Zöld Lámpás: A kezdet titka - kritika

2011. augusztus 09. 08:00 - Bayer Antal

Geoff Johns képregényrajongóból lett képregényíró. 26 évesen, 1999-ben kapta meg először a lehetőséget rövid történetek írására, és még abban az évben elkészíthette a Day of Judgment (Ítéletnap) minisorozatot, amelyben már foglalkozhatott Hal Jordan, alias (második) Zöld Lámpás hányattatott sorsával. A következő években alig volt olyan karakter a DC Univerzumban, akihez ne lett volna köze: a Justice Society of America, a Flash és a Hawkman sorozatokba lehelt új életet, mielőtt rábízták az addig köhögve teljesítő Zöld Lámpás-sorozatot, neki adatott meg, hogy kitervelje és végre is hajtsa Hal Jordan feloldozását és visszatérését a hősök sorába, amit a rajongók már régóta követeltek.

A szuperhősös képregények sajátosságai közé tartozik az eredettörténet rendszeres átdolgozása, kiegészítése időközben megismert elemekkel, idomítása a modern kor igényeihez. Ez ugyan nem mindig szerencsés, hiszen az „új” eredet akár el is szakíthatja a szuperhőst a létrejöttét indokoló körülményektől, ugyanakkor elkerülhetetlen, különben egy 40-50 évvel ezelőtti háttérsztori könnyen irrelevánssá, nevetségessé válhat. Zöld Lámpás keletkezését viszonylag keveset birizgáltak eddig: az 1959-ben „teremtett” Hal Jordan 1989-ben kapott először jelentősebb frissítést, úgyhogy tulajdonképpen szavunk sem lehet, hogy 2007 végén Geoff Johns nekilátott egy újabb átszabásnak. Igaz, ekkor már hosszabb ideje foglalkozott hősünkkel. 2004-ben a Rebirth (Újjászületés) című minisorozattal állította vissza legigazibb Zöld Lámpási jogaiba Hal Jordant, és rá egy évre útjára indíthatta a Green Lantern „volume 4”-t, vagyis a negyedik, ezen a címen futó havilapot. Az író már az első pillanattól egyértelművé tette, hogy hosszú távra tervez, valóságos megaeposznak (pontosabban fogalmazva több, egymáshoz szorosan kapcsolódó, közepes méretű ciklusnak) fektette le az alapjait. Ebbe a folyamba illeszkedik be a megújított eredettörténet, amelyre érdekes módon nem a sorozat elején, hanem a 29-35. számban kerített sort, és amely most megjelenik magyarul Zöld Lámpás: A kezdet titka címen.

Hal Jordan/Zöld Lámpás első eredettörténete (John Broome-tól, a Showcase 22., 1959-ben megjelent számából) mindössze hat oldalt tett ki, és csak annyira szorítkozott, hogy Abin Sur űrhajója a Földbe csapódik, utasa haldoklik, ezért gyűrűje új tulajdonost keres magának. Hal egészen minimális információknak jut birtokába ezen idő alatt, és csak jóval később esik szó olyan meghatározó tényezőkről, mint az Univerzum Őrzői, más Zöld Lámpások, családtagok, barátok és leendő ellenségek. Az 1989-ben kibővített történet már többet mond el: szemtanúi leszünk a pilóta Jordan apuka halálos balesetének, azonnal színre lépnek az Univerzum Őrzői és több „idegen” Zöld Lámpás, köztük a jó barát Tomar Re és a morcos kiképzőtiszt, Kilowog. Ennek az Emerald Dawn (Smaragd Hajnal) című minisorozatnak a folytatásában (ED II) pedig már képbe kerül Sinestro, a renegát Zöld Lámpás, Hal legnagyobb ellensége is.

Johns új eredettörténete lényegében ebből indul ki, ezt egészíti ki, és csak pár ponton mond ellent az 1989-es verziónak, méghozzá sosem ok nélkül, hanem azért, hogy jobban bele tudja illeszteni a készülő nagy műbe. Ez tehát idáig rendben is volna, mint ahogy az is, hogy Sinestro beavatkozását még hamarabbra hozza Johns. Van azonban egy igen fontos új elem, amely miatt közel ötven év történéseivel nehéz mit kezdeni, ez pedig egy új figura, Atrocitus megteremtése, és Abin Sur földi utazásának új megvilágításba való helyezése. Persze, ettől még nem dől össze a világ, és a szuperhősös képregények edzett olvasója ettől még ugyanúgy tudja élvezni a régebbi történeteket is – nem sok van, amin ne tanultuk volna meg túltenni magunkat az utóbbi időben, balga, aki a szent kontinuitás védelmében szólja le egyik vagy másik történetet vagy folyamot. Olvassuk úgy ezt a kötetet, mintha ez lenne az első Zöld Lámpásunk (ahogy sokaknak biztos az is).

Nem járunk vele rosszul. Geoff Johns nem véletlenül tartozik a képregényrajongók kedvencei közé: egészen pontosan azt szállítja rendszeresen, amire a rajongók vágynak. Nem feszeget kereteket, nem helyezi hétköznapi kontextusba a szuperhősöket, nem bujtatja populáris formába aktuális rögeszméit, nem kavarja fel a minőségi szórakozásra vágyó olvasót politikai, ideológiai vagy didaktikus üzenetekkel. Egyszerűen csak végzi a dolgát, magas színvonalon. Víziója hasonlóan kiterjedt, mint a Bendisé a konkurenciánál, és nyilván ez is komoly szerepet játszott abban, hogy 2010-től a DC kreatív igazgatói posztját is betöltheti.

Annak, aki szereti a szuperhősös képregényeket és elfogadja a zsáner premisszáit, szava sem lehet Johns munkájára. Emberünk tökéletesen ismer karakterei múltját, és bár helyenként becsúszik egy-egy újabb csavar, elismerően kell bólintani rá, jól tette, hogy kiegészítette vagy helyrepofozta a korábbi mítoszverziót. A Zöld Lámpás-képregény mindvégig hű saját belső logikájához.

Ha nem annyira rajongói szemmel olvassuk a Zöld Lámpást, szintén nincs okunk a panaszra, csak hagyni kell magunkat, engedjük, hogy beszippantson a világa. Ne akadjunk meg olyan apróságoknál, hogy miképp tehet képessé egy embert (vagy bármely más élőlényt) a fénysebességnél is gyorsabb repülésre egy egyszerű gyűrű, ne bosszankodjunk azon, hogy a Star Wars-hoz hasonlóan a DC-kozmoszban is minden idegen lény többé-kevésbé emberszabású (és ha a szabása kevésbé, reakciói, gondolkodásmódja, késztetései megint csak többé, legfeljebb eltúlzottan). Itt így működnek a dolgok, vegyük tudomásul, sokkal jobb lesz nekünk ezt elfogadni, mint lépten-nyomon kötekedni.

Mert hogy valóban ütős egy képregénnyel van dolgunk. Johns legnagyobb erőssége a magas fordulatszámon pörgő jelenetek felsorakoztatása és összeillesztése. Bár a szuperhősös képregények jelentős részéhez hasonlóan a cselekmény leginkább akcióban nyilvánul meg, ez itt mesterfokon van előadva, amihez persze nagy mértékben járul hozzá Ivan Reis rajza és a remek színezés.

A karakterek kidolgozottságát lehet ugyan kissé sablonosnak tekinteni, de mivel a szándék nem a mélylélektani elemzés és még csak nem is egy „realista” ábrázolás (ki tudná valósághűen ábrázolni, hogy egy közönséges ember egyetlen pillanat alatt látszólag korlátlan teremtő-romboló hatalomnak kerül a birtokába?), hanem éppen, hogy a szuperhősös zsáner magas színvonalú művelése, érjük be azzal, hogy Johns bölcsen helyükön kezeli a dolgokat.

Kozmikus léptékű kalandok, ínyenc látványosságok, lendületes történések, sokkolásmentes izgalmak – ilyen egy jó szuperhősös képregény, amit minden rajongó szeretne írni. És Geoff Johns azon kevesek közé tartozik, aki képes is rá.

Bayer Antal

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr343135209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2011.08.09. 14:45:34

Kár, hogy a film egy rakás fxs lett.

thegoddamnbatman 2011.08.10. 22:17:55

Az nem baj, a filmnek hála végre van egy kis érdeklődés a karakter iránt, ami már jó. A cikkel pedig teljesen egyetértek, Johns a Rebirth-től kezdve a Blackest Night-ig hatalmasat alkotott, jól felépített, logikus és látványos űropera ez a javából. Részemről a mai mainstream képregényesek közt az egyik legjobb a fickó.

kferry001 2011.08.17. 13:05:44

A minap néztem meg a filmet, és majdnem sírtam. Sajnos nem csak a végén. Végig.
Ennyire rossz filmet régen láttam. A mostani termésből talán a Thort tudnám hozzá hasonlítani. (Az Amerika kapitányt még nem néztem meg, de már előre rettegek.)
Az új X-Men filmtől sokat vártam (a Ha/ver az egyik személyes kedvencem volt), és sokat is kaptam. Ajánlom mindenkinek.
Ezek szerint nem a szuperhősös filmekkel van a legfőbb gond, hanem azok forgatókönyvével.
Bár "homokból" várat...?

kferry001 2011.08.23. 12:29:03

Az Amerika kapitányban kellemesen csalódtam.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.08.24. 14:45:56

Nem volt rosszabb, mint a Thor, vagy az Amerika Kapitány sztem.