Nagyon tetszik a 5 Panels legújabb kiadványának a formátuma, ilyen fekvő A5-ös képregényeken én is gondolkodtam már (a Pifet így is adtam ki a tavasszal). Ideálisnak gondolom webes előközlésre is, és ha úgy adódik, két oldalt egymás fölé helyezve átalakítható A4-esnek a későbbiekben.

A formátum működik is, a rajzolók többsége könnyen elsajátította, csak néhányuk esetében érződik, hogy szokatlan a számukra átállni erre a kompozícióra. Általában véve is jó kis kiadvány lett, művészien elkészített címlappal (Erhardt Domonkos munkája), a szöveges oldalakhoz jól megválasztott textúrával. Öröm nézni, mennyire magától értetődő már, hogy a csapat magabiztosan állít színvonalas füzeteket, köteteket.

A kiadvány témája – az urbánus legendák – nem tartozik a kedvenceim közé, de ha jól csinálják, tudom értékelni. Kicsit az az érzésem, hogy ezzel az alkotók egy része is így vannak (egyikük ezt explicit módon ki is fejti saját története utószavában), talán ez is magyarázza, hogy eléggé egyenetlenre sikerült a tartalom.

Egyik kedvenc „paneles” alkotóm, Molnár Gábor ezúttal csak íróként jegyzi a nyitótörténetet, amely a Probléma megoldva címet viseli. Mint az utószóból kiderül, nem városi legenda, hanem megtörtént eset, amit „városi legenda stílusban” gondolt tovább és dolgozott ki a szerző. Bár természetesen jobban örültem volna, ha Gábor rajzolja meg a képregényt, Sándor Róbert korrekt munkát végzett. Egyetlen kifogásom a néhány narrációs felirat túl sötét szürke hátterét illleti, nehéz kiolvasni rajtuk a szöveget.

A Boszorkány (írta Korčok Péter, rajzolta Halmi Zsolt) nekem nem jön be igazán. Értékelem a következetesen használt pantomimes narrációt, de nem érzem, hogy ennél a történetnél erre feltétlenül szükség lett volna. Ez egy olyan tízoldalas képregény, ami nyugodtan lehetett volna feleennyi is, minden hiányérzet nélkül. Őszintén szólva az író rövid utószavát sokkal szórakoztatóbbnak (és városi legendaszerűbbnek) tartom, mint magát a képregényt.

Szebeni Péter „új”, karikatúraszerűbb stílusával először a Nagy Háborús pályázaton találkozhattunk, ahol Pádár Ádám Páholy című történetét illusztrálta így. Nekem tetszik. Sőt az egész képregény bejön, pont annyi oldal, mint amennyi ebben az ötletben van, jó a ritmusa, jól illeszkedik a témához is. Itt is túl sötét lett néhány szürke háttér, és hát a címben a „nyitva tartás” az érvényes helyesírási szabályok szerint külön írandó. (Bár ha a szabályok követik a szokások alakulását, talán már nem sokáig lesz így.)

Néhány paneltag (Molnár Gábor, Koska Zoltán, Erhardt Domonkos és ?) nehezen felismerhető karikatúrájával indítja legújabb történetét Pádár Ádám és új rajzolótársa, Fekete Attila. A csak a beavatottak számára értelmezhető poént felejtsük is el gyorsan, hisz hamar kiderül, a haveroknak ezen kívül nem jut további szerep. A vérfarkasvadász hajléktalan sztorijáról már Pádi utószavának az elolvasása előtt eszembe jutott tavaszi képregénye, a Killer kaller – ezek szerint nem véletlenül. Nem annyira elszállt hülyülés, mint az, amit Koska Zoltán rajzolt meg neki, hanem ijesztőbb, nyomasztóbb. Igazság szerint meg is lettem volna nélküle, továbbra sem vagyok horrorkedvelő. Sajnálatos, hogy a legnagyobb hiba a címben található: a szövegszerkesztőm nem is hagyta leírni, hogy „Írtás”, úgy kellett ráerőltetni, mert hát ezt a szót bizony rövid i-vel kell.

Ritkán, túl ritkán olvashatunk nyomtatott képregényt Kiss Judittól, olyat meg még ritkábban, amit ő maga írt, emlékeim és listám alapján a főzős antológia után ez az Elátkozott szerelmesek mindössze a második. Csajos történetet csajok tudnak igazán jól csinálni, és a hazai alkotóközösség női tagjainak túlnyomó részét úgy tűnik, a sokkötetetes vírus fertőzte meg. Kényszerű vagy tudatos döntés, mindegy: Judit négyoldalasa egyszerű, kerek, és mégis képzeletgazdag. Sok köze a városi legendákhoz ennek sincs, de ez nem baj.

Ahogy egy jó antológiához illik, a végére maradt a legerősebb történet. Korábban írtam olyat Halter Andrásról, hogy profi karikaturista, de még nem érzi a képregény jellegzetességeit, ritmusát. Nos erre most diadalmasan rácáfol. Az Ismeretlen mester egy érett, kiforrott munka, a hátborzongatásnak az a fajtája, amit még én is értékelni tudok. Erős, a témához is passzoló sztori, megüti a legjobb nemzetközi antológiák színvonalát is. Biztos szerepelni fog jövőre az Alfabéta-jelöltjeim között.

Bayer Antal