Nero Blanco Comix 9 (Szeged Független Városállam) - kritika

2015. június 23. 13:11 - NickelADeón

NeroBlancoComix 9.jpgA Nero Blanco Comix, Bayer Antal kizárólag magyar képregényeket közlő szerkesztői magazinjának kilencedik száma a 6. Szegedi Képregényfesztiválra jelent meg, 2014 novemberében.

„Nem tartozom azok közé, akik szerint a politikát távol kellene tartani a képregénytől... Ehhez a kiadványhoz a legutóbbi választások eredményének egy rövid kommentálása adta az alapötletet. Szabó Zoltán Ádám szegedi képregényes ismerősöm tette fel a költői kérdést, hogy mi kellene Szeged független városállammá nyilvánításához. Amikor megkerestem néhány alkotót az ötlettel, mind lelkesen vállalták, bár a határidő rövidsége miatt pár szerzőről le kellett mondanunk... Hogy aztán ki mit hoz ki a témából, arról fogalmam sem volt” - írja Bayer Antal a füzet bevezetőjében.

Az antológia megint nagyon vegyes hangú és képi világú, a Nero Blanco Comix-sorozat legtöbb részével harmóniában. Sajnos ez az összhang magán a kiadványon belül épp emiatt nincs meg, a műfaji és vizuális keveredés elnyom bizonyos műveket, egyes műveket pedig – ez talán nem olyan erős – elég lett volna monitoron látni, elolvasni.

Kilenc történet van a füzetben a prológussal és epilógussal együtt. Ez a keret, mint szervező erő kevés. Nincs, ami kohéziót alakítson ki a sztorik között. Egy motívum (a cím) ehhez nem elég. Van, aki a kerettörténet szerint alkotott, van, aki ügyet se vetett rá. Az alap: Nero Blanco, egy gazdag, késő húszas-korai harmincas zsúrfiús alak, aki amióta Bayer Antal megalkotta, nem találja (de keresi) a helyét és a szerepét, beüti a fejét egy este, és ettől átkerül egy másik, valóságosnak tűnő világba, ahol egy másik bolygó hollandina, a rejtői nevű Pepita Ofélia Szeged, a függetlenedett városállam királynője. Mark Twainnek könnyebb volna fejbe kólintva egy jenkit a dínók közé visszaküldeni, mint ebből könyvet írni.

Madarász Gergely zsenialitását mutatja a humorban, hogy meg tudja ezt oldani Az álommeló című képnovellában, de érezhető, hogy nem lubickol annyira, mint saját elvetemült alapötleteinél, azért nem lehet rá panasz, eddig még lehetne valami kötet-egység.

A 48-asok sorozat új tagja komoly hangvételű fiktív anekdota Kossuth Lajosról és Somogyi Károlyról, a szegedi könyvtár névadójáról, író, nyomdász, kanonokról. Képileg szép és szerény, viszont itt már elveszett a fonal, hogy jön ez össze az eddigiekkel. Felüdülés az általam szeretett és nagyra tartott Stark Attila három ironikus képeslapja – képregényként aligha értelmezhető a két oldal. Nero Blanco itt már sehol, se Pepita Ofélia. Egy kiváló egyoldalas „Marabu-reflekt” kerül a salátába, a helyi kult-comic, azaz az X-Embörök képileg igényes, egyébként nem valami különleges három oldala, egy érdektelen Zsoldos Péter-karikatúra-képregényoldal, és egy mély, szerzői alkotás Dudás Győzőtől, amely a kötet legemberibb, irodalmi szintű alkotása, az alkotó múltbéli reményeit és a jelen csalódásait veti össze. A prológusban NB felébred, PO kijön a fürdőből.

Melyik képregény hol mutatkozna meg igazán teljességében?

Az Álommeló, Madarász Gergely képregénye jó helyen van itt. A 48-asok egy 48-as antológiában. A Sun City Stark Attila egy olyan art book-jában, amely városképeslapokat tartalmaz. Marabu művének bármelyik normális, internetes vagy nyomtatott napilapban és kiállításon. Az X-eknek a neten vagy saját kötetben. Zsoldos művének legfeljebb az interneten. Dudás Győző Fuck the Systemjének pedig egy művészeti lapban. Ha ezt így elméletben egységesítem azzal, hogy elkülönítem és méltóbb helyükre teszem őket, egyedül Madarász Gergely marad bent.

Saját farkába harap a kígyó vagy mi, úgy értem, ez a sok képregény eleve nem készült volna el, ha nincs a Nero Blanco Comix, de így csak a szegedi fesztivál emlékkönyve lesz belőle. Nem kell a politikát távol tartani a képregénytől, de ha megoldható, a képregényt se kell távol tartani a politikától. A szerzőket se lehet okolni, a szerkesztőt se, hogy néhány szegedi és pesti embernek készítettek emléket, de úgy érzem, a képregény közvéleményformáló, reflektív ereje miatt kellett volna egyiket-másikat valahogy a megfelelő helyre eljuttatni, s ott publikálni azokat. Ahogy Bayer Antal írja a bevezetőben: (az alkotók) Szabad kezet kaptak, éltek vele, mindenki a maga módján.

Ez lett belőle: egy nagyon erős önéletrajzi, társadalmi vonatkozású képnovella, egy komoly és szép anekdota, egy szokásosan önmagán túlmutató Marabu-képsor, néhány humorban gazdag és néhány "felesleges" oldal, összesen pedig egy új, a jubileumi Nero Blanco Comix előtti utolsó szám. Sokat várok tőle.

Lénárd László

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr547567192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.