A Nero Blanco Comix eddigi legnagyobb dobásáról már írtam egyszer, méghozzá a kepregeny.net fórumán, ehhez az ajánlóhoz viszont ahogy illik, újra végigfutottam elejétől a végéig a kiadványon, és a véleményem mit sem változott: a Papírmozi 4. szórakoztató, profi kiadvány.

Úgy is fogalmazhatnék, hogy összenőtt, ami mindig is összetartozott: a Buborékhámozó és a Nero Blanco Comix (vagy sokkal inkább a Fekete-Fehér Képregényantológia) kiadványok elegyítéséből létrejött szaklap mindent magában foglal, amire egy képregények iránt komolyabban érdeklődő olvasó vágyhat. A rengeteg képregény mellett a mérleg másik nyelvét a képregényekről szóló cikkek jelentik, nagyon kellemes egyensúlyban egyébként. A Papírmozi név felvételét nem igazán értem viszont: az igaz, hogy az FF-hez képest a PM korábbi számai több írást tartalmaztak, de korántsem volt meg az előbb említett egyensúly – persze az is érthető, hogy egy jól ki-, illetve eltalált márkanevet kár lenne veszni hagyni. Abba most nem mennék bele, hogy a papírmozi kifejezés valahol degradálja, lefokozza a bemutatni kívánt művészeti ágat, de ez már kekeckedés: jól hangzik, az biztos.

A nagyon vonzó megjelenésen nem is időznék sokat, a belbecs mindennél fontosabb. A képregényes cikkek egytől egyig értékes, hiánypótló darabok, méghozzá olyan szerzőktől, akik mindenképpen érdemesek a figyelmünkre. Kránicz Bence a legfiatalabb a szerzőgárdából, mégis ő választotta a legfajsúlyosabb témát, méghozzá Joe Sacco műveinek áttekintését. Bence egyszerű, könnyű ajánló helyett nagyon alapos tanulmánnyal jelentkezett. A művekről felvillantott információk mellett rendre segít kapcsolódási pontokat találni az olvasó számára, tágabb környezetbe helyezi az általa átadott ismereteket, ami azért is nagy dolog, mert direkt ajánlás helyett (ahol az olvasó kész előnyöket és hátrányokat kap, aztán dönthet) maga az olvasó kap kedvet, és kezd el érdeklődni Sacco iránt. Magyarán egy áttekintést, egyúttal pedig belépési pontot is kaphatunk Sacco műveinek megismeréséhez, most már lesz honnan elindulnom...

A Papírmozi 4 másik nagyon jó igazolása Nagy Krisztián, a Geekz blog munkatársa, akitől a Buborékhámozóban már megszokott módon egy BD-sorozat bemutatását kapjuk. A Lanfeust de Troy azon képregények egyike, amelyet valószínűleg nem is kezdenék el felkutatni azon egyszerű okoknál fogva, hogy nem tudok franciául, így magáról a címről sem valószínű, hogy értesülnék. Persze létezik angol (sőt német!) kiadás is, mielőtt még valaki ezt a szememre vetné egy komment formájában, de a lényeg, hogy míg az amerikai és a japán piaccal kapcsolatban viszonylag könnyen lehet tájékozott az ember, a franciát és belgát a nyelvi akadályok miatt kénytelen hanyagolni. Pedig így látatlanban az egyik, ha nem a legizgalmasabb piac lehet, csak már ezért megérné egyszer megtanulni franciául. Visszatérve Nagy Krisztiánra, éppen ezért szeretem az ő cikkeit, hiszen eszméletlenül szórakoztatóan és érthetően ír egy olyan dologról, amiről valószínűleg nem szereztem volna tudomást!

Következik a kötet egyetlen női szerzője, Kálovics Dalma, a mangák egyik legnagyobb hazai szakértője. Az ő témája Hagio Moto mangarajzoló, a shoujo manga egyik legnagyobb legendája, akinek életét szinte lépésről lépésre követhetjük nyomon. Az írás legnagyobb előnye az, hogy szinte lexikonszerű, így igen gyakran érdemes újralapozni, ha az ember bele akarja ásni magát a korábbi évtizedek mangaiparába. E sorok írója például pont ilyen ember, ennek megfelelően rengetegszer vettem le a polcról a PM 4-et, hogy csakis ezt a cikket újraolvassam. Bár én nem tartom ilyen nagyra (persze legenda, ehhez kétség sem férhet) Hagio Motót, az egyik leghíresebb rajongója, Matt Thorn révén viszont (akire Kálovics Dalma többször is utal a cikkben) szinte napi szinten hallok róla. Matt Thorn volt az, aki hosszas kilincselés után végre elérte Hagio Moto egy válogatásának a kiadását, és ha hinni lehet a netes pletykáknak, nemsokára újabb kötet láthat napvilágot Amerikában. Én személy szerint a mangaka kortársát, a cikkben is megemlített Takemiya Keikot nagyobb alkotónak tartom, az ő To Terra című, Amerikában is kiadott mangája nagyon érdekes olvasmány. Kálovics Dalma cikke tehát további kutatásokhoz nagyszerű segítség, de önmagában is hasznos írás.

A kiadványt a hátán cipelő Bayer Antalt hagytam a végére, akitől négy cikket is olvashatunk (ha nem számoljuk az általa fordított, kissé indokolatlanul bekerült novellát, illetve a nagyszerű, Olivier Grensonnal készült interjút). Az igazságtevőkről készült előadásának írott változata elsősorban azért érdekes és értékes, mert a jövő számára fennmaradó módon lett megörökítve Antal prezentációja. Egyik kedvencéről, a Legion of Super-Heroes című széria egy legendás szakaszáról készült ismertetőbe oltott buborékhámozása érdekes adalékokkal járul hozzá az oly sokszor látott 3x3-as oldalfelosztáshoz – ezt a cikket egyébként érdemes úgy elolvasni újra, hogy utána visszalapozunk Oravecz Gergő képregényéig...

De ha mást nem csinál Bayer Antal, csak a Tintin és Spirou kezdeti lépéseit bemutató cikket írja meg, már abszolút sikerként könyvelhetné el a kiadványát. Ez ugyanis a legérdekesebb és legrészletesebb írás a PM 4-ben, szintén egy olyan témáról, amiről vajmi keveset tudunk. A helyzetet ebben az esetben megkönnyíti az, hogy az Egmont jóvoltából itthon is kaphatóak a Tintin-albumok, ezek birtokában különösen érdekes a történelmi korszakról, illetve a kezdeti publikációs nehézségekről olvasni. Remélhetőleg ennek folytatása is lesz, a téma láthatólag nagyon fekszik a szerzőnek, ennek pedig csak örülni lehet. Még nagyon sok ilyet.

Ami a Papírmozi 4 másik felét kitevő képregényeket illeti, szinte kivétel nélkül sikerült érdekes és nagyszerű műveket beválogatni.

A címlapot is jegyző Oravecz Gergely Magányos című képregénye 3x3-as oldalfelosztással, pimaszul egyszerű, de annál erősebb sztorival operál. Ha valamikor David Mazzucchelli tudomást szerezne erről a két oldalról, valószínűleg örömkönnyeket hullajtana: ez a képregény komoly tehetségről árulkodik, Oravecz Gergőnek tényleg addig kell ütnie a vasat, amíg meleg!

Hasonlóan nagy tehetség Vass Róbert is, aki Különös, idegen nyelven című szériájának újabb fejezetével ajándékozott meg minket. Robi Oraveczhez (valamint Felvidéki Miklóshoz) hasonló módon eszméletlenül érzi a képregény lehetőségeit, mindketten már annak a generációnak a tagjai, akik képesek képregényül gondolkodni, a mondanivalót panelekbe önteni, így a történet megbicsaklásáról még csak szó sem lehet. Róbert finom (vagy éppen nem annyira finom) humora a második legnagyobb fegyvere, még több folytatást kívánok, megunhatatlan!

Külön nem térnék ki most az összes képregényre, Lanczinger Mátyás, Dudás Győző, vagy a külföldiek közül Zograf és Darko Macan képregényei nagyon tetszettek, annyit viszont kiemelnék, hogy Dudás Ramireze egy kis odafigyeléssel komoly sikereket érhetne el. Persze tudom, hogy ezek a képsorok régebben készültek, és hogy a folytatásra nem sok esély van, de az alaphelyzet nagyszerűsége mellett a megvalósítás egy kicsit elmaradt a várttól. Még néhány képsor, és meggyőződésem, hogy valami nagyon egyedi jöhetett volna létre.

Árva-Szabó Péter és Haránt Artúr képregényesített verse inkább vizuálisan érdekes, a célközönség nem feltétlen vagyok én – mindkettejüktől olvastam sokkalta jobbat is. A külföldiek közül Grenson hosszabb képregénye mind rajzilag, mind pedig a történetét tekintve rendben van, nyilván nem váltja meg a világot, de komoly fegyvertény, hogy egy ismert alkotó képregényét sikerült kis hazánk magazinjába csábítani! Ciubotariu viszont még most sem jön be. Sajnálom.

Összegzésképpen a Papírmozi 4 hatalmas előrelépés, amolyan iránymutató a hazai piacon, ha úgy tetszik képregényes magazin 2.0. A végső értékelés egyértelműen pozitív, ez az az irány, amit érdemes tovább járnia a magazin gárdájának. Sok folytatást kívánok!

Farkas Dávid

A szerző a Fandom képregényes fanzin főszerkesztője és a kepregeny.net rendszeres munkatársa.