A Ruróni Kensin különleges mangasorozat, nyugati olvasó számára ismeretlensége miatt is érdekes és izgalmas történelmi szituációban, nekünk kissé szokatlan jellemű karakterekkel és egy csipetnyi humorral, amelynek a forrása megint csak nem mindig egyértelmű a mi gondolkodásmódunkban. Ezek az elemek emelik ki számomra a hazai, sajnálatosan csökkentett mangakínálatból, ezért maradt meg egyetlen olyan keleti sorozatnak, amelyet rendszeresen olvasok és szemlézek.

Ám a Ruróni Kensin alapvetően mégiscsak egy szamurájmanga, látványos harcokkal, és ezek viszont, bevallom, teljesen hidegen hagynak, nagyrészt át is szoktam pörgetni a bunyós oldalakat. Csakhogy a 13. kötet második felétől kezdve szinte nincs is más a sztoriban, csak csatajelenetek…

Megpróbáltam erőt venni magamon, és rendesen elolvasni, de egy idő után feladtam, és visszatértem a gyorsított üzemmódhoz. Megértettem ennyiből is, hogy az egymást követő párbajok nem pusztán agyatlan gyepálások, hanem a két oldalon felsorakozó bajnokok motiváltságának az összehasonlítása. Kensin és társai lényegében azért győznek, mert „megfejtik” ellenségeik indokait, akik aztán kezdeti magabiztosságuk és talán nagyobb képzettségük dacára nem képesek felülkerekedni. Történik mindez a mangára jellemző vontatott történetmeséléssel, ami a műfaj kedvelőinek nagy örömet jelent, engem viszont kevésbé ragadt magával.

Az összesen 28 kötetes sorozat ismertetője alapján lesznek azért számomra érdekesebb fordulatok is a folytatásban. Csak hát évi két kötettel kicsit sokára jutunk el odáig.

Bayer Antal