Mik lehetnek a vasárnapi képregénybörze slágerei?

Áttekintettük a legfrissebb megjelenéseket és a kifejezetten a börzére bejelentett újdonságokat, elolvastuk, amiből kaptunk már példányt, belenéztünk képregényes fórumokba, és kialakítottunk egy sorrendet, hogy szerintünk melyeket fogják a legtöbben keresni. Aztán vagy igazunk lesz, vagy sem, lehet jönni meghazudtolni a tipplistánkat.

1. Polgárháború 2: A háború vége

A börzén hagyományosan a Marvel-képregények vannak túlsúlyban, a börzét a Pókember- és Bosszú Angyalai-képregények kiadója szervezi, a börzére időzítette a megjelenést, ráadásul az első kötet szépen teljesített mind a tavaszi rendezvényen, mind pedig a könyvesboltokban (részben valószínűleg a nyári Amerika Kapitány filmnek is köszönhetően). Aligha tévedünk, ha azt jósoljuk, hogy a Polgárháború (eredetiben: Civil War) minisorozat második és egyben befejező gyűjteményes kötetét minden harmadik-negyedik börzelátogató a hóna alá vágja. Kiadó: Kingpin, börzei ár 2990 helyett 2400 forint.

 

2. Walking Dead 2: Úton

Robert Kirkman különleges zombisorozata feltétlenül az év meglepetése. A tavasszal megjelent első rész még mindig a sikerlisták élcsoportjában tartózkodik, a második egy hónapja jött ki a nyomdából, és mivel kicsit lassacskán jutott el a könyvesboltokba, komoly az esély, hogy a rajongók nagy része a börzén fogja beszerezni. Kiadó: kepregeny.hu, börzei ár 2290 helyett várhatóan 1940 forint.

3. Sandman 4: Párák évszaka

Tartós és örvendetes népszerűségnek örvend Neil Gaiman kultikus fantasy képregénysorozata az Álmok Fejedelméről és testvéreiről, a Végtelenekről, akik ebben a ciklusban jutnak nagyobb szerephez. Fokozhatja az érdeklődést az is, hogy eredetileg tavaszra várták a megjelenését, és a kategória sajnálatosan ritkuló újdonságai között minden bizonnyal kiemelt helyre számíthat, noha már pár hete kapható a boltokban, és vezeti is az Alexandra toplistáját. Kiadó: Cartaphilus, ára 3480 forint. A börzén a kepregeny.hu árusítja, várhatóan 10 százalékos kedvezménnyel.

4. Gotham City: Ragadozók

Új Batman-kötet hiányában (illetve arra várva) az élcsoportban végezhet ez a nálunk eddig kevésbé ismert sorozat, amelynek főszereplői a Denevérember segítői és társai: Orákulum, Fekete Kanári és Vadásznő. Gail Simone és Ed Benes elismerten jó szerzőpárost alkot, a női szuperhősöket a női író hitelesen, a kiváló rajzoló férfiszemeket vonzóan ábrázolja. Direkt a börzére jelenik meg ez is. Kiadó: Kingpin, börzei ár 2990 helyett 2000 forint.

5. Asterix 5: Asterix galliai körútja és Asterix 6: Asterix és Kleopátra

Végre van egy francia képregénysorozat, amely szemlátomást elnyerte a hazai olvasóközönség tetszését is. Goscinny és Uderzo örök klasszikusának a legjobb epizódjai idén kezdek megjelenni magyarul. Noha jó egy hónapja, hogy feltűntek a könyvesboltokban, ez az első képregényes rendezvény, ahol kapni lehet a köteteket, úgy sejtem, sokan fogják keresni őket. Kiadó: Egmont, a börzén a kepregeny.hu árusítja, a 2200 forintos bolti árhoz képest várhatóan 10 százalék engedménnyel.

6. Usagi Yojimbo 10: Élet és halál között

Hasonlóképpen a Sandmanhez, ebből a sorozatból is csak egy jön ki az idén, pedig korábban stabilan lehetett számolni a tavasszal egy, ősszel egy kiadási ritmussal. Szerencsére a késésnek az oka örömteli, hiszen a fordítót kismamai teendői szólították el a számítógép klaviatúrája mellől, de mostanra sikerült elkészülnie a régen várt folytatással. Stan Sakai újabb remeke a múlt heti MondoConon már szép fogadtatásban részesült, de várhatóan a nyugati képregények kedvelői között még több olvasóra lel. Kiadó: Vad Virágok Könyvműhely, börzei ár 2190 helyett 1600 forint.

7. Swords 1

Szinte a semmiből került elő ez az új magyar fantasy képregény, amelynek az írója Nemeskéri Attila, rajzolója pedig a szinte veteránnak számító Szendrei Tibor, akitől sajnos, kevés képregényt láttunk az 1990-es évek eleje óta, újabban inkább illusztrációkat, könyvborítókat gyártott. Ezt a tapasztalatát kiválóan kamatozhatta a szép kivitelezésű, színes füzetben. Zsánerképregényeket sokan hiányolnak hazai alkotóktól – nos, hát íme, most megkaptuk. A börzén a szerzők árusítják és dedikálják. Bolti ára 800 forint, feltehetően ehhez képest lesz némi engedmény.

8. 5 Panels: Staféta

A hazai képregényes élet messze legaktívabb és egyre népesebb csoportosulása a Tálosi András (Spuri) által toborzott 5panels. Első közös kiadványukkal (Vadhajtás) tavasszal rukkoltak elő. Azóta nőtt az alkotók és az együttes munkák száma (lásd honlapjukat), így hát a Staféta már jóval nagyobb várakozást kelt drukkolóink körében. A börzén a szerzők árusítják és dedikálják. Ára színes borítóval 500 forint (csak előrendelésre), fekete-fehér borítóval 350 forint.

9. Zórád Ernő: Távol a Földtől

A legifjabbak után a 100 évvel ezelőtt született nagy magyar klasszikust említjük, akinek a műveiből az 1980-as évek óta nem nagyon készült új kiadás. Ezen változtat a Kiss Ferenc által szerkesztett Fekete-Fehér Képregénymúzeum tizedik kötete, amely Zórád kevésbé ismert, fantasztikus témájú képregényeiből válogat. Kiadó: Windom, ára 1000 forint.

10. Budai Dénes: Gépjárómű

Az előzőkhöz hasonlóan korlátozott példányszámban jelenik meg Budai Dénes első, nyomtatásban is olvasható képregénye. A Random Virtuális Képregénymagazinban a Café Postnuclear rajzait jegyző grafikus munkája eredetileg egy pályázatra készült volna, de akkor még csak embrionális formában létezett. Azóta sikerült kidolgoznia sőt befejeznie, és az előzetesen közzétett oldalak alapján úgy véljük, nem sok példányt kell majd hazahurcolnia. A börzén szerzője árusítja, ára 650 forint.

További újdonságok és friss megjelenések:

A Besenyő család kalandjai (Szászi Móni-llauszky Tamás)
Fandom képregényes fanzin 2
Jacob 2: Amélia (Kele Róbert)
Korcsmáros Pál-klasszikusok: Egri csillagok (új kiadás)
Koska Zoltán: Firka Comics 7
Kuczora Zsolt: Hidegbéke (újranyomás)
Lenore: Kokik 2
Rimaszombati Laura: Sayonara Happiness 1
Zöld Lámpás: A kezdet titka

És ne feledkezzünk meg a múlt heti MondoConra kijött mangákról sem: a bolti megjelenés előtt itt lehet beszerezni a Chrno Crusade 7., a Love.Com 5., a Nana 8., a Naruto 13., a Titokzatos menyasszony 2. és a Ruróni Kensin 11. kötetét.