Sváb József a Korcsmáros Pál-díj idei nyertese

2018. március 22. 08:08 - Képregényblog

A felkért szakmai zsűri javaslata alapján a a Képes Kiadó úgy döntött, hogy 2017-es képregényes teljesítményéért és életművéért idén Sváb Józsefet részesíti Korcsmáros Pál-díjban. A díjat a május 13-i képregényfesztiválon adja át a kiadó vezetője, Korcsmáros Gábor.

 svab1.jpg

A Korcsmáros Pál-díjat a 2012-ben hozta létre a Képes Kiadó a Magyar Képregény Szövetség közreműködésével. A díjazott az a magyar alkotó lehet, aki az előző évben a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtotta, akár hazai publikációkkal és egyéb tevékenységgel, akár külföldi megjelenésekkel.

Sváb József 1963-ban született, rajztanár, illusztrátor és képregényalkotó.

Az 1980-as években csatlakozott a Kertész Sándor által vezetett Kísérleti Képregény Stúdióhoz. Első képregényei az 1989-ban olasz-magyar közös vállalkozásként létrehozott Linea kiadó lapjaiban, a Krampuszban és a Menő Manóban jelentek meg. Ugyancsak ebben az időben kezdett írni cikkeket a képregények műfajairól és készítéséről, ezek voltak a csírai 1991-ben megjelent Képregényiskola című kötetének, amely a mai napig az egyetlen magyar nyelvű, átfogó kiadvány ebben a témában.

svab_isk.jpg

Miután a Linea gazdasági okokból szüneteltette tevékenységét, Sváb is távolabb került a képregényektől, ám 2006-tól visszatért nagy szerelméhez. Azóta folyamatosan jelennek meg munkái a Fekete-Fehér Képregényantológiában, az Eduárd Fapados Képregényújságban, majd a Fülesben és más rejtvényújságokban. Részt vett a Honvédek és huszárok lengyel földön antológiában is.

Az utóbbi években elkezdte saját kiadásban megjelentetni összegyűjtött munkáit: a Western képregények (2013) és a Vörös Pimpernel (2017) után a Sherlock Holmes idén márciusban jelenik meg.

svab_vorospimpernel.jpg

Sváb József munkássága ötvözi a magyar képregény hagyományait és a rendszerváltás környékén hazánkba is eljutó modern európai képregény eszközeit. A díj egyszerre ismeri el úttörő szerepét és folyamatos, magas színvonalú jelenlétét a hazai képregényes életben.

Gratulálunk!

Emlékeztetőül a Korcsmáros Pál-díj eddigi nyertesei:

2018: Sváb József
2017: Marabu
2016: Haui József
2015: Kiss Ferenc
2014: Tálosi András
2013: Fazekas Attila
2012: Felvidéki Miklós

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr2313765844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.