Képregény-fronton valami elindult Magyarországon az elmúlt esztendőben. Sorra jelennek meg a külföldön sikert aratott füzetek és könyvek fordításai, nem is akármilyen minőségben. Eddig egyszerű volt, hiszen azt a néhány újdonság, amely néha-néha a könyvesboltokba vagy az újságos standokra került, megfizethető volt. Ma azonban már válogatni is lehet közülük. Ide is eljutottunk. Szerencsére…

A mai étlapon szereplő Vertigo első száma három, a DC Comics által kiadott történetet foglal magába, amelyek már bizonyítottak több országban több. Mindhárom történet folytatódni fog a következő számokban.

Az első képregény, az Y, az utolsó férfi alapgondolata ismerős lehet Robert Merle: Védett férfiak című regényéből. A Földön egy pillanat alatt elpusztul minden Y kromoszómát hordozó élőlény, vagyis minden hím, kivéve egy fiatalembert, Yorickot és a majmát. A sorozat arról szól, hogyan állják meg a helyüket egy női társadalomban. A fiú elindul, hogy megkeresse barátnőjét, ez persze nem olyan egyszerű, mint elsőre gondolnánk. Különféle női csoportokkal, szektákkal kerül hosszabb-rövidebb ideig kapcsolatba. Néhány segítőt is talál hölgyek között egy biológusnő és egy kormányügynök személyében. A kis csapat aztán átvág Amerikán, hogy megtudja, miért is történt ez a katasztrófa, és hogy lehetséges-e a Föld újbóli benépesítése. Azt, hogy sikerül-e mindezt véghezvinniük a teljesen átalakult világban a sorozat többi részéből tudhatjuk majd meg. A történet írója Brian K. Vaughan, aki mint forgatókönyvíró ismert, és nemrég csatlakozott a Lost című TV-sorozat alkotógárdájához. A rajzoló Pia Guerra (bár néhány történetben vendégrajzolók helyettesítették) . A képi világ rendkívül tetszetős. Minden részletre kiterjedően megrajzolt, jól megtervezett képek jellemzik. Mivel (pláne a későbbi részekben) elsősorban nőkkel találkozunk, a rajzolónak figyelnie kellett rá, hogy a főhőssel kapcsolatba kerülő hölgyek jól megkülönböztethetőek legyenek. Ezt szerencsére nem csak a haj- és bőrszín variálásával oldotta meg. Minden szereplő első pillantásra beazonosítható (megspórolva nekünk a visszalapozgatást, ha valakit nem ismernék fel). Az idő és helyszín állandó jelzése olyan X-aktás hangulatot kölcsönöz a történetnek. Mivel én előreolvastam a történetekben, mondhatom, nem mindennapi kalandok várnak még Yorickra és barátaira.

A Hellblazer című képregény-sorozatban jelent meg először Constantine, aki a hasonló című mozifilmből lehet ismerős, amelyben a főhőst Keanu Reeves alakította. Nos a felállás itt is hasonló. Adott egy démon, amelyet egy afrikai törzs sámánja idézett meg, és egy állandóan cigarettázó démonvadász, aki a nagyváros forgatagában megpróbálja megfékezni azt. A démon válogatás nélkül költözik bele emberi testekbe, hogy aztán áldozatain keresztül próbálja meg csökkenteni olthatatlan étvágyát. A gazdatest hihetetlen evési kényszert érez, és mindent felfal, ami elé kerül, válogatás nélkül, legyen az akár ehető, akár nem. Azonban hiába zabál egész nap, mégis rendkívüli sebességgel fogy, míg végül csontsoványan meghal. Constantine – mivel az egyik barátja is érintett az ügyben – nyomozni kezd. Követi a démon nyomát egészen Afrikáig, majd vissza az Egyesült Államokba. Útját csont és bőr hullák jelzik mindenütt. Azt, hogy sikerül-e megfékezni a démont, a Vertigo következő számából tudhatjuk meg. A karakter kiötlője Alan Moore, az egyik legismertebb forgatókönyvíró, de többen is írtak történeteket John Constantine főszereplésével. A rajzokat John Ridgway készítette. A három képregény közül talán ez tűnt rajzaiban, színezésében a legegyszerűbbnek. A színárnyalatok hiánya első pillantásra feltűnő volt, de a történetbe beleolvasva ez már nem volt annyira egyértelmű. A képek néha gyomorfogató hangulatához valahogy mégiscsak passzol ez a talán felületesebb stílus.

A harmadik történet a Prédikátorról szól, aki nem biztos, hogy az, amire a neve alapján gondolnánk. Ő egy tiszteletes, aki miután csalódott ez emberekben hátat fordított a hitének. Van egy különleges képessége, amellyel másokra kényszerítheti az akaratát, azonban mint ebből a részből is láthatjuk, ez szerencsétlenségére nem hat mindenkire. Miután otthagyta az egyházat, menekülni kényszerül a misztikus „Gyilkosok Szentje” elől, aki a halálát akarja. Egyedül nem is szállhatna szembe vele, szerencsére (?) a segítségére siet egy bérgyilkosnő és egy vámpír. A történetek pörgősek, ahogy azt Garth Ennistől megszokhattuk (2006/3. szám). A Steve Dillon által fémjelzett képi világ pedig durva, véres. Nála nincsenek tabuk, nem sokat gondolkodik azon, hogy átlépjen bizonyos korlátokat. Még akkor sem, ha ezzel jócskán megnöveli a korhatárt jelző karikában lévő számot.
Bár a képregényt sokan hajlamosak gyermekeknek szóló kiadványként elkönyvelni, ez nem gyerekkönyv, ám ha valaki csak egy kicsit is szereti a misztikus történeteket, esetleg a sci-fit vagy a horrort, akkor megtalálja a számítását ezzel a kiadvánnyal, amelyet remélhetőleg még több is követ majd a 2007-es évben.

Rédecsi Gábor

A Tattoo magazin 2007. februári számában megjelent cikket a szerző engedélyével tesszük közzé.