Saga: A végtelen űrben is kell pelenkát cserélni

2019. január 11. 13:54 - Képregényblog

saga1.jpgKránicz Bence írása a Buborékhámozó szaklap 13. számában jelent meg, 2015. októberben.

A Saga fantasy-világa tele van ötletekkel és meglepetésekkel, de a hétköznapi, intim pillanatok teszik különlegessé.

Brian K. Vaughan író és Fiona Staples rajzoló sorozata az utóbbi évek egyik legnagyobb sikertörténete. Az Image kiadónál megjelenő Saga az elmúlt három évben nyolc Eisner-díjat nyert, a szekérderéknyi egyéb elismerésről nem is beszélve. Indulása után szinte azonnal a kiadó vezető címei közé került – igaz, hogy nem adnak el belőle annyit, mint a Walking Deadből, de a gyűjteményes kötetek rendre kikötnek valamelyik amerikai bestseller-listán. Ha arról a folyamatról írnánk, amely során az Image a harmadik legjelentősebb – a szerzői, creator-owned sorozatok számát tekintve pedig a legfontosabb – amerikai képregénykiadóvá vált, a Saga minden bizonnyal önálló bekezdést érdemelne.

A népszerűség részben azzal magyarázható, hogy a sorozat egyszerre képes megszólítani a kalandos, akciódús történetek rajongóit és az intim, személyes drámákat kedvelő olvasókat egyaránt. Fantasztikus alaphelyzetéből – a Star Warshoz hasonlóan egy messzi-messzi galaxisban játszódik, ahol két faj áll háborúban egymással nemzedékek óta – nem a csatatéren játszódó háborús sztori, vagy a bolygóközi konfliktus megoldása felé haladó cselekmény bomlik ki, hanem egy családtörténet. Lehet, hogy mire véget ér a széria, a Landfall bolygó szárnyas emberei vagy a Wreath holdjának népe győzni fog, de egészen biztos, hogy nem ez lesz a lényeg. Hanem az, hogyan alakul Marko és Alana, illetve kislányuk, Hazel sorsa.

A happy endre nincs garancia, mivel Marko Wreath szülötte, Alana pedig landfalli, vagyis szerelmükkel, házasságukkal és közös gyerekükkel nemcsak, hogy elárulták hazájuk ügyét, de galaxisra szóló botrányt is kavartak – förtelmesnek vélt kapcsolatukon szinte mindenki megütközik, aki tudomást szerez róla. A legnagyobb veszélyt azonban az jelentené, ha Marko és Alana a béke szimbólumaivá válnának, ez ugyanis egyik harcoló félnek sem áll érdekében. Főhőseink így kénytelenek elmenekülni a vesztükre törő katonák, fejvadászok, robothercegek és hasonló különös szerzetek elől, miközben a gyereknevelés nehézségeivel is szembesülnek.

A Saga leginkább űrfantasybe oltott családi melodrámaként írható le, a műfaji meghatározás azonban nem visz közelebb ahhoz, ami igazán működőképessé, átélhetővé és meghatóvá teszi a sorozatot: a hétköznapi, apró-cseprő magánéleti problémák, a mélyen személyes és emberi konfliktusok ábrázolásához. A sztáríróként számon tartott Vaughan – magyarul az Y, az utolsó férfit és az Újvilág: X-Ment olvashattuk tőle – saját, kisgyerekes apaként szerzett tapasztalatait építette bele a történetbe. Miközben Marko és Alana az üldözőik elől menekülnek, folyamatosan amiatt aggódnak, hogy képesek-e helyt állni szülőként. „Drágám, tudod, statisztikailag milyen magas az esélye, hogy a gyerek rossz útra tér, ha a szülőknek fegyverük van?” – az ehhez hasonló mondatok realizmust csempésznek a fantasztikus miliőbe, talajközelben tartják a legvadabb bolygóközi űrcsatát is.

De Vaughan nem csak a főszereplők, hanem a mellékalakok életéből is megmutatja a hétköznapi pillanatokat. Az Alanáék nyomába szegődő IV. Robotherceg a vécén olvasgat, miközben felesége komoly küzdelmek árán próbálja terhesen belepréselni magát egy szűk ruhába. Egyes figurák kocsisokat megszégyenítő módon káromkodnak, az alkotók pedig a szex ábrázolásában sem finomkodnak, noha korántsem öncélúan, hanem a karakterek mindennapi életének, vágyainak, szorongásainak részeként kezelik a szexualitást. Marko és Alana pont olyan őszintén és kendőzetlenül tárgyalják ki a kapcsolatukat, mint bármelyik intelligens szerelmespár, ennek pedig természetes része az is, hogy megbeszélik egymással a szexuális igényeiket.

A közvetlen, bensőséges hangvételt persze végső soron Fiona Staples gyönyörű rajzai teremtik meg. A korábban főleg kisebb sorozatokon dolgozó Staples tartózkodik a harsány színektől, a visszafogott, finom árnyalatokat kedveli, összhangban a karakterábrázolás írói stratégiájával. Egy oldalra csak néhány panelt szán, a jól elkapott mozdulatokra és tekintetekre összpontosító, levegős oldalkompozíciói közül azok az igazán emlékezetesek, amikor csak beszélgetnek a szereplők. Ritka az olyan rajzoló, aki az érzelmek ilyen széles skáláját képes felvonultatni figurái arcán. Sokszor mintha kamaradrámát néznénk a színházban, olyan közel kerülnek hozzánk a főhősök, mert a rajzok valósággal lecsupaszítják őket, megmutatják a gyarlóságaikat és félelmeiket – ennek az intim közelségnek a kialakítása Staples legkomolyabb teljesítménye a Sagában. És azt se felejtsük el, hogy Hazelnél aranyosabb kisbabával aligha találkozhattunk eddig képregényekben.

Író és rajzoló összehangolt együttműködését, illetve a történet középpontjában álló fiatal szülők erőfeszítéseit Vaughan az első számtól kezdve párhuzamba állítja egymással. A képregény narrátora a múltra visszapillantó, felnőtt Hazel, akinek első megszólalása („Így válik valósággá egy ötlet.”) nemcsak saját, hanem a Saga születésére is vonatkoztatható. Ezzel az egyáltalán nem tolakodó, okos megoldással a szerzők folyamatosan utalnak a képregény fiktív voltára, ami azért válik többé posztmodern l’art pour l’art gesztusnál, mert a történetben is a mesék, a fantázia birodalmába menekülnek a szereplők a háborús valóság elől. Alana egy könyv, D. Oswald Heist – a név a népszerű fantasy íróra, Raymond E. Feistre utal – egy regénye hatására válik békepártivá, Markóval és Hazellel pedig később fel is keresik az írót. Hasonló önreflektív megoldások később is színesítik a történetet, az olvasónak szóló kiszólásoktól – „Olvass tovább!”, amit egyébként bajtársának mond Alana – a könyvekre utaló apró megjegyzésekig (Hazel felnőttként könyvjelzőnek használja első rugdalózója darabkáját).

Noha a Saga ongoing sorozat, Vaughan és Staples csak évi hat számot készít el belőle. Ez a kényelmes tempó bizonyára zavarja az elkötelezett rajongókat, de kell hozzá, hogy a szerzők meg tudják őrizni a sorozat frissességét, ne szürküljenek bele a havi megjelenés kényszere szülte rutinba. A szériát valószínűleg így is érdemes lesz befejezni egy-két éven belül, mert igazán átütő erejű az első tíz-tizenkét szám volt. Amíg azonban Vaughan továbbra is a legváratlanabb pillanatokban tudja meglepni az olvasót az első számok apró információmorzsáira visszautaló fordulatokkal, Staples pedig újabb és újabb, önálló személyiséggel rendelkező lényekkel népesíti be a sorozat beláthatatlanul tágasnak tűnő világát, addig a Saga változatlanul az egyik legkülönlegesebb, egyedi hangú képregény marad az amerikai piacon.

Kránicz Bence

Szólj hozzá!
Címkék: image comics

A bejegyzés trackback címe:

https://kepregeny.blog.hu/api/trackback/id/tr8414554900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.