Az izgága, talpraesett, harcias kis hős és a termetéhez hasonlatosan óriási szívű, jó kedélyű, ám kissé lassú észjárású barát archetípusa minden nemzet tudatában kedvezően rezonál, különösen ha az ellenállás jelképei, akik fricskát mutatnak a hatalmasoknak, ami számtalan népmesében is előkerül témaként. Nem nevezhető hát teljesen véletlennek, hogy 1959 október 29-én René Goscinny és Albert Uderzo olyan tökéletesen rátapintott a francia nemzeti önérzet ütőerére, amikor Asterix, a gall harcos kalandjai először megjelentek a Pilote magazin oldalain. A siker olyan átütő volt, hogy az eredetileg mindenben az akkor már igen népszerű Tintin ellentétének szánt antihős két évre rá már saját albumot kapott, kezdetben viszonylag szerény hatezres példányszámmal, amit azonban a második album megduplázott. Az első komoly példányszámbeli ugrásra az Asterix, a gladiátor megjelenéséig kellett várni 1964-ben, ami már elérte a hatvanezer kiadott kötetet. Erre az évre tehető az Asterix-jelenség előtérbe kerülése Franciaországban: az újságok, a rádió, a televízió is a kis ellenálló gall falu hőseit éltette, ők virítottak a könyvesboltok kirakataiban és ekkor jött divatba Obelix elhíresült mondata, a „Dilisek ezek a rómaiak!” is.

Magyar nyelven már 1968-tól hozzá lehetett férni Asterix és Obelix kalandjaihoz, először az újvidéki Forum Könyvkiadó jóvoltából, majd az IPM Alfa magazinjának folytatásaiban. Most az Egmont kiadó másodszor is felvette a fáklyát, hogy újra kiadják az első számtól kezdve a sorozatot, ezúttal a francia megjelenési sorrendet követve és Bayer Antal fordító tolmácsolásában, amely a Timár-féle fordítás legendássá vált, ám nem ritkán öncélú nyelvi leleményeit a szöveghűséggel pótolja. A szereplők hagyományosan szójátékokból álló nevei az elvártnak megfelelően ötletesek és a kötet végi jegyzetek is nagyszerű ráadás, ami hozzátesz az olvasás élményéhez. Sajnálkozva vettem tudomásul ellenben az eredeti hangeffektek magyarosítását, mert bár megértem a szükségességüket, ezt eddig még csak Grafitember és Göndöcs Gergely volt képes élvezhetően megoldani.

Asterix legújabb kalandját a kezdetektől rengeteg változáson áteső (eredetileg lant helyett hegedűvel és skótdudával felszerelkezett) Hangjanix elrablása váltja ki, akit egyenesen Cézárnak küldenek ajándékba, így ez hőseink első útja Rómába, ahol a világtól elzárt és római helyőrségekkel körülvett apró falucska lakói először csodálkoznak rá egy modern nagyváros visszásságaira. Itt kerül előtérbe a kifejezetten francia történelmi képregényekre jellemző oktató jelleg is: megtudhatjuk hogy hívták egy tipikus római fürdő és az emeletes lakóházak helyiségeit, valamint elsajátíthatjuk az Asterix-albumok védjegyévé váló újabb klasszikus latin mondásokat. Ennek fonákra fordítása a tudatosan elhelyezett anakronizmusok, mint például a stoppolás egyetemes jelzésének feltalálása és az első feljegyzett mosóporreklám. Az ugyancsak szinte minden kötetben feltűnő running gag, azaz a visszatérő poén ezúttal Obelix túlfejlett udvariasságának és zabolázhatatlan erejének köszönhető, amint az útjába álló faajtókon próbál bekopogni anélkül, hogy szilánkokra zúzná azokat. A dalnok kiszabadítása természetesen a nagyszabású cirkuszi játékok csúcspontja, amit egyértelműen a legendás szandálos-kardos hollywoodi filmek, a Ben Hur és a Spartacus inspirált: a Circus Maximus grandiózussága állítja szembe a hatalmas Római Birodalmat a gallok zsebkendőnyi univerzumával.

Az újabb Asterix kötetekkel az apró gall kompániája kezd egyre jobban megsokasodni, de például hiába is keresnénk ebben a történetben Idefixet, a környezetvédő foxterriert vagy Obelix vágyainak tárgyát, a csinos Falbalát, hiszen előbbi majd csak a Galliai körutazásban, utóbbi pedig az Asterix, a légionáriusban csatlakozik a szereplők seregletéhez. Ugyanígy hiányzik még a később hatalmas csetepatékat kirobbantó halárus és a dalnokot rendszeresen elhallgattató kovács is, azonban ez az album lesz egy rendszeresen visszatérő és nagy népszerűségnek örvendő társaság nagybelépője: az eredetileg Asterixnek is otthont adó Pilote magazin másik ismert sorozata, a Goscinny-Uderzo páros kollégái, Jean-Michel Charlier és Victor Hubinon által megalkotott vörös szakállú Barbe-Rouge és kalóztársai itt kerülnek először szembe a gall veszedelemmel, ami természetesen a hajójuk elsüllyesztéséhez vezet, mint ahogy az ezt követő albumok során majd még számtalanszor.

Röviden és sommásan: az Asterix, a gladiátor az első igazán nagy dobás a karakter történetében (a második az Asterix és Kleopátra sikere lesz), aki előtt elkezd kitárulni a képregény univerzuma, amint az újabb állandó szereplők csatlakoznak hozzá azzal a feltett céllal, hogy célba vegyék az olvasók rekeszizmait és amit tökéletesen sikerül is megvalósítaniuk. Örvendezzünk hát és kívánjunk a sorozat magyar inkarnációjának boldog és hosszú életet!

Nagy Krisztián