A kArtonban Képregénykedvelők Klubja keretében kettős kötetbemutatóra kerített alkalmat idén december elsején Kiss Ferenc képregénymindenes és Kertész Sándor kiadóvezető. A nagy múltú, egykori jelentős olasz kapcsolatokkal rendelkező, de sokáig inaktív, Linea kiadó újra beindult, Nyíregyháza újra a régi. (Egy időben ott volt a magyar képregényszervezés fellegvára.) Sorozata, a Színes Képregénymúzeum már a negyedik résznél tart. Rövid idő alatt megjelent egy Rusz Lívia-válogatás, majd  egy kötetbe foglalva a Szellemirtók két füzete, amelyet Fazekas Attila készített egykor a német piacra, most két füzetet kaptunk egyszerre, ugyancsak nívós alkotóktól.

Zsoldos Péter, Garisa Zsolt és Varga Zerge Zoltán mind rajzfilmesként kezdték, aztán utóbbiak Kreténesek lettek, kit erre, kit arra vetett az élet. Zsoldos hazánk egyik legismertebb portré-karikaturistája, Varga főleg reklámozik, Garisa pedig rajtamaradt Rejtőn (a Képes Kiadó felújításaiban vett részt) és más, viszonylag titkos dolgokon munkálkodik. Szakmai körökben mindannyian jól ismert emberek, akik erősen elkötelezettek a nagy munkát igénylő és nagyon nem kifizetődő képregény iránt is. A Végtelenül Humoros Képregények I-II-t összeköti, hogy a közölt képregények sorozatok részei lennének, ha lenne hozzájuk új rész, vagyis mint sorozatok, befejezetlenek. Emiatt a szóviccé alakuló cím.

Zsoldos Péter kötetében fellelhető a Lorán Barnabás humoristával közösen összehozott egy céges reklámképregénynél azért komolyabb reklámképregény, egy, valamikor a Magyar Televízió belső újságjában közölt mű, valamint a Galla Miklós kicsavart versére rajzolt kétoldalas.

Garisa és Varga kötete pedig a Gyurkovics Tamás kreatív szövegíró által megálmodott kiberpunk-csaj, Szilikon Vali egyik történetét tartalmazza, valamint egy sor Kiss Ferenc által kitalált, Garisa által rajzolt színpadképet, amelyek a Vanek úr Afrikában színházi változatához készültek.

Mindkét kötet, sőt a sorozat célja egyértelmű: olyan műveket kiadni igényes minőségben, amelyek nagyon szűk rétegben ismertek (néhány épp a fiókból került elő) – kicsivel tágabb olvasóközönségnek. Ennek a célkitűzésnek eleget is tesz a két friss kiadás.

A Trabarna átlagos megoldásokkal működő képregény, szépen, karikatúraszerűen, de nem animációs megoldásokkal rajzolva. El lehet rötyögni a poénokon – hasonlóan a kötet másik két művéhez, önmagában inkább képregénytörténeti érdekesség.

A Szilikon Vali szövegtelített, de élvezetes olvasmány, érdekesen szekventált, panelezett darab, érdemes a folytatásra. Garisa rajzai leginkább a Mad magazin groteszkségét idézik: ideális, reális és szörnyen eltorzult alakok egyaránt szerepelnek benne, így alakítva ki sajátos hangulatot az olvasóban. Maga a képregény is ezt a – valószínűleg  az amerikai szakirodalomból könnyen megnevezhető, hazánkban az egykori Kretén által fémjelzett – stílust követi: valódi médiaszereplőket, helyzeteket és kitalált világot kutyul össze (lásd még Dezodóra, Dallász), jelen esetben kiválóan.

Mindkét kötetet alapos, személyes interjú zárja az alkotókkal. A kiadványok ára a lélektani határon mozog.

Lénárd László