Gotham City: Ragadozók - kritika

Nem túrtam fel a Széchényi Könyvtár polcait, hogy biztosra menjek, de erős a gyanúm, hogy a Kingpin kiadó most megjelent Ragadozók-ja az első önálló szuperhősképregény-kötet női szerző tollából, amit itthon kapni lehet. Más műfajokban ott van a Paprikás rapszódia vagy a Persepolis (és a Nők a csúcson és a Miriam Katin-gyűjtemény, és vége), Supermanék portáján viszont olyan ritkán fordulnak meg nők, hogy a jelenlegi piacon ezzel az egy tétellel arányaiban jól is állunk. Előrebocsátanám, hogy a Ragadozókban van verekedés, autós-motoros üldözés és kellemes mennyiségű humor, mindezzel együtt csakis amiatt érdekes, mert Gail Simone írta, és női hősök a főszereplői.

1999-ben bukkant fel az interneten a Women in Refrigerators címen futó weboldal, ami azokat a női karaktereket sorolta fel meglehetősen kényelmetlen alapossággal, akiket az évtizedek során megvertek, lelőttek, megfojtottak vagy egyéb módokon bántalmaztak a szuperhősképregények lapjain. A honlapot egy Gail Simone nevű hölgy alapította, aki hamar olyan ismertségre tett szert vállalkozásával, hogy felkérést kapott előbb két rövid Simpsons-képregényre, majd a Killer Princesses minisorozatra. Ez utóbbi afféle előtanulmányként is felfogható a Birds of Prey-hez, amit 2003-ban vett át Chuck Dixontól. Mivel emez az eladások szempontjából sosem tartozott a legfontosabb DC-címek közé, valamivel érthetőbb a szerkesztők bátorsága, hogy rá mertek bízni egy nyilvánvalóan feminista irányultságú alkotóra egy olyan sorozatot, amelyben éppen Orákulum a főszereplő. Az az Orákulum, aki Simone weboldalának az apropóját is adhatta volna: egy figura, akit Joker hirtelen ötlettől vezérelve meglő és nyomorékká tesz Alan Moore és Brian Bolland ebből a szempontból is megkerülhetetlen Gyilkos tréfájában (érdemes újra meggondolni egyébként, milyen nagy horderejű műről is van szó, majd’ minden oldalra jut egy műfajtörténeti jelentőségű megoldás). Szép húzás volt a kiadó részéről, annyi biztos, Simone pedig radikális nőjogi kiáltvány helyett visszafogott kalandokkal nyitotta fősodorbeli pályafutását – ez volt a magyarul Rokonlelkekre keresztelt történet.

Ennek a 4+2 résznek (a kötetben helyet kapott a Rokonlelkekhez szorosan kapcsolódó Beetetés is) a főhőse valójában Fekete Kanári, nem Orákulum, és ez már önmagában jelzésértékű. A Kanári gondolataiba látunk bele, ő az, aki körül forog a cselekmény: túszul ejtik, megkínozzák, végül egy rövid időre ő maga is kerekesszékbe kényszerül. Simone tudatosan halmozza Dinah Lance megpróbáltatásait, ezzel is rájátszva saját vesszőparipájára, ami persze a tengerentúlon a legtöbb olvasó számára világos volt. A főgonosz, a jó svádájú, ám sajnos elmebeteg Savant elereszt ugyan néhány idézhető egysorost, de igazából csak eszköz az író kezében mindannak felvonultatására, amivel a női karaktereknek általában szembe kell nézniük a hőssztorikban. Nem is a fizikai bántalmazás a legveszélyesebb ezek közül, hanem a tárgyiasítás, ebben pedig a Ragadozók sem lóg ki a sorból – ha néha reflektál is erre a megközelítésre.

Ed Benes rajzai ugyanis másról sem szólnak, csak a főszereplők kebleinek és egyéb alig fedett testfelületeinek a hangsúlyozásáról. Keressünk rá Benesre, és láthatjuk, hogy a Ragadozóknál igazán otthon érezhette magát – amúgy az arcábrázolása teljesen sematikus (ld. még: David Finch), a hátterekben és a keretezésben pedig hozza a kötelezőt, de semmi újat nem mutat. Kevés igazán röhejes jellemzője van a szuperhősképregényeknek, a pornósztenderdek követése a női alakok terén viszont biztosan köztük van. Kár, hogy Simone nem nagyon akar mit kezdeni ezzel (kétszer elhangzik, hogy „te tényleg bugyiban harcolsz?”, ennyi még kevés ahhoz, hogy kritikaként olvashassuk), inkább alámegy az elvárásoknak. Kíváncsi leszek, hogy alakul ez a sorozat későbbi szakaszában – bár olvashatnánk magyarul! -, mert a szerző itt még csak félig-meddig mer közelíteni a szuperhősnők ábrázolásának kérdéséhez. Fekete Kanári, Orákulum és a Vadásznő a kötet alapján öntudatos, okos nők, de még mindig alá vannak vetve a férfitekintetnek, és egy Gail Simone-nal szemben talán nem túlzás elvárni, hogy ha megszüntetni nem is tudja, legalább valamilyen szinten kezdje ki ezt a műfaji alapelvet.

Kránicz Bence