Mangakurzus Budapesten - beszámoló

Mangakurzus1.jpg

Molnár Gábor részletes beszámolója a mangarajzoló tanfolyamról - köszönet érte.

Amikor először értesültem a 2012. március 6-8-án megrendezésre kerülő három napos mangarajzoló tanfolyamról, óhatatlanul az „így rajzolj manga szemet" témájú gagyi tankönyvek, és egy fiatal mangamániásokat célzó újabb lehúzás képei villantak be. A hirdetést végigolvasva azonban kiderült, hogy egy érdekes és hasznosnak ígérkező képregényes esemény van készülőben. A Japán Alapítvány által meghirdetett, a Magyar Képregény Szövetség és a Mondo magazin által támogatott kurzuson való részvétel ráadásul ingyenes volt, habár bizonyos rajzi előképzettséghez kötött.

Nem tartom magam különösebben mangarajongónak, elmúltak már azok az idők, amikor a tömött buszon Video Girl Ai-t olvastam iskolából hazafelé menet. Viszont egyrészt képregényes múltam gyökerei a mangából erednek, másrészt úgy éreztem, értékes szakmai tapasztalatokra tehetek szert, amiket akár a manga területén kívül is hasznosítani tudok. Így aztán én is elküldtem jelentkezésemet. Miután átjutottam a rostán, informáltak az esemény pontos helyszínéről.

Első nap a kezdés előtt vagy negyed órával már meg is érkeztem a Bálint Házhoz, itt zajlott a kurzus minden alkalommal déltől körülbelül három-négy óráig. Az előtérben várakozva végre alkalmam nyílt tisztességesen bemutatkozni Süli Andinak (egy KKK-s szótlan egymás mellett sarokig sétálás, és egy Hungarocomixon ajtónállóként két mondatot váltás után), holott a Dharma fórumáról és deviantartról már évek óta ismerjük egymást. Halter András 5Panels-es kollégánk is megérkezett rövidesen, majd elkezdődött az első tanóra.

Az előadó a meghirdetettek ellenére (Takemiya Keiko és Yoshimura Kazuma „csak" az aznap esti, a kurzustól független előadáson vettek részt) Tsuyoshi Ogawa volt (weboldala megtekinthető itt: http://www.ogawatsuyoshi.com/), aki maga is a kiotói Seika Egyetem manga szakán végzett.

A több időt igénylő gyakorlatot minden alkalommal egy rövidebb elméleti rész, előadás vezette be. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban eltekintek az egyes napokon történtek külön-külön taglalásáról, inkább csak összefoglalom az elhangzottakat.

Megtudhattuk, hogy a Seika Egyetem indított első ízben manga szakot (azóta például a tokiói Műszaki Egyetem Művészeti Karán is van hasonló). Ide évente 200 jelentkezőt vesznek fel – ennek kb. 15%-a külföldi diák. Utóbbiak dolgát megnehezíti, hogy az oktatás jelenleg csak japán nyelven folyik, továbbá ösztöndíj sem pályázható meg (viszont a féléves tandíjra valami olyan összeget hallottam fél füllel alkotás közben, hogy le sem merem írni). A választható kurzusok kiemelten foglalkoznak a „story manga" (a szokásos értelemben vett manga), a „cartoon manga" (karikatúra, ha jól értelmeztem), az animáció és a képregény-szerkesztés, kiadás részterületeivel. De mivel még Japánban sincs ráktempurából a kerítés, nem felejtették el közölni velünk a tényt, hogy sokan vannak, akik az egyetemet elvégezve is csak közérti árufeltöltőként vagy jó esetben a videojáték- vagy reklámiparban lesznek képesek elhelyezkedni.

Az egyetem ad otthont a Kiotói Nemzetközi Manga Múzeumnak. A bezsebelt szóróanyag szerint az intézmény kb. 300.000 képregényt, képregénnyel és animációval kapcsolatos forrásmunkát őriz, melyből 53.000 kötetet különféle idegen nyelvekről fordítottak le japánra. A múzeum időnként manga témájú kiállítások, rendezvények, workshopok helyszínéül is szolgál.

A hallgatóság aktivizálódásával érdekes kérdések és válaszok hangzottak el a manga helyéről a japán popkultúrában, a japán közönség külföldi képregényekhez való viszonyáról stb. Ezek egy része már-már közhelyesnek tűnhet, másik részére viszont nem emlékszem pontosan, szóval csak egy-két apróságot említek. Számomra például furcsának hatott a manga mibenlétének megítélése Tsuyoshi tolmácsolásában. Amíg az átlag japán polgár manga alatt kimondottan a japán képregényt érti, addig előadónk szerint (valószínűleg ez nem csak a saját, de minimum az általa képviselt intézmény álláspontja) minden más is ide sorolandó, amit a helyi közönség már csak a tágabban értelmezett manga kultúra részeként tart számon, mint a manga stílusban készült önálló illusztrációk, dizájn elemek, videojátékok figurái, gyűjthető figurák. Nehezemre esett ezzel egyetérteni, miután a nagy Dragon Ball Z-ügy óta a stílus elszánt védelmezői arról próbálják meggyőzni a magyar népet ahol csak tudják, hogy a manga egyenlő a japán képregénnyel, nem egyenlő a japán rajzfilmmel vagy csápon lovagló gülüszemű iskolás lányok bárhol, bármilyen eszközzel való képi megjelenítésével. Erre tessék...

Az irdatlan mennyiségű párhuzamosan futó és újonnan megjelenő cím még jó ideig garantálja, hogy egy külföldi alkotó saját munkájának a megjelenése a japán piacon a csodával határos legyen. Arra a kérdésre, hogy mennyire tartják egyenrangúnak ezeket a japán mangakák alkotásaival az ottani olvasók, a diplomatikus válasz úgy hangzott, hogy amennyiben a történet jó, akkor elfogadják. Természetesen a japánok is olvasnak azért import képregényeket. Ezek főként amerikai („amekomi"), francia („BD", a bande dessinée kifejezésből, a képregény francia elnevezéséből), esetleg német képregények. Utóbbiakat szimplán alternatív képregénynek nevezik, de hogy ezek valóban mind „alternatív" képregények, vagy populárisabb alkotások is vannak köztük, elfelejtettem megkérdezni.

Szóba kerültek a Magyarországon megjelent címek, a hazai olvasási szokások. A hallgatósághoz szóló főbb kérdések vélhetőleg már előre meg voltak fogalmazva, mivel minden választ gyors jegyzetelés követett. Nem volt ez másként akkor sem, amikor a vásárolt és internetről letöltött mangák arányára vonatkozó kérdés került elő. Különösen a feketéző nemzetközi képregényes oldalak elérhetősége érdekelte emberünket, gyorsan be is gyűjtött, amennyit csak tudott, amiben a lelkes közönség a segítségére volt (ők nem maguk alatt vágták a fát, hiszen hallani ilyen oldalak létezéséről, de nyilván nem használták őket). Amekkora a verseny a japán piacon és amekkora forgalmat lebonyolítanak, nem csodálkozom azon, hogy igyekeznek minél hatékonyabban felvenni a harcot az illegális terjesztéssel, még ha utóbbinak állítólag hatalmas szerepe is van az egész manga kultúra világszintű népszerűsítésében. Lehet, hogy csak én látok bele túl sokat a sensei akciójába, de legalább volt egy tréfás momentuma is az összejövetelnek.

No de ami a gyakorlati részt illeti...Ebben egy kicsit csalódtam. Volt ugye egy rosta, ami biztosította a továbbjutott jelentkezők legalább alapvető rajzi jártasságát, hogy ne a vendégtanároknak kelljen megtanítani, hogyan rajzoljon fejet az illető. Emiatt én valami közepesen mély szakmaiságú próbafeladatokra számítottam, amiken keresztül például a képregény, és azon belül is a manga működését érthetjük meg jobban. Meg aztán amúgy is azt szoktuk mondani, hogy attól még nem mangarajzoló valaki, hogy másolgatással begyakorolt egyetlenegy arcot, szemet, és örökké ugyanazt rajzolja ugyanabból a nézőpontból.

Azt gyanítom, hogy a feladatok összekészítőit nem értesítették a jelentkezők szűréséről (bizonyos forrásból ennek az ellenkezőjét hallottam), így jó szándékkal egy, az addig valószínűleg megszokott (nem japán érdeklődők képzettségéhez és érdeklődési szintjéhez igazodó) feladatsort választottak ki, hogy mindenki elégedett legyen. Meg is lepődtek később, hogy mennyi tehetség gyűlt össze. Már megérkezésünkkor az asztalunkon várt egy nagy rakás munkalap. Ezeken főképp arcrajzolást gyakoroltunk...

Mangakurzus2.jpg

A kurzus gyakorlati része röviden egy karakter megtervezésére volt kihegyezve. Ennek ellenére nem mondanám, hogy haszontalan volt. Egyrészt legalább gyakorolgattam a kéz-rajzolást, ami rám fért, mert mostanában túl vastag ujjakat rajzolok (pedig akkor megfelelő a rajzolt ujj vastagsága, ha a vége pont beférne a figura orrlyukába), másrészt kipróbálhattam azokat az eszközöket, amiket a valódi mangakák is használnak. Meg aztán, bár bugyutának tűnik elsőre a manga arcok másolgatása egy iskolai munkafüzet lapjain, de meglehet, hogy ez nálunk sem lenne másképp, ha jól bejáratott, már tipikus formavilágú, magyar képregény figurák felépítését tanulnánk egy hazai egyetem magyar képregény szakán.

Visszatérve az eszközökre, minden alkalommal ott vártak minket szépen kipakolva a padra az újabb adag paksaméta mellett, majd a munka végeztével be lettek gyűjtve. Az alap egészségügyi csomag része volt egy japán márkájú radír, egy rotring, egy vonalzó, majd egy Deleter mártogatós toll valódi G-pen heggyel (ilyennel kezdődik a Bakuman anime egyik endingje is – én úgy hallottam), egy üveg Pilot Ink tus, egy hibajavító, egy marék zsebkendő és egy kék betétes rotring azoknak, akik nem élvezik a kihúzott vonalak radír alatti fakulásának élményét. Ja meg egy ecsetfilc hajfény rajzoláshoz, és a nagyobb fekete felületek kitöltéséhez. Ezekkel eleinte a munkafüzet-lapokon rajzolgattunk, kihúzási gyakorlatokat végeztünk  megadott vonalak és előre felvázolt figurák mentén, majd a fő műsorszám, a megtervezett karakter kompozícióba való elhelyezéséhez előkerültek direkt manga rajzolására gyártott papírok (a tollal és tussal nagyon jól együttműködő, kissé sima felülettel, előre nyomtatott halvány beosztásokkal a kifutók, osztópontok stb. helyével) és átvilágító táblák. Raszterfóliákkal való pepecselésre is volt lehetőség, de az már nem fért bele az időmbe. Mivel én digitálisan dolgozom, talán sosem használtam volna ezeket magamtól. És most rájöttem arra is, hogy nem száz százalékig butaság a manga papír, mint ahogy azt korábban gondoltam.

Az utolsó napon jelenlevő Fritz Zoli példás módon népszerűsítette a Magyar Képregény Szövetséget és a Magyar Képregény Akadémiát a hallgatóság körében, amit nem is hurrogtak le – volt, aki úgy tűnt, érdekelődik is. Főleg, miután megosztotta egy japán rajzeszközöket forgalmazó bolt címét a nagyérdeművel. A rajzok többségét beszedték, de megtekinthetők a Japán Alapítvány honlapján, illetve egy részük április 6-ig az intézmény könyvtárában.

Egyébként a munka végeztével a felszerelés egy részét – kiegészítve két Pigma Micron eldobható rajztollal és egy Maru tollheggyel a mártogatósba (perverz módon vékony vonalak húzásához) – megkaptuk ajándékba, amit nagyon köszönünk, illetve a prezentációhoz használt és tartalék cuccokat szintén begyűjthették a leggyorsabbak és legerősebbek az előtéri asztalon kialakított kupacból. Kicsit szégyelltem magam mások helyett is, amiért egy beszélgetést megszakítva az előadó ki kellett, hogy menjen, és szóljon, hogy azért szépen gyilkolják egymást az ingyen vonalzókért. Én csak később mentem ki, nem tudom, hogy mennyire volt komoly a helyzet. Lehet, hogy csak félreértés volt az egész.

Az első nap estéjén a Műcsarnokban tartott kiállításról ejtenék még pár szót. Miután délután három körül véget ért a manga kurzus, a „lyukasórákat" egy közeli vega étteremben töltöttük Halter Andrással. A kitöltetlen feladatlapokon, valamint az éppen aktuális Lajhárlovasok oldalon dolgozgattunk. Este hatra lezötykölődtünk a Műcsarnokba, ahol összefutottunk Takács Nórival, Bayer Tónival és Fritz Zolival. A Manga dömping! A manga boom hátterében c. előadást Takemiya Keiko, a Seika Egyetem Manga Karának vezetője és a lány mangák világának meghatározó alkotóművésze, valamint Yoshimura Kazuma, a Seika Egyetem Manga Fakultáns docense, mangakutató professzor tartották. Kiindulásként Yoshimura professzor számolt be a manga eszmetörténeti, fejlődéstörténeti hátteréről, az egyes manga típusok társadalmi térnyeréséről. Kaptunk nagy paksamétát a legjelentősebb képregényes magazinok publikálási adatairól – nyilván embertelen példányszámban jelennek meg, a hazai viszonyokhoz képest pláne. A két jellemző formátum közül a történeteket részletekben, antológiaszerűen közlő, de néha kis túlzással lexikon vastagságú magazin megjelenése az 1995-ös bumm óta fokozatosan csökkent. A végig nagyjából egyenletes számban jelenlévő, a magyar piacon is ismertebb, egyetlen történet epizódjait tartalmazó képregénykönyv népszerűsége végül felülmúlta a magazinét, ám mivel utóbbinak még mindig nagyon fontos szerepe van az új sorozatok megismertetésében (a legnépszerűbb, magazinban futó címeket adják ki összegyűjtve könyvsorozat formájában), belátható időn belül nem kell tartani eltűnésétől.

Mangakurzus3.jpg

Ezt követően Takemiya művésznő tartott vetítést saját életművéből, apró érdekességeket elhintve közben, mint például, hogy az „Ő idejében" mérhetően nagyobb fogyást lehetett produkálni szőke hajú főhősök alkalmazásával, vagy hogy a Star Wars japán mozikban való debütálását követően ebben a műfajban is mind gyakrabban jelentek meg sci-fi környezetbe ágyazott történetek. Ezután a két előadó a közönség kérdéseire válaszolt. Míg az előadás első fele a sok számadat sorolása miatt nekem kissé száraznak tűnt, a második feléből, a saját munkákba való beavatásból hiányoltam valami kis pluszt, amitől még személyesebb lehetett volna az egész prezentáció.

Mangakurzus4.jpg

Az összbenyomásom a kurzusról és az előadásról tehát az, hogy bár kissé mást kaptam, mint amire számítottam, mégis örömmel és érdeklődéssel ültem végig mindkettőt (még ha nem is mindig ez volt leolvasható az arcomról). Az előadók és kísérőik mind szimpatikusak és segítőkészek voltak, és különösen a kérdezz-felelek része volt hasznos a kurzusnak. A hagyományos rajzeszközök használata közben kedvem támadt félretenni a digitalizáló táblát, hogy ezek segítségével fedezzem fel magamnak újra a mangában rejlő lehetőségeket. Halter Andris, aki bevallottan azért jött el, mert előtte szinte semmit nem tudott a mangáról, szintén nagyon pozitív benyomásokkal távozott a tanfolyamról.

Remélem, hogy a japán vendégek is jól érezték magukat nálunk, és a nem túl távoli jövőben talán újabb, kicsit más tematikájú manga tanfolyamról értesülhetünk, amiből minden hazai manga- és egyéb képregényalkotó (nem szeretek különbséget tenni a kettő között) csak profitálni tud.