Interjú fesztivál előtt: Michał Śledziński (Lengyelország)
A fesztivál lengyel vendégének, Michał Śledzińskinek is feltettünk néhány kérdést e-mailben. Az interjút Bayer Antal készítette.
BA: Mi volt az, amitől beleszerettél a képregénybe, mint művészeti ágba vagy kifejezési formába?
MS: Gyerekkoromban rengeteget rajzoltam (ahogy persze most is). Mielőtt felfedeztem a képregényeket, középkori lovagokról készítettem történeteket. Szöveg nélkül, hiszen még nem tudtam írni-olvasni, olyan négyéves lehettem. Csak képeket. Egy történés, egy oldal. Aztán a kezembe került a Kapitan Żbik című klasszikus lengyel képregény, és teljesen odavoltam tőle! Ez volt az első képregényem. Ebből tanultam meg, hogy az összes képet felrakhatom egy oldalra, és ezzel időt is takarítok meg, hiszen a képkockák kisebbek a papírlapnál. És azt is, hogy egyetlen nap alatt több tucat oldalt csinálhatok! Szeretek gyorsan dolgozni, ez mindig is így volt nálam, és ez egy meghatározó pillanat volt. Szóval az volt a lényeg, hogy a lehető leggyorsabban mesélhessem el a történeteimet. A képregény klasszikus működési módját igazából eléggé későn, a harmincas éveimben kezdtem megtanulni.