Szűcs Gyula: Ha valami jó, az előbb-utóbb úgyis utat fog találni magának a közönséghez - interjú

Hatodik interjúnk az utolsó pillanatban befutott Kaméleon Komix kiadó legelső kötetét, a Világvégi meséket boncolgatja. A kiadó és a képregény kapcsán Szűcs Gyulát kérdeztük.


Mikor és honnan jött az ötlet, hogy kiadót alapíts? Egyébként ennek a folyamatát hogyan kell elképzelni: az ember egyszer csak eldönti, vagy súlyos pénzeket kell beinvesztálnia, hosszú éveket előkészülnie? 

Sajnos éveken át azt éreztem, hogy a Korcsmáros-albumokon kívül nincsenek olyan nyugati mintákat követő, hazai gyártású sci-fi, fantasy és kalandos képregényeink, amiket ma is ugyanolyan örömmel olvasnék, mint tinikoromban a Fantomot, a Hepiendet, a Vampit vagy a Fazekas-féle Filmsikerek képregényváltozatát. Úgy voltam vele, hogy ha senki sem készít ilyen nagy példányszámú, kommersz képregényt, akkor majd kénytelen leszek én magam megcsinálni. Ez a kurucos makacsság sodort 2010-ben a Random csapatába is, ahol mindenki ugyanígy gondolkodott, és ahol először jelent meg Budai Dénes fekete-fehér rajzaival a Cafe Postnuclear. Már 10 éve is azt vallottam a nagy képregényes vitákban, hogy simán át lehetne konvertálni egy sajátosan magyar környezetbe a jól ismert amerikai zsánereket, épp ezért kezdettől fogva biztos voltam benne, hogy egy Skodákkal és Barkasokkal megpakolt, magyar Mad Max-világ végre át fogja törni az ingerküszöbét annak a harmincas-negyvenes korosztálynak, akik utoljára 1992-ben vettek a kezükbe Bobót és Batmant.

mintaoldal_vilagvegi_mesek_borito.jpg

Tavaly óta a Cafe Postnuclear album 1400 példányban fogyott el, vagyis ezek szerint mégiscsak sikerült ráébreszteni egy eddig jobbára képregényszűz réteget arra, hogy most is kaphatók itthon képregények, ráadásul a magyarok is vannak olyan jók ebben a műfajban, mint az amerikaiak vagy a franciák. Csak most már nem az újságárus bódékban kell keresni az új megjelenéseket, hanem könyvesboltokban, webshopokban meg geek kirakodóvásárokon. Csakhogy hiába fogyott jól a Cafe Postnuclear, folyamatosan azt kellett hallgatnom a károgóktól, hogy csak azért viszik ennyire, mert a Totalcar valamint az Index mögé állt kiadóként és terjesztőként, úgy meg könnyű ilyen példányszámot produkálni. Egyszóval sokan úgy viselkedtek, mintha eddig valami képregényhatóság megtiltotta volna a hazai rajzolóknak, hogy online újságoknál vagy tőkeerős hazai cégeknél házaljanak a képregényterveikkel. Ezeken a buta vádakon annyira felidegesítettem magam, hogy elhatároztam, már csak azért is összehozok önerőből, a Totalcar anyagi támogatása nélkül egy év alatt egy olyan vagány képregényalbumot, mint amilyen a Cafe Postnuclear volt. Hiszen annak a kötetnek lényegében minden munkafázisát ismertem, az első concept artoktól és sztorivázlatoktól kezdve a börzés árusításig. Annyiban volt ez most más, hogy saját magamnak kellett műszaki szerkesztőről, nyomdáról, alkotói honoráriumról, hirdetőkről meg minden egyébről gondoskodnom. Szerencsére a családom kezdettől fogva támogatott: édesapámmal évek óta van egy közös Bt.-nk, amiből néhány új tevékenységi kör felvételével máris képregénykiadót faraghattunk, a menyasszonyom pedig még nálam is lelkesebben vetette bele magát a Világvégi mesék és a Kaméleon Komix online reklámozásába.

Mi a kiadói koncepció hosszútávon? Az első megjelenés alkotóit mind ismered régebbről - azért elképzelhető, hogy idővel te is elvállalod egy-egy új, tehetséges alkotó megjelentetését?

 Az idei tervem az volt, hogy a Cafe Postnuclear bőven ezer fő fölötti, hálás rajongótábora 2016. karácsonyára is kapjon valami ütős posztapokaliptikus olvasnivalót, hátha ezt lapozgatva gyorsabban eltelik az idő a Cafe Postnuclear #2 megjelenéséig. Ez utóbbi jelen állás szerint 2017 vége felé lesz, de még nagyon sok dologtól függ, nem akarok semmit sem elkiabálni. Az viszont biztos, hogy ha a Világvégi mesék anyagilag is sikeres lesz, akkor további képregények is követhetik majd a Kaméleon Komix-sorozatban. A Paneldzsungel alkotói, azaz a Gombalovas-ikerpár, és a hazai képregényes élet egykori fenegyereke, az önkéntes száműzetéséből ezzel az albummal visszatérő Chavez tele vannak jobbnál jobb ötletekkel. És Lakatos Pisti is minden kávészünetben lelkesen mutogatja a vombattá átoperált Hitlert meg a Vietnamot megjárt, shotgunos nyuszika vázlatrajzait most, hogy már együtt dolgozunk a Port.hunál. Igen, ők mind régi cimborák, akikkel már évek óta fel akarjuk rázni a hazai képregényes életet, csak ez a nagy forradalom a szűkös anyagi források miatt eddig mindig elbukott.

A Világvégi mesékkel viszont épp azt szeretném megmutatni, hogy ha van egy jó hazai képregényötlet, akkor az ne legyen lehúzva a vécén csak azért, mert a rajzolója képregényezés helyett kénytelen egy jobban fizető melót bevállalni, hogy legyen miből rezsit fizetni meg családot fenntartani. Vallom, hogy igenis meg lehet találni a napi meló mellett is a módját annak, hogy összejöjjön a pénz a nyomdaköltségre, és ne egy 50 példányos fénymásolt füzetke legyen a végeredmény, hanem valami sokkal-sokkal menőbb dolog. Persze ehhez két dolog kell: a XXI. századot és a megváltozott médiafogyasztási szokásokat ismerő, menedzserszemléletű kiadó, aki nem ragadt le az ezredfordulón (vagy rosszabb esetben a rendszerváltás környékén), és átlátja, hogy honnan lesz fedezet a nyomdaköltségekre, és honnan fognak értesülni az emberek a képregényéről. Emellé természetesen kell olyan haladó szellemű alkotó is, aki nem sír, hogy ha nem kap előleget, hanem majd csak a végén lesz kifizetve, és nem csap rá az asztalra a művészi szabadság nevében, ha a szerkesztő azt mondja neki, hogy márpedig oda igenis berajzolod ezt vagy azt a celebet, emide meg ezt meg azt a márkájú autót, mert ezért kapunk egy raklap lóvét és promózni fogják a kiadványunkat. Sajnos ez a fajta hozzáállás ma még nagyon sok képregénykiadóból és képregényalkotóból hiányzik, mert a reklám, pláne ha az termékelhelyezés vagy szponzorált tartalom, az valami ördögtől való, ciki dolog, ami megfojtja a művészetet. De biztosan lesznek olyan rajzolók, akik ilyen feltételekkel is szívesen belevágnának valami menő dologba - még ki sem jött a Világvégi mesék, de már megkeresett egy alkotó, hogy ha lesz folytatás, ő is szívesen beleadna valami horrorisztikus Mad Max-sztorit, mert tetszik neki ez az alulról jövő, lelkes szerveződés.

vilagvegi_mesek-44.jpg

Egyébként ez magánkiadásnak minősül, vagy ténylegesen egy kiadó áll mögötte? Tervezed esetleg, hogy később könyvhálózatokkal is együttműködj?

A Világvégi mesék és Kaméleon Komix természetesen igyekszik mindent lepapírozó, profi kiadóként működni. Ez persze most még csak egy lelkes garázscég, nincs irodánk a Nagykörúton ingyenkávét kínálgató titkárnővel, egyelőre csak a sci-fi rajongó édesapám meg én intézzük az ügyeket, laptoppal a hónunk alatt. Érdekes és izgalmas belülről látni a képregényipart, én magam is folyton új nyomdatechnikai kifejezéseket tanulok, könyvelővel levelezek, adószakértői fórumokat bújok, mert azt, hogy hogyan kell kiadni egy képregényt, nem tanítja meg senki. Legfeljebb maga az élet - akármilyen közhelyesen is hangozzék ez. Az viszont biztos, hogy a nagy könyvhálózatokkal nem fogok közösködni, hiszen semmi szükség arra, hogy behajítsanak valami pókhálós polcra egy pakknyi Világvégi meséket, aztán elkérjenek egy csomó terjesztői jutalékot a nagy semmiért. Ma már saját magadnak kell eljuttatni a produktumodat a fogyasztónak: webshopon keresztül, Facebook-promókkal, masszív képregényfesztiválos jelenléttel, dedikálással egybe kötött író-olvasó találkozóval, minden létező online médiumnak osztogatott recenziós példányokkal. Másképp nem megy. Ha nem nyomulsz, elvész a hangod a digitális fehér zajban, hiába csináltad meg a világ legjobb képregényét. Nem könnyű meló ez, de mivel újságíróként én magam 10 éven át írtam könyvekről meg képregényekről, most vigyorogva tapasztalom épp meg, milyen a folyamat túlsó végén lenni, és a médiamunkásokat nyüstölni, hogy mikor lesz már meg a cikk?

Szóval Világvégi mesék. Mit kell tudni róla? Hogyan állt össze a koncepció?

 A Világvégi mesék egyfajta Random 2.0 antológia, amiben három képregény kapott helyet. A Paneldzsungel című Mad Max-parafrázis Chaveztől és a Gombalovas-ikrektől, a Speed Limit című zombimóka Lakatos Pistitől, és a Felperzselt só, ami a vagány belső borítójával együtt egy hétoldalas posztapokaliptikus zúzás Csátvák Somától és Lossonczy Bazsótól a Saltlands társasjáték világán. Ők egyébként szinte mindannyian ott nyüzsögtek velem együtt 5-6 éve a Random körül (magát a címet is Lossonczy Bazsó találta ki), így ez a megjelenés nemcsak egy ünnepélyes reunion, hanem annak az elismerése is, hogy már 2010-ben is jó volt, amit kitaláltunk, csak mivel pénzt senki sem látott belőle, az online megjelenéssel pedig elértünk a falig, egy idő után mindenki mást kezdett el csinálni, és szétszéledtünk.

Chavez és a két Gombalovas például már a Randomtól teljesen különválva, a maguk és barátaik szórakoztatására csinálták meg 2014-ben a Paneldzsungel eredeti, fekete-fehér verzióját. Ebben egy Barkasban ülő fiatal pár nagyon nagy bajba kerül az atomháború utáni Magyarország egyik meg meg nem nevezett nagyvárosának lakótelepén, ahol nyüzsögnek a szegecselt bőrcuccos martalócok, az úttörőnyakkendős gyerekkatonák és a Ladákat anyacsavarokká szétfűrészelő roncsvadászok. Nagyon izgalmas, kamaradrámába és horrorba hajló válasz volt ez a Cafe Postnuclear VICO-filmeket és Schwarzenegger-klasszikusokat idéző, harsány világára, amit ráadásul Chavezék 2014-ben ingyenesen feltettek a Kilencedik.hura is - de sajnos senkit sem érdekelt. Még a hardcore képregényrajongókat sem hozta lázba,és egyetlen geek blogon sem kapta meg azt a figyelmet, ami igenis kijárt volna neki! Ebben részben én is hibásnak éreztem magam, mert totál véletlenül találtam meg a Paneldzsungel linkjét az egyik Totalcar-alblog Cafe Postnuclear-promója alatt. Elolvastam, imádtam, és később írtam Gombalovaséknak is, hogy gyorsan csináljuk meg képregényalbumban, hogy lássanak valami jót a magyar Mad Max-rajongók, amíg a CP2-t várják.

vilagvegi_mesek-46b.jpg


Régóta készültél a megjelentetésére? Ez is afféle régóta húzódó "szerelemprojekt", mint a Cafe Postnuclear?

A szerelemprojekt tökéletes szó. A Paneldzsungel megjelentetéséről való ötletelés 2015. áprilisban indult Békefi Ákossal és Tamással. Ki tudja már, hányadszorra , de megint szóba került chaten, hogy milyen jó lenne végre tényleg megcsinálni a Hungária kapitány képregényt, amivel anno elhasaltunk a Galaktika és az Artcomix pályázatán is (a sors iróniája, hogy végül senki más nem tudott ezzel a két kaidóval képregényt csinálni). Kiderült, hogy a srácok a régóta eltűnt, de előtte is igen rejtélyes életet élő Chavezzel azt tervezték, hogy kiszínezik és kibővítik a Paneldzsungelt egy esetleges nyomtatott megjelenéshez, csak nem igazán tudták, hogyan vágjanak ebbe bele. Itt jött az ötlet, hogy tegyük össze, amink van: ők adják a képregényt, én hozom az infrastruktúrát meg mozgósítom a képregénykedvelő újságíró ismerőseimet, vágjunk bele, hiszen semmit sem veszíthetünk! Őszre el is készült a színes verzió, és kitaláltuk ezt az antológia formátumot a Mesék a kriptából sorozat előtt tisztelgő Világvégi mesék címmel.

Ekkor még úgy volt, hogy a 40 oldalas Gombalovas-képregény mellé jön még színes 16 oldal Téjlortól is, Sarló, kalapács, boszorkányság címmel. Ebben egy harcos amazon, a szovjet katonák között felnőtt bakonyi indiánlány, Tánya kalandjait mutattuk volna be egy olyan Robert E. Howard-i hard fantasy világban, ami a harmadik világháború romjain alakult ki. Téjlor ugyanis már a fekete-fehér Cafe Postnuclear debütálásakor írogatott nekem, hogy szívesen rajzolna valami hasonlót, csak kevesebb kocsival meg motorral és több dinoszaurusszal meg lándzsás harcossal, mert már kicsit belefáradt az erotikus képregényekbe. Kitaláltam Vörös Tányát és mellé Vinyakot, a barbárt, aki Hepiend magazinokon és jugoszláv konyakon nőtt fel, hogy aztán amolyan kelet-európai Conanként tegyen rendet az atomháború utáni, zombikkal és gonosz hadurakkal teli világban. Össze is állt egy pöpec forgatókönyv, ám Téjlor végül egyéb fizetős munkák mellett sajnos nem tudta tartani az ütemtervet, és menet közben rájöttünk, hogy nem kellenek ide színek sem, mert neki a Fazekas Attila-féle, fumettiket idéző, fekete-fehér akcióképregényes stílus áll a legjobban. Fájó szívvel tehát a Sarló, kalapács, boszorkányságot átsoroltam a 2017-es tervek közé, és gyorsan kerestem olyan alkotótársakat, akikkel ki tudtam tölteni a megüresedett oldalakat. Így került a képbe Lakatos Pisti, akinek volt elfekvőben egy kétoldalas zombiképregénye, ami sosem jelent meg sehol nyomtatásban (csak a Geekzen egy interjú illusztrációjaként), de minél többet beszéltünk róla benn a Portnál, Pisti annál lelkesebben dolgozta ki a folytatását. A Saltlands-képregény pedig hirdetési vonalról jött a képbe: még az Indexben játszottam a bitang jó, Mad Max-hangulatú Saltlands társasjátékkal, amiben egy kataklizma utáni sósivatagban kell megtalálni a legendák ködébe vesző, biztonságos bunkereket néhány túlélővel, miközben a zsánerből kihagyhatatlan, szegecselt bőrmellényes, motorizált punkok loholnak a nyakunkban. Mivel Az Ezüst-tó kincsét és a Police 07-et kiadó Retro Gamesnek már fix hirdetési helye volt a kiadványomban, gyorsan felvettem a kapcsolatot a Saltlands dizájnereivel, hogy tudnánk-e kooperálni valahogyan. Így került bele végül a Világvégi mesékbe a nyugati piacra is betörni kívánó Saltlands társasjáték és hozzá kapcsolódó regény reklámja, valamint Lossonczy Bazsó elképesztő színvilágú képregénye, ami eredetileg is a társasjáték promóciós kiadványának készült. 

red_tanja_1.jpg

Szerinted nehéz felkelteni manapság a potenciális olvasók figyelmét? És a legelkötelezettebb képregényrajongóknak mennyire kell megfelelni egy-egy új kiadvánnyal?

Szerintem ha valami jó, az előbb-utóbb úgyis utat fog találni magának a közönséghez. Persze ha valaki többezer fős közönséghez szeretne utat találni, annak bizony tennie is kell ezért, nemcsak siránkozni, hogy a gödör mélyén van a magyar képregény, és már nincs is onnan kiút. A legelkötelezettebb képregényrajongók idehaza szerencsére vannak annyira fanatikus gyűjtők, hogy minden magyar képregényt megvesznek, ezúton is hála és köszönet nekik ezért a szent őrületbe hajló gyűjtőszenvedélyért! Jó lenne viszont, ha a párszáz fős kemény magon kívül másokhoz is eljutna a magyar képregények híre - ehhez viszont populáris képregényt kell csinálni, ami sajnos kőkemény kompromisszumok nélkül nem megy.

Mostanában többen fellendülést emlegetnek a magyar képregények minőségét illetően. Te hogy érzed?

Szerintem végre elindult valami mocorgás idehaza is. A legmenőbb magyar képregényalkotókra most már nemcsak amiatt figyelnek fel a médiában, mert Cserkuti Dávid újra az Unicumnak vagy valamelyik ismert márkának rajzol légiósokat vagy dögös csajokat, Futaki Attilát pedig leigazolta a Disney után a Dark Horse is. És még csak azt sem mondanám, hogy egyedül a Cafe Postnuclear indította el ezt a lavinát, hiszen ott a milliókkal megtámogatott Nyugat+Zombik, idén pedig megjelent az utóbbi évek legmenőbb magyar képregénye, a kiváló eladásokat produkáló Kittenberger, ami olyan jól fogyott, hogy már készül a folytatás is, a magyar Indiana Jones és a századfordulós grundharcosok újabb izgalmas kalandjaival. De nagyot szólt nemrég a betegségben elhunyt költős képregényprojekt is - bár kétségtelenül van abban valami tragikomikus, hogy pont a Nyugdíjasok Országos Szövetségének kellett megmutatnia a mai fiataloknak, mennyire menő dolog az online képregény!

 vilagvegi_mesek-4.jpg

És legvégül: mit üzensz a Hungarocomix látogatóinak, miért vegyék meg a Világvégi meséket?

Először is azért vegye meg mindenki ezt a képregényt, mert sokévnyi titkolózás után kiderül belőle Chavez valódi neve! Aki szerette a Mad Max-filmeket, a Fallout-játékokat és a Walking Dead tévésorozatot (az eredeti képregényváltozattal együtt), az talán kíváncsi  arra is, mit tudunk ebből a zsánerből kihozni mi, magyarok. Emellett azoknak a retrórajongóknak is szívből ajánlom a Világvégi meséket, akik ugyan nem naprakészek a világ képregényterméséből, de szeretnek olyan képeket nézegetni, ahol Tisza cipő van a Barkasban ülő főszereplőn, a rosszfiúk autószörnyetegén pedig a Gyöngy üdítő reklámja díszeleg. És persze Budai Dénes rajongói is feltétlenül szerezzék be, mivel ezt a borítót is Dénes rajzolta, akárcsak korábban a Cafe Postnuclearét!