockas51.jpgÖsszeállította az idei utolsó netes sajtó körképet a Kilencedik.hu. Az újságírók, riporterek és bloggerek ezúttal a 25 év után újra megjelenő Kockással, a szintén a Hungarocomixon debütáló Királyok és keresztek sorozat első részével és a három évnyi munka gyümölcseként végre elkészült Nyugat+zombikkal foglalkoztak kiemelten..

A szemlézett források közül néhány: Geez, Nero Blanco blog, Filmpalota, Port.hu, Dirr.hu, Roboraptor, Nullathategy, Snikt blog, Keszon.hu, valamint a Kilencedik.hu és a Képregényblog saját írásai.

Szólj hozzá!

Molnár Gábor helyezett egy nemzetközi mangaversenyen

2017. december 21. 18:38 - Képregényblog

Molnár Gábor képregényrajzoló, a 5Panels alkotócsoport egyik vezetője két szöveg nélküli munkájával is helyezést ért el a Silent Manga Audition 8 versenyen.

A 493 nevezett közül két mű nyerte el az első díjnak megfelelő "Grand Prix"-t. 4 munkát díjaztak a "Grand Prix Runner-Up" névre hallgató második helyezéssel, köztük Molnár "True Riders" című művét, amely itt tekinthető meg.

"SMAC Editors Award" elismerésben részesült Gábornak egy másik képregénye, a "Knightly Duel". Ez itt tekinthető meg.

Gratulálunk!

molnargabor_sma.png

 

Szólj hozzá!

Fazekas-képregény német kiadásban

2017. december 18. 18:44 - Képregényblog

A napokban jelent meg Németországban az amerikai Classics Illustrated mintájára indult Illustrierte Klassiker sorozatban Fazekas Attilának egy régebbi képregénye.

A Charles de Coster híres műve alapján készült Thyl Ulenspiegel (németül Till Eulenspiegel) forgatókönyvét Cs. Horváth Tibor írta. Először a Népszavában jelent meg folytatásokban 1979-ben, majd kiszínezve a Kockás 19. számában (1985-ben), legutóbb pedig a Fülesben, 1992-ben.

A német kiadás itt rendelhető meg.

fazekas_till.jpg

Szólj hozzá!

Képregény és politika - Vass Róbert villáminterjú a "Különös, idegen nyelven 2017" ürügyén

2017. december 08. 15:23 - eszterszep

Az Alfabéta-díjas Vass Róbert folytatja a történetmesélést a Különös, idegen nyelven karaktereivel. Az új képregény korhatármegjelelöése szókimondást, az elmúlt fél év Facebook-posztjai (link) pedig politikai témákat ígérnek. A negyven új képregényt tartalmazó kiadványt a Nero Blanco kiadó standjánál érdemes keresni a holnapi Hungarocomixon. Villámgyors beszélgetés Vass Robival:

Sz. E.: Miről szól a  Különös, idegen nyelven  2017?

V. R.: Folytatódnak a 2004 óta rajzolt figuráim (Karcsi és a földönkívüli János) "kalandjai". Ez a füzet is rövid, epizódszerű szösszeneteket tartalmaz. Sokat járnak kocsmába és tüntetésre. Szerettem volna, ha úgy beszélnek benne az emberek, mint ahogy valójában is, úgyhogy sok a káromkodás. Ezért van rajta a 16-os karika.

vass_1.jpg

Tovább
Szólj hozzá!

Markáns grafikai irány - beszélgetés Csató Csengével, Sárdi Katával és Sebesvári Somával zine hátterű képregényekről

2017. december 07. 18:34 - eszterszep

A BPZines asztalán a Hungarocomixon (2017. dec. 9) több képregény is kapható lesz a zine-ek mellett. A zine-eket ebben az összefoglalóban gyűjtöttük össze, a mostani cikkben pedig zine hátterű képregények szerzőivel, Sárdi Katával és Csató Csengével, valamint a BP Zines atyjával és Kata képregényének szerkesztőjével, Sebesvári Somával beszélgetek. Sárdi Katalin korábbi képregénykötete a Lacrimosa, a Lénárd Lászlóval közösen készített A Könyvjelzőkészítőt pedig tavaly Alfabéta-díjra jelölték (elérhető a Műút folyóirat honlapján, link). A MOMÉn animáció szakos Kata legújabb képregénye, a Viszonzatlan, a BP Zines gondozásában jelenik meg, és egészen más formátumú, és egészen más esztétikát követ, mint Kata korábbi képregényes munkái. Szintén a BP Zines asztalánál lesz kapható Csató Csenge The J Sessions c. képregénye, amit azonban a Hurrikán Press ad ki. Ez a képregény eredetileg Csenge a Pécsi Tudományegyetem Tervezőgrafika szakára beadott diplomamunkája.

Első rész: Sárdi Kata

Sz.E.: Miről szól a Viszonzatlan? Mennyi idő alatt készült el?
S. K.: Ez a rövid történet a viszonzatlan szerelemmel foglalkozik, mert mindenki találkozik vele az életében – általában mindkét oldalról, – és úgy gondoltam érdekes lenne megrajzolni. Bár egy 24 oldalas képregényben természetesen nem lehet egy ilyen sokrétű kérdést körbejárni… A kitalálástól a megvalósításig pár hónap telt el, a végén még kicsit csiszoltam az illusztrációkon.

viszonzatlan_cimlap.JPG

Tovább
Szólj hozzá!

SF a Hungarocomixon: beszélgetés A végső eljövetel készítőivel, Prim Dániel Attilával és Szabó J. Gergellyel

2017. december 06. 17:52 - eszterszep

Jó év az idei a magyar SF képregénynek: az újságosoknál kapható a Fantomatika sorozata (link), és a Hungarocomixon megjelenik A végső eljövetel első része. Az öt részesre tervezett sorozat első részében egy idegen világ idegen bőrszínei és idegen öltözködési elvei mellett egy idegen bolygó is feltárul, és láthatunk egy idegen drogot is (impozáns üvegben), valamint nincsenek vérszomjas idegen lények. A végső eljövetelt a Free Fantasy Comics csapata készítette (link): először egy Kickstarter kampány keretében gyűjtöttek az angol nyelvű verzióra, most megjelenik mindez magyarul, de már készül a második rész is, aminek munkafázisaiba a Hungarocomixon a ZSIGER.hu standjánál bele is lehet pillantani. A képregény írója, Prim Dániel Attila már több képregényt is írt a Free Fantasy Comicsnak - a beszélgetésben ezekről is szó esik, - a rajzoló, Szabó J. Gergely pedig a hétköznapokban rézkarcművészként keresi a kenyerét. A képregény vizuális világában Gergő vékony, olykor érrendszerszerű és dinamikus vonalain túl igen fontos szerepet játszanak a színek, melyekért Maharita Szabrina felelt.

Kezdjük is a beszélgetést, első kérdés, természetesen, hogy miről szól A végső eljövetel. Erre én azt válaszolnám (bár engem nem kérdezett senki), hogy öt emberről szól, vagy lényről, akik emberek is lehetnének (és antropológiailag rokonuk Voldemortnak), akik különböző életkorúak, és hangsúlyosan máshoz értenek. A legjobb szerintem az, aki a történetekhez ért, de lehet, hogy ez csak bölcsészszívem okozta ösztönös vonzódás. Az öt lény tehát egy űrhajóban túlélt egy katartikus, esetleg apokaliptikus eseményt, küldetésük is van, és rögtön az első kötetben megérkeznek egy bolygóra, ahol, természetesen, valami nincs rendben. Mint Danitól megtudom, ez a felszínes olvasat. "Ez csak egy váz," mondja Dani, "hogy körbejárjunk egy témát, és a realitás és a fantázia kapcsolatát vizsgáljuk." Gergő megerősíti ugyanezt: "A végső eljövetel a valóság természetéről szól. Nem tudhatjuk pontosan, milyen és melyik világban is játszódik a történet, illetve annak melyik rétege az aktuális az olvasó számára, mivel hamarosan összekeverednek a különböző idővonalak és narratív láncszemek. Ezen belül pedig a fantasztikumnak, mint keretnek egy olyan részéről beszélhetünk, ami leginkább a civilizációk, akár a képzeletbeli földön kívüli civilizációk találkozásának és végének kérdéseivel foglalkozik. Viszont nem annyira a tudományos kutatás, vagy a technológiai változások felől értelmezhető megközelítés szerint, még itt az SF műfajon belül sem, hanem a személyes történetet, húsbavágó döntéseket megelevenítő misztikum szellemében. Ennek megfelelően a karakterek és különleges képességeik is fontossá válnak, ahogyan a képregényen belüli különböző meta-képregény oldalak is."

vegso_cimlap.jpg

 

Tovább
Szólj hozzá!

Horrorképregények a Hungarocomixon 2 - beszélgetés Szalma Gáborral

2017. december 05. 22:57 - eszterszep

Két horrorképregényes poszt egyetlen Hungarocomixra (2017. dec. 9)! Kíváncsian várom, hogyan sikerült a zsánert megmozgatni a magyar alkotóknak, és már itt elővételezem, hogy holnap scifis interjú jön! Csapjunk tehát bele Szalma Gáborral, aki, mint már tegnap is írtam (link), nem tartja munkáját horrorképregénynek, hanem a horror elemeit mozgató történetnek. Gábor a magyar képregényes életben még újonc, beugrója azonban elég jól sikerült: a Deadmobs (a tegnapi Below után ismét egy angol cím) a Frike Comics pályázatának díjazottjaként jelenik most meg.

Gábornak nem ez az első képregénye, de ez az első, ami nem kötődik tanulmányaihoz (Újvidék, magyar tanári szak) vagy munkájához. A Szegeden élő, de Szabadkai származású szerző édesapja régi jugoszláv képregényeit lapozgatva (Eks, Stripoteka) tallkozott Batmannel és Pókemberrel, akik máig a kedvenc szuperhősei. Ugyanezekben a kiadványokban látta először Hermann és Moebius munkáit is. Az első képregén, amit középiskolásként magának vásárolt, a Sin City volt, esetleg a 300 - az emlék homályba vész, de a lényeg, meséli Gábor, "Frank Miller könyvei hatására próbálkoztam először képregényrajzolással, ami egyetemista éveim alatt teljesedett ki, és nagyban hozzájárult, hogy Újvidéken felfedeztem a Darkwood kiadó képregényboltját."

deadmob_cover.png

Tovább
Szólj hozzá!