Interjú a Korcsmáros Pál-díjas Haui Józseffel

2016. május 02. 08:05 - Nuklearis Baromfi

Közhelynek hangzik, de ha valakikre tényleg igaz, hogy rajzai több generáció számára jelentettek meghatározó élményt, akkor Haui József mindenképp közéjük tartozik.  A Pannónia Filmstúdió Kecskeméti Műtermének rajzolójaként olyan sorozatokon dolgozott, mint a Vízipók-Csodapók, a Mézga család, a Magyar Népmesék, a Kérem a következőt!  Képregényei közül talán legismertebbek a Bucó, Szetti, Tacsi albumai, de gazdag képregényes életműve korántsem merül ki ezzel. Rajzolt több mint száz mesekönyvet és tankönyvet, plakátokat, storyboardokat, kifestőkönyvet, diafilmet. Ebben az interjúban leginkább a képregényeiről kérdezte Vass Róbert.

haui1.jpg

Vass Róbert: Kijelenthetjük-e, hogy inkább rajzfilmesként határoznád meg magad? Miért alakult úgy, hogy a képregényalkotásba is belefolytál? Mi volt az első képregény, amit rajzoltál?

Haui József: Hogy rajzfilmesként határoznám meg magam? Nem, bár persze volt idő, amikor a "Mi a foglalkozása?" kérdésre rajzfilmest válaszoltam. De az már akkor is csak egyszerűsítése volt a dolgoknak. Filmes őskoromban is sok minden mást is csináltam, ekkor kezdtem el a művészkollégák által igencsak lefitymált képregényrajzolással is foglalkozni.
Az animációs filmekhez készülő képes forgatókönyv és a képregények megfogalmazása közti hasonlóság nekem viszont lehetőség volt arra, hogy kipróbáljam magam ebben  a műfajban. Annál is inkább, mert ez a vonzalmam már általános iskolás koromban kezdődött. Egészen kis koromtól firkálgatós, mindenre rajzoló gyerek voltam. Egy MÉH papírgyűjtő verseny alkalmából jutottam hozzá (igen, kicsentem a kupacból) három Pifhez. Kábítószer nem hathatott volna jobban, mint ez a három lap, egy  életre megfertőztek. Eldöntöttem, én is ilyeneket akarok rajzolni, más pálya szóba se kerülhet. Ettől az időtől kezdve iskolai uzsonnapénze hétvégenként képregényújsággá változott. Önbizalmamat jelzi, hogy nekikezdtem első képregényemnek. Már akkor is adaptálásban gondolkodtam, Fehér Klára: A földrengések szigete című könyvébe kezdtem. Egy oldal után volt annyi önkritikám, hogy nem folytattam. Beláttam, ez így nem működik. Egyedül, saját tapasztalataim révén jöttem rá, mi mindent kell tudni annak, aki rajzolni szeretne.
Rajzolni kellett tanulnom, ám képregény rajzoló munkahelyről senki sem hallott. Érdeklődésem így évekre más irányt vett. Ez állt legközelebb a célkitűzésemhez. Nagy kedvenceim voltak az animációs filmek, ezek mikéntjéről sok szakanyaghoz jutottam. Érettségi után így a Kecskeméti Rajzfilmstúdióban kezdtem dolgozni. Már filmesként adódott egy lehetőség, egy helyi lap gyerekeknek szánt sorozatát indítani. A RePrint első számában nemrég újra megjelent egy része.

VR:  Az 1980 előtti magyar képregényekre – különböző okok miatt – leginkább a realisztikus rajzstílus volt a jellemző. Tudatos döntés volt-e részedről, hogy inkább a karikaturisztikusabb, mai szlenggel élve „cartoonosabb” ábrázolás felé indulsz el?

HJ: Hogy tudatos volt-e, arra nehezen tudnék válaszolni. Bennem ilyen kérdések akkor fel se merültek. Munkámnál fogva néha akár havonta más és más grafikus stílusát kellett követni, életre kelteni. Egy könnyed, gyerekeknek szánt történetnél adódott a könnyedebb, groteszk stílus, míg komolyabbnál a realistább megfogalmazás.
Ezért van az, hogy még a saját munkáim is különbözőek, más a megfogalmazásuk. Példaként említhetném a Kölyök magazinban vagy a Rajz-Lapban megjelent munkáimat. Vagy még későbbről a Nemere képregény albumokat.

VR: A rajzfilmkészítés inkább csapatmunkának, a képregényezés pedig magányos tevékenységnek tűnik a laikus számára… igaz-e ez, és melyiket élvezed inkább?

HJ: „Filmet rajzolni és látni hogy a munkád életre kel, megmozdul, ez olyan mint egy szép lány szerelme!” – mondta Dargay Attila. Én is hosszú évekig szerettem ezt a műfajt. Szerencsés voltam, jó csapattal dolgoztam, sok szép munkára emlékezhetek. A kifestő státusztól a rendezésig jutottam... aztán váltottam, új célt kerestem. Szabadúszó lettem és tovább rajzoltam. Mert rajzolni muszáj!  Jelenleg szinte csak magam vagyok a magam főnöke, és ismét a hobbim a munkám.

VR: Több ígéretes képregényfigurával dolgoztál, akiknek további kalandjai is születhettek volna, gondolok itt például a Nemere-féle képregényekre (Kupolaváros, Titok a kráter mélyén), vagy a Rajz-Lap egyetlen példányt megért lap fantáziatörténetére.

HJ: Több képregényen is dolgoztam, ami folytatható lett volna (azokon kívül, amik végül megvalósultak). Sajnálom, hogy nem folytatódott a Rajz-Lap mesefantázia története, a csak képregényes Nemere sci-fik és a Vízipók-sorozat, amelynek két kiadványa ma már ritkaság. Hogy így alakult, abban sok minden szerepet játszott, de nem az írókon, rajzolón múlott. Nemerét említve... Annak idején filmsorozatként képzeltem el a könyvet. a filmtervemet a műterem visszadobta, nem kellett. Én hittem benne, bemutattam Marosi Lászlónak, így lett belőle képregény, képregények. Az akkor még csak két könyvből pedig így lett hat, és befejezés előtt van egy számítógépes kalandjáték, a Dome, A kupolaváros titka. Az alkotókat – nyilatkozatuk szerint – a képregény inspirálta és tiszteletadásként több motívumát beépítik a játékba.

haui_kupoavaros.jpg

haui5.jpg

VR: Követsz-e jelenleg aktuális képregénysorozatokat (legyenek azok akár külföldiek, akár magyarok)?

HJ: Számomra szívmelengető, amikor találkozókon a megjelent régi munkáimat nyújtják át dedikálásra. Különösen furcsa és megható, hogy ismert fiatal magyar képregényalkotók is, akiknek a munkáit most már én is gyűjtöm. Ma már sokukhoz köt kapcsolat, jó találkozni velük. Stúdiós éveim óta figyelem, gyűjtöm Fazekas Attila munkáit, így az ő nevét említeném meg a hazai alkotók közül. a fiatalabbak közül többeket is említhetnék, de sokáig tartana a felsorolásuk.

VR: Milyen eszközöket használtál képregénykészítésre régen és most? Jól tudom, hogy most már digitális táblára rajzolsz?

HJ: Ez a kezdetek óta sokat változott. A kupolaváros rajzai darabka papírokra készültek, ezeket erősítettem cellux csíkkal egy-egy A3-as átlátszó fólia alá. A felső oldalán készült a kihúzás Rotring csőtollal. A színezése a leszedett vázlatrajzok helyén - a cell hátoldalán - készült fedőfestéssel és applikált részekkel.
A Bucó, Szetti, Tacsi sorozattal már egyszerűbb volt a munkám.  A4-es lapra rajzoltam halványan ceruzával és ezt húztam át filctollal. a színezés Pesten készült.
Ma már sokat segít a technika, Például a Dörmögő sorozatnál: a vázlatozás itt is A4-re történik,  de a vázlatok most már scannelésre kerülnek. Majd, felnagyítva, a monitorra. Az érintőképernyőn kihúzom a rajzokat és elvégzem a színezésüket, rajzonként. Visszakicsinyítem a megadott oldalméretre, helyére teszem, ellenőrzöm.

haui4.jpg

VR: A képregények esetében hogyan jutsz el ötlettől a végleges verzióig: hogyan kezdesz neki a munkának? Mennyi időbe telik pl. egy Dörmögő-oldal elkészítése? Sok az átírás, a javítgatás, vagy már ujjgyakorlatnak számít?

HJ: Igen, amit korábban leírtam, az már „csak!” a rajzolás. Az előkészítése néha hosszabb idő. Egy Dörmögő-történet elkészítése átlag egy hét. Három oldal és egy címlap. Amiben más, mint minden egyéb képregényem, az a szöveg elhelyezése. A narrációs versszakok mindig a képekben vannak, nem buborékban, nem is a képek alatt!  Következésképpen a rajzok komponálása a szöveg alá, mellé, köré, fölé rendelt! Nem egyszerű feladat. viszont olyan jó az együttműködés a szerkesztőséggel, hogy ettől (is) megy mégis flottul, jókedvűen a munka. Gyerekeknek rajzolni egyébként is imádok.

haui2.jpg

VR: Vannak-e élményeid a díj névadója, Korcsmáros Pál műveivel kapcsolatban? Mennyire ismerted a munkásságát, esetleg találkoztál-e vele személyesen?

HJ: Korcsmáros Pál nevét illetve képregényeit már alsó osztályos iskolásként ismertem. A Fülesre sajnos nem tudtak a szüleim előfizetni – az itt publikált képregényeket egy szomszédnál, vagy lopva, a boltban olvastam – de a Pajtást, Tábortüzet kötelező volt venni. A kétévi vakáció ma is megvan.
Sajnos Korcsmáros Pállal nem volt szerencsém találkozni soha. Halála után Cs. Horváth Tiborral találkoztam, aki akkor Korcsmáros stílusát továbbvivő rajzolókat keresett. Korcsmáros Pál Fülesben megjelent munkáit összegyűjtve, beköttetve ma is őrzöm. Az emlékére alapított díjról csak annyit tudtam, hogy a legrangosabbnak tekintett díj a képregények szerelmeseinek szemében. És tavaly Kiss Ferinek én is tapsoltam, mikor átadták neki ezt a díjat.  Idén, bevallom, eszembe se jutott, ki lehet majd a díjazott. Ma már tudom... de nemigen hiszem még most sem el.

VR: Hol találkozhatnak az érdeklődők a legfrissebb munkáiddal – legyen szó akár képregényekről, akár más műfajról?

HJ: Leghosszabb ideig tartó munkámnak most már biztos a Dörmögő sorozat mackóinak rajzolását tekinthetem. Öt évesek, akárcsak Vini unokám. Két éve rajzolok a Kis Fülesbe képrejtvényeket, fejtörőket. Az év elején megjelent egy általam illusztrált hittan könyvsorozat, 1-4 osztályos gyerekeknek. Készítem a következő képregényem előkészítését, most ez foglalkoztat.

haui6.jpg

haui3.jpg

 (A Korcsmáros Pál-díjat a 2012-ben hozta létre a Képes Kiadó a Magyar Képregény Szövetség közreműködésével. A díjazott az a magyar alkotó lehet, aki az előző évben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta, akár hazai publikációkkal és egyéb tevékenységgel, akár külföldi megjelenésekkel. A Korcsmáros Pál-díjat május 8-án, a 12. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál keretében adja át a Korcsmáros család képviselője Haui Józsefnek.)

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr758678986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.