Interjú Hegyi Olivérrel

2018. november 29. 17:58 - Komornik Eszter

A december 2-.i Hungarocomixon mutatkozik be első képregényével Hegyi Olivér, aki az idei Primanima elsőfilmes animációs fesztiválon elnyerte a nagydíjat. A rendezvény előtt válaszolt Komornik Eszter kérdéseire.

 Komornik Eszter: Megtennéd, hogy röviden bemutatkozol? 

Hegyi Olivér: Hegyi Olivér vagyok, jelenleg szabadúszó animációs filmrendező.

KE: Miért az animációs pályát választottad? Mi az, amit a leginkább kedvelsz az alkotásban?  

HO: Kiskoromban én is nagyon imádtam a Cartoon Networkön és a Nickelodeonon futó rajzfilmeket, ahogy általában mindenki. És tatámmal együtt néztük a Tom és Jerryt, és ő sokat rajzolt velünk. Utána gimiben a graffiti kapcsán kerültem ismét közel a rajzoláshoz. Az érettségi évében, amikor le kellett adni a jelentkezést, túl későn vettem észre, hogy egyáltalán létezik olyan szak, ami rajzfilmkészítéssel foglalkozik.

Egyébként Felvidéki Miklós blogjáról szereztem róla tudomást, és nagyon megihlettek az ő, illetve az általa linkelt egyéb momés animációsok munkái. Elkezdtem a médiatechnológus asszisztens szakot 2008 szeptemberében Szegeden, de két hónap után abbahagytam, mert ekkor már biztos voltam benne, hogy nekem animációt kell tanulnom. Egy évre rá elkezdtem az Illyés akadémián az animációt.

01_26.jpg


KE: A Take Me Please-zel több díjat is nyertél. Szerinted miben rejlik a sikere? Milyen véleményeket írtak eddig róla a szakmabeliek és a laikus átlagfogyasztók?

HO: Érdekes, mert én egészen sokáig meg voltam róla győződve, hogy ez a film nem működik. Nagyjából a Friss Hús fesztiválig így voltam ezzel. Túl kapkodósnak, sűrűnek, kaotikusnak éreztem. Aztán egyre több pozitív visszajelzés érkezett, és megszerettem szép lassan, de talán azért is, mert már nem az elkészítésében őrlődöm. Ez egy olyan téma, amihez elég sokan tudnak kapcsolódni, szerintem alapvetően ebben rejlik a sikere.

KE: Alkotás során máshogy közelítesz a képregényhez és az animációhoz? Ha igen, mik a legnagyobb különbségek a hozzáállás és az alkotói folyamat során?  

HO: Lényeges különbség, hogy míg képregényben egyedül fel lehet dolgozni egy hosszabb történetet, animációban ez nehezen kivitelezhető. És míg a filmben lehet játszani a beszédstílussal a hang szintjén is, addig a képregényben csak az írás áll rendelkezésre. Most azt gondolom, talán az olvasás intimebb viszonyt képes teremteni a főhős és a befogadó között.

KE: A Hungarocomixra képregényed is megjelenik. Miről szól és milyen indíttatásból született? Volt támogató a kiadás finanszírozására vagy önerőből vágtál bele? Kinek ajánlod olvasásra?

HO: A DIA egy 18 éves lányról szól, aki az érettségi utáni utolsó osztálykirándulására készül. Rögeszmésen képzelődik a fél éve az osztályukba érkezett erdélyi lányról, Ceciről, akit nagyon irigyel bátorságáért, lazaságáért, tisztaságáért. Dia mindenkit elemezget fejben, a naplószerű belső monológjain keresztül ismerjük meg őt. És ítélkezik mindenki felett. Mindenkiről megvan a véleménye. Ez volt a kiindulópont. Hogy egyfolytában ítélkezek fejben, és hogy ez nagyon káros. Valakit irigylek, valakit lenézek, és alig van ezenkívül más. Azért sokkal jobb a helyzet a pár évvel ezelőtti önmagamhoz képes,ezért is éreztem, hogy most talán tudnék erről írni. És nagyon élveztem ezt az ítélkezést közben végig, kiadhattam magamból a fröcsögő prolit, de úgy, hogy végig tudtam, a végén majd az egészet áthúzom, hogy ez egyébként nagyon nem oké. Ki vagyok én, hogy valakit bénának címkézzek?! Támogató nem volt, a munka mellett szabadidőmben csináltam, és a Busho pénznyereményből nyomtattam ki. Főleg a szorongóbb típusúaknak ajánlom, azt hiszem.

KE: Olvasol egyébként képregényeket? Van kötődésed hozzájuk, pl. gyerekkori emlék, stb.? Ha van kedvenced, azt se tartsd magadban.

HO: Sajnos nagyon alulművelt vagyok e téren. (Még a Maust se olvastam.) És régen sem érdekelt egyáltalán a szuperhősös mizéria. Balogh Fábival és tesómmal 9-10 évesen nagyon sok képregényt rajzoltunk, ezeket jó volt csinálni. A sárga rohadékot olvastam, és Felvidéki Miki Némajátékát, de nagyjából ennyi. Szeretnék pótolni sok mindent. És találkoztam még az érettségi utáni időkben a Képregény mestersége című könyvvel (szintén Miki blogján). Ezt nagyon szerettem, hatalmas löketet adott.

KE: Vannak más képregényes terveid a jövőre nézve?

HO: Ebben a pillanatban nincs, de nagyon jó volt ezt csinálni, úgyhogy nem tartom egyáltalán kizártnak, hogy fogok még ilyesmivel foglalkozni. Egyébként azt sem tartom kizártnak, hogy a Diának csinálok egy második részt.

KE: Mi lenne a legnagyobb elismerés, amit valaha  valamelyik alkotásodért kaphatnál?

HO: Mondjuk ha Tarr Béla azt mondaná valamimre, hogy ez király. Vagy ha bekerülne valamelyik filmem egy "A" kategóriás nagy fesztiválra. De egyébként bőven elvagyok a legapróbb elismerésekkel. A Primanimán a kedvencem például az volt most, hogy az egyik srác odajött, és mondta, hogy pont a barátnőjével veszekedett telefonon, és rossz kedvve, és félve ült be az 5. blokk utolsó pár filmjére, nem is volt annyira kedve. És a Take me please-től is félt, mert látta, hogy jó hosszú, de azért mégis beült. És mondta, hogy azt érezte utána, isteni sugallat, hogy ő pont ezt a filmet pont most kapta meg, és nagyon beleégett az egész és hálás volt. Ezen meghatódtam.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr3914404228

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.