Az adaptációkról szóló tanulmányomban az irodalmi műveket feldolgozó képregényeket szándék szerint kategorizáltam, de hasonlóképpen lehet vizsgálni az eredeti képregényeket, illetve azokat is, amelyek nem egy konkrét irodalmi művön alapulnak. Vessük össze a „képregényt” a „filmmel”. A „film” szó egyrészt (sokak számára) egyenlő az „egészestés játékfilm” kategóriával, másrészt viszont „film” minden, ami ebben a médiumban készült, legyen az dokumentumfilm, filmetűd, videóklip, reklámfilm, propagandafilm vagy akár a saját hangalámondásos beszámolónk a családi nyaralásról.

Ha ennek a logikának a mentén választanánk a szimpla „képregény” mellé egy másodlagos címkét az „Anne Frank: Az Anne Frank Ház által elfogadott hivatalos életrajz képregényben” című kiadványhoz, az leginkább a „dramatizált dokumentum-képregény” lehetne. Hosszú illusztrált narrációs részek, amelyeket dialogizált jelenetek tesznek elevenebbé. Film formájában sok ilyet látni a History Channel nevű tévécsatornán.

Az Anne Frank-képregény elsődleges szándéka bevallottan is az ismeretterjesztés, sőt tanítás. Lényegében oktatóanyagként rendelték meg két képregényes veterántól, az amerikai típusú szórakoztató képregényeken edződött, majd az utóbbi időben az életrajzi jellegű munkákra váltott Sid Jacobson írótól és Ernie Colón rajzolótól.

Ha mindezt tudjuk és tudomásul vesszük, az alkotópáros minden bizonnyal tökéletes munkát végzett. Mind a megrendelő, mind a számos fórumon megszólaló olvasók többsége meg van elégedve a kellőképpen tiszteletteljes eredménnyel.

Amennyiben azonban mégis képregénynek tekintjük, több problémát is látunk. Feltűnnek a dramaturgia hibái. A felvezetés, amely a Frank-család eleinte idillien nyugodt, majd a gazdasági válság miatt bekövetkezett anyagi problémák és a nácizmus fenyegető térnyerése következtében egyre zaklatottabb életét mutatja be, aránytalanul hosszúra sikerült. A Hitler felemelkedését illusztráló úgynevezett „pillanatfelvételek” – amelyeknek a beillesztését egy interjú tanúsága szerint Jacobson javasolta – még inkább a dokumentarizmus felé billentik a történetet. A kifejezetten lassú első rész után egyszerre csak felpörögnek az események, néha már sietősnek is tűnik a tempó, gyorsan fogynak az oldalak.

Gondunk van a rajzokkal is. amelyek túlságosan ragaszkodnak a referenciaként kapott fényképek beállításaihoz. Ezt a kiadvány dicsérői nagy erényének tartják ugyan, ám az ebből fakadó merevség nem hagyja érvényesülni a képregényes rajzstílus dinamizmusát. Ha összevetjük Colón korábbi munkáival, néha már kétségek fognak el minket, hogy tényleg ugyanaz rajzolta-e őket. Különösen zavaró a gyerekek ábrázolása, mintha nem találná el a rajzoló az adott korosztályoknak megfelelő arckifejezéseket. Pedig régebbi képregényeiből ítélve Colónnak ez abszolút nem jelenthet problémát.

Nem kényelmes érzés dramaturgiai és grafikai hiányosságokat kérni számon egy megrázó olvasmányon, ám úgy véljük, hogy képregényes eszközökkel is lehetne hiteles és katartikus Anne Frank-történetet készíteni.

A kiadvány kivitelezése tökéletes, a fordítás szövege gördülékeny, a beírás is szépen sikerült. Minden „képregényelméleti” fenntartásunk ellenére nagyon örülünk ennek a kötetnek, és ha a képregénykészítés oktatására nem is, történelmi segédanyagnak feltétlenül tudjuk ajánlani, ajándéknak is kiválóan alkalmas.

Bayer Antal

A Könyvesblog ismertetőjében több oldalnyi előzetes is olvasható.