Képregény Blog

24 órás mérleg

2013. február 05. 11:11 - Bayer Antal

24hbd_logo2013.jpgAz elmúlt hét Angoulême-ről szólt, és örülhetünk, hogy most már évek óta magyar képregényesek is részesei lehetnek egy kicsit a legnagyobb európai fesztiválnak, még ha virtuálisan is, a 24 órás rögtönzés révén. Idén minden korábbinál többen jelentkeztek a feladatra, és joggal reméltük, hogy ezúttal is sikerül nagy részüknek kitartaniuk, elkészülniuk, sőt kis kozmetikázás után nyomtatott kiadásra is méltó műveket létrehozniuk.

Az eredmény ehhez képest némi csalódást keltett, de legyünk igazságosak: ennek több oka is van.

Természetesen a legfőbb gond az, hogy a magyar képregényrajzolók többségének nem a képregényrajzolás a prioritása, hiszen ebből idehaza megélni nem lehet, és hiába volt már régóta ismert a 24 óra időpontja: ha pont akkor esik be egy fontos munka, vagy pont akkor válik akuttá egy határidő, nem kétséges, hogy a „hobbi” húzza a rövidebbet. Szomorúan olvastuk a Facebookon, hogy egymás után lépnek vissza még kezdés előtt olyan reménységeink, mint Brazil, Csordás Dániel és Zorro de Bianco.

De azoknak sem volt könnyű, akik vállalták a megmérettetést. Nem csak azért, mert ki kellett hasítaniuk egy napot a munkából vagy a tanulásból, hanem azért, mert egyszerűen nem rendelkeznek, nem rendelkezhetnek azzal a képregényes rutinnal, amire egy ilyen feladat megoldásában támaszkodhatnának. A résztvevők többsége eddig csak pároldalas történetekkel jelentkezett, van köztük, akinek talán eddig még összesen nem jelent meg 24 oldalnyi képregénye.

Ráadásul azokat is meglepetés érte, akik a tavalyi kiírásból jól jöttek ki, ugyanis ezúttal egészen más volt a feladat. A 24 órás rajzolás első percében ismertetik azt a megkötést, amit figyelembe kell venni az egyébként szabad rögtönzésben. Ez a megkötés lehet egy téma (az egyik évben a történetnek egy múzeumban kellett játszódnia), lehet egy formai megszorítás (egy másik évben stripeket kellett rajzolni), lehet szinte bármi más. Tavaly meglepően laza ötlettel állt elő az akkori témaadó Etienne Lécroart: összeírt egy sor mondatot, bedobta ezeket egy kalapba, és pontban 3 órakor kisorsolt közülük hármat, ezeknek kellett szerepelniük a történet első, második és harmadik harmadában, tetszőleges módon. Nem tudhatjuk, mi más szerepelt még a kalapban, de a megadott három mondat bedolgozása szinte bármilyen történetbe nem jelenthetett komoly gondot senkinek. Így aztán „csak” annyit kellett tenniük a résztvevőknek, hogy rövid gondolkodás után elkezdtek megrajzolni egy olyan történetet, ami egyébként is már ott motoszkált a fejükben. Persze, ez sem könnyű, de az idei feladathoz képest nagyon laza.

Most ugyanis azt találta ki Matt Madden (a képregény Raymond Queneau-ja, a 99 ways to tell a story című stílusgyakorlat szerzője), hogy a 24 oldalas történet 24 időegység alatt játszódjon, legyen az másodperc, perc, óra, nap, év, akármi, és minden oldal egy-egy egységet ábrázoljon. Plusz nehezítést jelentett az a tény is, hogy míg korábban egy címlap és egy hátlap megrajzolásával „megúszható” volt 2 oldal, ezúttal 24 teljes oldalt kért, a címet bele kellett dolgozni az első oldalba, a „vége” szót pedig az utolsóba.

Az elkészült képregények tanúsága szerint ez a megkötés nagyon meglepte a résztvevőket. Mint sejthető, egy ilyen rögtönzésnek a legnehezebb része az elindulás, amikor ki kell találni, hogy mit is hozzunk ki a témából. Jelen esetben azzal kellett szembenézni, hogy nem csak egy 24 oldalból álló történetet kell megírni, hanem tulajdonképpen 24, önmagában is valamennyire megálló, de egymáshoz kapcsolódó „történetecskét”. Ami egy jóval strukturáltabb feladat, mint a korábbiak.

Megint csak oda térek vissza, hogy ez a megkötés azoknak kedvezett, akik nagyobb rutinnal, gyakorlattal rendelkeznek a képregénykészítésben. Leginkább pedig azoknak, akiknek vannak hosszabb ideje létező, jól felépített karaktereik, és be tudják őket vetni egy ilyen helyzetben, hiszen már nagyon jól ismerik, uralják őket. Erre ösztönösen rá is érzett néhány magyar résztvevő, mint például Koska Zoltán a Firka Comicsban rendszeresed visszatérő „tanár uraival” és Pádár Ádám a busókkal.

További gondot jelent a tényleges terjedelem kitalálása. A 24 órás képregény szabályai nem írják elő, hogy hány kép lehet egy oldalon, amit sokan (tulajdonképpen jogosan) úgy értelmeznek, hogy akár egy is elég, hiszen a végeredmény akkor is képek sora lesz, legalább 24 képből áll majd a képregényük. Nem egy résztvevő élt ezzel az eszközzel, élükön magával Lewis Trondheimmel, az Angoulême-i 24 óra kezdeményezőjével, aki ebben az évben „meghívott névtelenként” töltötte fel egyképes oldalait. De még azok is, akik ezt „csalásnak” érzik, igyekeznek a rövid időhöz ésszerűen alkalmazkodva oldalanként 3-6 képre korlátozni magukat. Az „elsőbálos” Fritz Zoltán azonban nem kevesebb, mint 224 (!) képet rajzolt meg, ami megközelíti a 10-es átlagot… (Igaz, a Comic Jam társfeltalálójától már megszoktuk, hogy nincs olyan rövid idő, ami alatt ne tudna megtölteni egy A4-es oldalt…)

Ideálisan tehát egy jól strukturált, 24 óra vagy nap történéseit oldalanként 4-5 képben összefoglaló sztorit lehetett volna elképzelni, és ez nagyjából kényelmesen bele is fért volna a 24 órába annak, akinek maga a rajzolás nem jelent gondot. Persze, technikája válogatja, és ezen a ponton buktak el többen is, akik a saját dolgukat nehezítették meg egy kidolgozottabb rajzzal, sok szürkeárnyalattal, satírozással vagy színezéssel. Ennek a koncepciónak esett idén áldozatul Süli Andrea, akinek ezúttal csak 14 oldalra futotta az erejéből, valamint feltehetően a csak 4 oldalt feltöltő Kovács Vanda. Inkább az ihlet fogyhatott el viszont Vincze Nóránál 13 oldal után, és volt olyan is, akit meg sem szállt az ihlet, hiszen nem sokkal a feladat megismerése után visszavonulót fújt, és nem töltött fel egy oldalt sem (Lanczinger Mátyás).

„Majdnem” sikerült teljesítenie a távot Tálosi Andrásnak (17 oldal). Az ő munkája tetszetős, még ha nem is tartotta magát igazán a kiíráshoz, ebből szerintem lehet kiadvány, vagy legalábbis bekerülhet egy antológiába. Pádár Ádám „megfelezte” az időt, 12 oldalig jutott, szintén lazára véve az eredeti megkötést. Molnár Gábornak összejött ugyan a 24 oldal, de a választott téma – helyszíni beszámoló a közös rajzolásról – még egy újabb réteggel nehezítette a rögtönzést, ez a műve nehezen értékelhető. Koska Zoltánnál nem igazán értem, hogy miért csak 23 oldal lett – az ő rajzi készségét ismerve nem lehetett volna gond a 24, és a történetmesélése is nagyjából rendben volt. Ráadásul az egyik legeredetibb ötlettel állt elő azáltal, hogy az időegységeket szélességi fokokra váltotta, így hősei 24 fokot járhattak be a sivatagban.

Erhardt Domonkos és MacGill Karina is láthatóan könnyen teljesítették a 24 oldalt, ráadásul utóbbinak nem is kellett sokat egyszerűsítenie a stílusán ahhoz, hogy sikerrel járjon. Igaz, náluk is vitatható, hogy mennyire vették figyelembe a 24-es osztású megkötést, érzésem szerint ők inkább egy már előzetesen nagyjából végiggondolt történetet dobtak be. Fritz Zoltán végül visszavett a vállalásából, és „csak” fekete-fehérben készítette el a 24 oldalt – ami bárki másnak legalább 48 lett volna… A mennyiségi teljesítmény hihetetlen, a rajz mindvégig színvonalas, a történet megfejtésén még dolgozom (bár egy sör mellett már elmesélte).

Komáromi Anna neve korábban nem volt ismerős, ő egy brüsszeli művészeti főiskola növendékeként indult. 8 oldalig jutott, de a hatodikon látható éles stílusváltásból azt gyanítom, hogy az utolsókat másvalaki követhette el a nevében. Szintén ismeretlen volt a számomra a budapesti Képzőművészeti Egyetemen tanuló Shomarov, akinek viszont sikerült teljesítenie a 24 oldalt, méghozzá nagyon ötletesen, bár az ő munkája az én fogalmaim szerint inkább illusztrációsorozat, mint „valódi” képregény.

Még egy problémát fontos megemlíteni (nem személyre szólóan, hanem általában). Ezúttal nem volt előírva, hogy szöveges legyen a képregény, de ha már úgy dönt valaki, hogy megpróbál angolul „gondolkodni”, akkor érdemes a tényleges nyelvi szintjén maradnia. Idegen nyelven fogalmazni még szóban sem könnyű, írásban sokkal nehezebb – többen is jobban tették volna, ha egy gyors mailben lecsekkoltatják egy angolul jól tudó ismerősükkel, hogy mennyire helyesek a mondataik, illetve egyáltalán érthetők-e.

Végül pedig íme néhány „külföldi” példa, amelyekre a Facebookon kommentelők hívták fel a figyelmemet. Különösen jónak tűnik a barcelonai Jordi de Castro munkája, de tetszik a taivani Li Lung-chieh is. Ígéretesen indult az egyik leghíresebb alkotó, Sarah Glidden, kár, hogy 6 oldal után abbahagyta. A feladat nehézségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy maga a kitalálója, Matt Madden is csak 16 oldalig jutott…

(Megjegyzés: a linkek a következő évi kiírásig, 2014. január közepéig élnek.)

Bayer Antal

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr695063753

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

NickelADeón 2013.02.05. 11:50:17

Vince Nóra linkje:
www.24hdelabandedessinee.com/public/auteurs2013.php?id=11430

Nekem nagyon tetszett Karináé, valahogy el tudtam hinni (legtöbbször) az 1 napokat.
KÉPREGÉNY BLOG