A Magyar Szuperhős Mesék képregényeiről

2014. december 11. 09:44 - Bayer Antal

magyarszuperhos_logo.jpgTöbb országban is megpróbálkoztak már a jellemzően amerikai szuperhősös zsáner adaptálásával. Kevés sikerrel, aminek az okairól szakdolgozatnyit lehetne írni, úgyhogy ezt most mellőzném is. Magyarország sem kivétel (sem a próbálkozás, sem a sikertelenség tekintetében), és bármennyire rokonszenves a Magyar Szuperhős Mesék csapatának a lelkesedése, nem hinném, hogy ez a kiadvány hozná meg az áttörést.

Az első akadályt az alkotók húzták fel önmaguk elé azzal, hogy szokatlan módon nem képregényes, hanem illusztrált történetes formátumot választottak. Lehet, úgy gondolkodtak, hogy a magyar népmesei hagyomány alkalmas kiindulópontnak, ám attól tartok, túl távol áll egymástól a két műfaj ahhoz, hogy képesek legyenek megtermékenyíteni egymást.

Bevallom, a szöveges történetekről nehezemre esik írni. Egyáltalán nem vagyok szakértője a gyerekirodalomnak, és már azt sem könnyű felidéznem, miket kedveltek az én gyerekeim 10 éves korukban. A mesék elemzését ezért inkább átengedem azoknak, akik otthon vannak ezen a területen. Felnőtt, szerkesztői szemmel nézve annyit tudok megállapítani, hogy a szövegek (feltehetően szándékoltan) egyszerűek, és igencsak eklektikusak, ami arra enged következtetni, hogy a szerzők (Szilágyi Dénes Tibor és Medla József László) képzelőereje nagyobb, mint jártasságuk az írói szakmában. A központozáson lenne mit javítani, és talán általában is szerencsésebb lenne, ha a szerkesztést olyan valaki végezné, aki nem vett részt a szövegek megfogalmazásában.

De mivel a szerzőktől egyáltalán nem áll távol a képregény, előbb néhány ajándék mini-képregénnyel kedveskedtek a vásárlóknak, a magazin második számában pedig van egy valamivel hosszabb, hét oldalas képregény is. Mi több, a borítók és az illusztrációk elkészítésében képregényrajzolók segítségét vették igénybe.

A bónusz „egypercesek” egyértelműen promóciós anyagok. 6-7 képes sztorik, az utolsó pedig a magazin reklámja. Az eddigi négyből hármat kaptam meg a kiadótól, ezek tulajdonképpen rendben is vannak, a céljukat teljesítik.

A zsugorított szemét rejtélye egy egyszerű, villámgyors bunyó, a Gombalovas testvérpár kivitelezésében. A plánozása megszenvedi az erősen szűk terjedelmi korlátokat, a színezése pedig nem valami invenciózus, mintha sok piros festék lett volna kéznél.

magyarszuperhos_bekefi_cimlap.jpg

magyarszuperhos_bekefi.jpg

A fafejű műkincsrablóban is érződik, hogy ez a miniformátum szokatlan a rajzolónak (Erhardt Domonkosnak), és gondolom, az utolsó előtti képhez nem csak nekem kellett nagyítót ragadnom, hogy rendesen lássam, mi is van azon a képen. Ettől eltekintve korrekt, kerek munka.

magyarszuperhos_erhardt_cimlap.jpg

magyarszuperhos_erhardt.jpg

A Gép testben gép lélek rajzolójának, Pintér Márknak sikerült a legjobban eltalálni a pici méretben érvényesülni képes stílust és színvilágot, és a történet tekintetében is ez áll meg a legjobban a lábán, jó kis kompakt sztori.

magyarszuperhos_pinter_cimlap.jpg

magyarszuperhos_pinter.jpg

Magának a magazinnak a második számát kaptam meg.

A címlapot Fábián Péter, a Bloodlust-képregények rajzolója készítette. Teljesen jó kompozíció, minden rendkívüli innováció nélkül mutatja be a három főszereplőt. Egy kicsit zavaró, hogy a robotkar nem fért bele teljesen a tükörbe, a Toldi-inzertet pedig nem feltétlenül a sorozatlogó alá kellett volna helyezni, talán a jobb alsó sarokban, a 10-es karika helyén jobban érvényesülne. A színezés is profi munka.

magyarszuperhosmesek2.jpg

Azon azonban már itt elgondolkodtam, mennyire jó az, hogy a három fő karaktert, Hungária Kapitányát, Harcsa Huszárt és Tachkov professzort ilyen sokféleképpen ábrázolják a rajzolók. Fokozódik ez a füzeten belül is: Fábián Péter realisztikusabb illusztrációi az első történethez szöges ellentétben állnak Vigovszky Ritának a valóban meseszerű grafikáival, amelyeket a harmadikhoz készített, míg a második, képregényes formájú sztorihoz Létai Márton egy groteszkebb stílust választott.

Ez a képregény belső borítóval együtt készült, a címe A műkincsvadászok. A belső címlapon kissé furán lebegnek hőseink a szörny szőrzetében, nem világos, hogy most vajon éppen szorongatva vannak, vagy képesek még önálló mozgásra, hiszen a gonosz az ujjhegyei között tartja őket. Ez érzésem szerint nem volt igazán átgondolva, a rajzoló inkább csak a kompozícióra figyelt.

magyarszuperhos2_letai.jpg

Maga a képregény azonban egészen jól működik. Klasszikus amerikai szuperhősös bunyós sablont követ ugyan, de tisztességesen oldja meg a vállalását. Néhol bezavarnak kissé „mangásra” sikerült sebességvonalak, amelyek keverednek a mozgás jelzésére használt nyugati stílusú eszközökkel, és egy-két képnél lehetne vitatkozni azon, hogy mennyire jó a háttérszín vagy a részletes díszlet használata, de ezek apróságok. Viszont a beékelt „tudtad-e” címkék nagyon idegenül hatnak a képregényben, ezeket jobb lenne máskor mellőzni.

Összefoglalva: nem tudom igazán hol elhelyezni magamban ezt a kiadványt, de ez legyen az én bajom. Képregény-szakmai szemmel nézve vannak benne biztató dolgok és gyerekbetegségek egyaránt, utóbbiakat viszonylag könnyű orvosolni. A kiadónak kívánom, hogy minél hamarabb derüljön ki, milyen és mekkora célközönségre számíthat, és ehhez igazítsa a tartalmat és a hangvételt.

Bayer Antal

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr246974331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.