Takahasi: Élni - Japanimania

Yashiro Tenshuu halálraítélt. Megölt négy férfit, akik megerőszakolták a barátnőjét, Misakót, majd a vád szerint a barátnőjével is végzett. A halálsoron minden délelőtt rettegésben telik, vajon ki lesz a következő - és egy nap Yashiróért is eljönnek. Yashiro nem tűnik rossz embernek, a börtönben is jó magaviseletről tett tanúbizonyságot, sokat olvasott, és ő volt a többiek támasza. Azonban egy nap rá került a sor, és a közelgő kivégzés előtt ez mind nem számít. Mikor már azt hiszi, hogy mindennek vége, idegenek egy különös ajánlattal állnak elő: meghal, vagy velük tart, és megússza a büntetést. Egy másik rabbal, Gondou-val zárják össze, és egy ideig mindent megkapnak, amit csak akarnak. De mi ez az egész? Valami kísérlet áll a háttérben, de ki kísérletezik, és mi célból? Mit akarnak velük ebben az elzárt szobában, és ki az a lány az üveg másik oldalán? Az ismeretlen épületben életre-halálra szóló játék kezdődik.

Az Alive, magyarul Élni Takahashi Tsutomu (高橋ツトム) alkotása, és 1999-ben jelent meg a Young Jump seinenantológiában. A mangaka 1987-ben tűnt fel először, amikor részt vett a Morning magazin pályázatán, ahol többek között új tehetségeket toboroztak az induló Afternoon antológia számára, és Takahashi meg is nyerte az első Afternoon Shiki Díjat. Ezt követően az ismert seinen mangaka, Kawaguchi Kaiji asszisztense volt, majd 1989-ben megjelent első professzionális mangája, a Jiraishin a Morning antológiában, először mint rövid történet. 1992-ben az Afternoonban aztán elindult a Jiraishin sorozat, ami tizenkilenc kötettel 2000-ig tartott, és azonnal kultfigurává tette a mangakát. A sorozat ideje alatt több rövid történetet is írt, ezek közé tartozott az Alive is, amiből aztán Kitamura Ryuuhei 2002-ben filmet is forgatott. Ezután készítette a második világháború után játszódó, női baseballcsapatról szóló mangáját, a Tetsuwan Girlt, majd a Sky High-t - amelyből ismét Kitamura rendezésében forgattak filmet - és folytatását, a Blue Heavent, amelyek sorozatgyilkosságokról szólnak némi fantasztikus elemmel. Takahashi 2005-ben Nakahara Shunnal filmet rendezett Ichigo no Kakera címmel, amely Nekota Ichigo mangakát állítja a középpontba, aki a sikertelenség miatt az alkohol rabja lesz. Érdekesség, hogy a Nekota Ichigo Takahashi írói álneve is egyben, és a Dead Flowers című kötetet például ezzel a névvel adta ki. Az alkotó jelenleg a Sidooh című történelmi mangán dolgozik, amely 2005-ös indulása óta már a tizenegyedik kötetnél tart. További érdekesség, hogy Takahashi Tsutomu asszisztensei közé tartozott a BLAME!-ről elhíresült Nihei Tsutomu és a Black Jack ni Yoroshiku szerzője, Satou Shuuhou.

Az Élni egy önmagában lezárt kötet, műfaját tekintve pedig - ahogy a szerző minden munkája - a fiatal felnőtt férfiakat megcélzó seinenbe tartozik, azon belül pedig talán leginkább pszicho-thrillerként jellemezhető. A kormánymegbízásból embereken végzett kísérletek, a pszichés játékok nem jelentenek újdonságot, a lényeg a miért és a hogyan, az először fantasztikumnak tetsző ok, az eredet pedig a legősibb ösztönökhöz vezet, amellyel szemben azonban végső soron mégis ott az ember, jelen esetben az egyébként a legérdekesebb karakter, Yashiro. Takahashi stílusa részletes, kiválóan tükrözi a helyzeteket, lelkiállapotokat, majd az őrület fokozódásával ezzel összhangban a vonalak is mozgalmasabbá, zaklatottabbá válnak. Ugyanez elmondható a kötet elején található színes illusztrációkról, amelyeket a magyar kiadásban is megcsodálhatunk: az első kép a kirívó zölddel és a durva kontúrokkal, illetve a kép többi részéhez képest részletes, éles arckifejezéssel képvisel egyfajta durva ösztönt, a másik, sokkal letisztultabb illusztráció pedig hidegen értelmes tekintete miatt lenyűgöző, a borító pedig egyértelműen a zaklatott pszichés állapotot tükrözi. Összességében az alkotó rajzaira jó ránézni, és kerek egészet alkotnak a történettel.

A MangaFan kiadó magyar verziója jól sikerült mind külsőleg, mind a magyar szöveg tekintetében. Ahogy a kiadótól megszokhattuk, a manga magyar átírással és külön védőborítóval jelent meg, amely ezúttal a más európai országokban kiadott változattal egyezik, és a három ismert japán verzióból talán a leghatásosabb. Külön örülhetünk, hogy a magyar verzió megtartotta a kötet elején a színes illusztrációkat, továbbá fontos tudni, hogy az Élni valamivel hosszabb, vastagabb kiadvány, mint egy átlagos manga. Az Élni talán nem a legkomplexebb, legsúlyosabb történet, de mindenképpen jó belépő a hazánkban egyelőre amúgy is kevéssé képviselt seinen műfajba. A történet jellege, a nyíltan ábrázolt erőszakosabb jelenetek és a meztelenség miatt Takahashi Tsutomu mangája csak tizenhat éven felülieknek ajánlott, de azon belül bátran belevághat bárki, aki kedveli a kicsit keményebb történeteket.

Kálovics Dalma

A cikket a megszűnt Japanimánia honlap archívumából mentettük ki.