Már megjelenésekor megszereztem, el is olvastam, tetszett, de azóta mindig kölcsön volt valahol - így nem tudtam róla rendesen írni. Most viszont, hogy visszakaptam, elolvastam még egyszer. Még mindig tetszik, de már más az érzés.

Mangaügyben eleve elfogult vagyok az úgynevezett "real life" sorozatok iránt, a képzelt világok ritkán hatnak rám annyira, hogy el tudjak tekinteni a következetlenségektől és lehetetlenségektől. Így a Nana azonnal előnyös helyzetből indult nálam, és amiket hallottam róla előzetesen, csak csigázták a kíváncsiságomat.

Nem csalódtam, az ígértek teljesültek. Két fiatal japán lány történetéről van szó, akik különböző/hasonló okokból Tokióba költöznek. Az első kötetben külön-külön olvashatunk róluk, de már meg van előlegezve, hogy a másodikban lakótársakká válnak. Még nincsenek 20 évesek, pörögnek, szerelmesek és csalódottak, keresik a helyüket, első felnőtt döntéseiket most hozzák meg. A keresztnevük azonos (Nana), az út, ami Tokióba vezeti őket, nagyon más pontról indul. Az egyik családi háttere rendezett, a másik régóta magáról gondoskodik. Az egyik számára egymást követik a szerelmi kudarcok, a másikat az együttélésből szakítja ki barátja karrierje. Az egyik naiv, szétesett, szeszélyes, nem készült semmilyen pályára, a másik céltudatos, önérzetes, és már bizonyított punk-énekesnőként.

Hogy nem csak én tartom remeknek a lányok jellemzését és a helyzetek tálalását, ékesen bizonyítja a Nana otthoni és nemzetközi sikere. Japánban már évek óta az egyes számú "sódzsó" mangának számít, és például Franciaországban az egyeduralkodó Naruto után az egyik legnépszerűbb vétel. Nálunk is gyorsan befutott, a sikerlisták élére ugrott, nagyon várják a rajongók a második kötetét. Nem csoda: tulajdonképpen minden benne van, ami miatt rá lehet szokni egy manga-sorozatra, én sem tudtam letenni első olvasásakor.

A második olvasat sem vette el tőle a kedvemet (én is várom a folytatást), de hogy már nem csak azon izgultam, hogy mi történik a következő kockában/oldalon, jutott a figyelmemből a részletekre, a technikára is. Ezek is mind-mind jellemzők a mangák nagy részére: van közte, amitől még jobban lehet kedvelni-tisztelni Yazawa Ai munkáját, és van, ami megakadályozza, hogy hibátlan remekműnek tekintsem (persze a maga nemében, mindig).

Pozitívum: a kockák-buborékok mesteri használata. Egészen kiválóan alkalmazza a képek felaprózását illetve megnövelését az események pörgésének vagy lelassulásának, a hangulati fokozatoknak az érzékeltetésére. Egyszerű dolgok ezek, mégis rengeteget számít, ha valaki eltalálja a jó arányokat.

Nem negatívum, csak nekem, nyugati képregényeken edződött olvasónak jelent hiányt: a hátterek, díszletek, kellékek még manga-szinten is elnagyolt használata. Megrajzolt háttér alig fordul elő, néhány beépített fotó tarkítja valamelyest a képregényt. Szakértők szerint ez a lány-mangákra különösen jellemző.

Szintén "csak" jellemző, nem értékhordozó: idealizált arcok és alakok. Ezt már megszoktam a mangáknál-manhwáknál, ám mégis meglepett, hogy a Nana szereplői mind mennyire magasak, nyúlánkok, hosszú, vékony végtagokkal. Nehéz nem arra gondolni, hogy ez valamiféle kompenzálás is lehet, hiszen a "real-life" japánok nem igazán ilyenek.

Pozitívum, bár megint csak alapdologról van szó: a textúrák és kitöltések használata, különösen az öltözékeknél. Olvastam Darklight recenziójában, hogy a divat visszatérő téma Yazawa Ai mangáiban, hát ezt a szakmát valóban nagyon megtanulta, majdnem elfelejti az ember, hogy nem színes a kötet.

Pozitívum (nekem): a más mangákban túlzásba vitt és kevéssé odaillő helyeken is alkalmazott SD-effektek minimális használata. Az arcok és testek deformálása, jellemzően az adott szereplőnek gyerekké visszafiatalítása révén fontos eszköze a mangának, és nyugati szem is meg tudja szokni, de lényegesnek tartom a megfelelő mértéket. A Nanában ez is teljesen rendben van.

Pozitívum: roppant hiteles, remekül kidolgozott női főszereplők és segédalakok. Nem kell ahhoz mai 18 éves japán lánynak lenni, hogy megértsük a karaktereket és problémáikat, sikerült annyira univerzálisnak (és mégis egyedinek) teremteni őket, hogy bárkit meg tudnak fogni.

Talán negatívum (bár ki tudja): kicsit elnagyolt és tipizált férfi főszereplők. Nem vészes a dolog, és ne feledjük, hogy a megcélzott olvasóközönség mégiscsak túlnyomó többségében nőkből áll, inkább csak a kontraszt miatt tűnik fel, hogy mennyivel részletesebben vannak kidolgozva a lányok. Hozzájuk képest a fiúk viselkedése helyenként sablonos és már-már bosszantó.

Hát ennyit Nanáról két olvasás után.