Laudáció Sváb József Korcsmáros Pál-díjához

2018. május 14. 19:02 - Képregényblog

Cserkuti Dávid köszöntője elhangzott a 14. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztiválon, 2018. május 13-án. 

svab_laud_cserkuti.jpg

Sváb József a Korcsmáros Pál-díj idei nyertese képregényalkotó. Mégis, ha életében egyetlen képregényt sem készített volna, akkor is méltó lenne erre a díjra.

Ugyanis a 90-es évek elején megjelent Képregényiskola című munkájával hiánypótló művet hozott létre, és máig is ez az egyetlen magyar nyelven született, a képregény készítésének mesterségét bemutató, szakmailag megkerülhetetlennek számító könyv. Az én generációm számára még jelentősebbé tette a művet, hogy a képregénykészítés egyes fázisainak illusztrálására olyan gazdag, értő és jó érzékkel összeválogatott nyugati példákat hozott, amik azidőtájt nem, vagy csak nehezen voltak hozzáférhetőek a hazai alkotók számára. Így - túlzás nélkül állíthatom - egy új világ kapuit tárta ki előttünk.

És ahogy az egy jó tanárhoz illik, saját munkáin keresztül is megmutatta, hogy nem csupán írni tud róla, de ő maga is műveli a képregényt. A Képregényiskola oldalain túl találkozhattunk munkáival a Krampuszban, a Menő Manóban, majd egy hosszabb szünet következett. Visszatérése a hazai képregény reneszánszának tartott időszakra, a kétezres évek közepére esett. Azóta számos színvonalas, főként adaptációs képregénnyel ajándékozta meg a művészeti ág hazai rajongóit.

A még meg nem valósult terveihez, tervezett további képregényeihez sok sikert kívánok!

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr4413938222

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.