Érdekes listára bukkant egy francia blogger: egy katolikus honlap áttekintett néhány ismert képregényt és annak a fényében sorolta be őket osztályokba, hogy mennyire alkalmasak az ifjúság számára. Magát a képregény jelenségét nem ítéli el teljesen, elismeri, hogy vannak jók és rosszak is – utóbbiakról azt vallja, legjobb, ha a szülő együtt olvassa őket az irántuk érdeklődő gyerekével, és közben rámutat, hogy micsoda butaságok annak bennük. Leginkább az amerikai képregények (en bloc) és a francia kommunista sajtóban megjelentek (Pif és társai) azok, amelyeket summásan rossznak tart.

A lista élén, az A kategóriában a katolikus képregények találhatók. Franciaországban komoly hagyománya van a nevelő célzatú képregénykiadásnak, sokan nosztalgikusan emlékeznek a Coeurs Vaillants-ra vagy a Bayard-ra. Ebben a listában ugyan nincs nyoma, ám egy másik hasonló célzattal készült honlapon fellelhető az ajánlott olvasmányok között a közelmúltban magyarul is megjelent Auriac.

Összefoglalva: a „jó katolikus képregény” elsősorban a szentek életéről szól, de abban sem talál semmi kivetnivalót a lista összeállítója, ha a jó ügy érdekében, Isten és a király szolgálatában harcolnak a hősök. Külön érdekesség, hogy a kimondottan katolikus sajtón kívül egyetlen egy sorozatot ajánl (egyben ez az egyetlen egy, amelyet a szélesebb olvasóközönség is ismer), ez pedig a La Patrouille des Castors. Ám fontosnak tartja megjegyezni, hogy csak az első 15 rész „jó”, utána teret nyer benne a „modern ideológia” – ami alatt az elmúlt 30-40 évet érti.

A B kategóriában az erkölcsi és emberi értékeket tartalmazó képregényeket sorolja fel a szerző. A nálunk is ismertek közül idetartozik Tintin, Asterix, Gaston, Lucky Luke, Kázmér és Huba (egyetlen amerikaiként, amely bocsánatot nyer a szemében). Azért azt mindegyiknél hozzáteszi, ha vannak megkérdőjelezhető elemek, mint például a késői Tintinekben a dél-amerikai gerillák ábrázolása, Lucky Luke amorális viselkedése (?), illetve megjegyzi, hogy Asterixék és Kázmérék történeteit igazán csak a felnőttek értik és értékelhetik.

A listát bemutató blog kommentelői nem haboznak szóvá tenni, hogy a lista szerzője enyhén szólva következetlen, vagy felületesen ítélkezik. Melegen ajánlja Buck Danny vadászpilóta kalandjait, megfeledkezve a korai részek nem csekély rasszista felhangjairól, valamint az Alix című, valóban gyönyörűen megrajzolt, az ókori Rómát hitelesen ábrázoló képregényt is, amelynek a főszereplője és fiatal barátja a mai tizenéves olvasók számára is egyértelműen homoerotikus kapcsolatot ápol egymással. (Nem mintha ezzel bármi gond lenne, csak nem tudtuk, hogy ez összefér a keményvonalas keresztény tanítással.)

A C kategóriába kerültek a csak fenntartásokkal ajánlható képregények. Élükön a kommunista ihletésű Hupikék Törpikékkel (mint arról idehaza is cikkeztek pár helyen, nemrég egy komoly tudós nem túl komolyan veendő könyvében kimutatta, hogy ez a sorozat egyesíti magában a sztálinizmus és a nácizmus jegyeit – de hozzá is tette, hogy nem tételez fel Peyóról bármilyen szándékolt, kódolt üzenetet). Ezt követi a XIII, amelynek a hőse erkölcstelenül viselkedik (amivel nyilván arra utal, hogy egynél több nővel van dolga a sorozatban, és egyik sem a felesége), és amely nem ítéli el a forradalmi mozgalmakat. De nem igazán jó a Thorgal sem, hiszen tele van pogány, vagyis értelemszerűen antikatolikus szokással.

Végül pedig a D kategóriába sorolja a feltétlenül kerülendő ismert címeket. Elsőként Largo Winch-csel számol le könyörtelenül (túlzott erotika, elítélendő politikai és pénzügyi praktikák bemutatása), majd némileg meglepően ugyancsak leszólja az Akirát (ez az egyetlen manga, amit egyáltalán megemlít – vajon mit kezdett volna egy Berserkkel vagy egy Hellsinggel?) Ezt az anarchikus képregényt még felnőtt kézbe sem adná, ahogy a Kis Spirou-t sem (ez a sorozat nálunk a Tiszta Diliben és a Snoopyban volt olvasható). De legeslegrosszabb mind közül a Titeuf: ehhez még felnőtt is csak akkor nyúljon, ha ki kell tépnie gyermeke kezéből.