A modern világ képregényes története I-II. - kritika
Gondolom, nem kell bizonygatnom, hogy szeretem a képregényeket, és hogy azzal is tisztában vagyok, a képregény formátuma nagyon sok mindenre alkalmas, így az ismeretterjesztésre is. Mégis, kissé nehezen vettem rá magamat Larry Gonick képregényes világtörténetének az elolvasására, amiben valószínűleg szerepet játszott, hogy a közel 25 éve megjelent Képregén nem hagyott bennem valami mély nyomokat. No meg hát nagy és vastag, ezáltal kevéssé alkalmas buszon olvasásra. De végül csak összeszedtem magamat, és pár hét alatt végeztem is vele.
A képregényre még kedvelőik is többnyire úgy tekintenek, hogy olyasmi, amit általában nagyon gyorsan ki lehet olvasni, ellenben többször is el lehet/kell olvasni. Nos, Gonick köteteivel ez pont fordítva van: egyáltalán nem halad velük gyorsan az ember, viszont nem feltétlenül érez késztetést a gyakori ismétlésre. Mert ez nem egy olyan képregény.
Nem olyan, abban az értelemben, hogy ellentétben a képregények fikció-jellegű többségével nem a kép-szöveg interakcióra épít. Nincs benne valódi képregényes formanyelvi eszközöket alkalmazó narráció, nincsenek benne a cselekményt szöveg nélkül is továbbvivő képkockák, de még a párbeszédek használata is ritka – az a kevés pedig, ami van, úgyszólván mindig a narrációs szövegre replikáz.
A fentiekből már következik, hogy ez a humoros ismeretterjesztő kötet amolyan hibrid, a képregény eszköztárából gyakorlatilag csak az elsődleges formai jegyeket veszi át. Az ötlet ügyes, hiszen képregényt olvasni sokan szeretnek, illetve képregény formában sok mindent könnyebben vesznek kézbe, mint folyószövegként. Legalábbis ez az elmélet, amely Magyarországon nem feltétlenül állja ki ugyanolyan jól a gyakorlat próbáját, mint Amerikában vagy Japánban. A hazai képregényolvasók ízlése eléggé konzervatív (ami eléggé abszurdan hangzik, de így van – többségük abból szeret sokat fogyasztani, amit egyszer már megkedvelt, nem pedig nyitni más típusú képregények felé), a nem-képregényolvasók – márpedig ők vannak itthon túlnyomó többségben – még mindig idegenkednek ettől a formától.
Igaz, a humort viszont mindenki szereti, és azzal bőven szolgál Gonick.
A humorosan-ironikusan-szarkasztikusan alternatív történelemírásnak komoly hagyománya van, kiválóan szórakoztató művek születtek főleg az angolszász régióban, elég talán Bill Bryson (részben) magyarul is kapható könyveit említeni. Kevésbé népszerű műfaj ez Magyarországon – aminek valószínűleg az a fő oka, hogy honfitársaink érzése szerint a történelmünkben nincs semmi vicces, mivelünk csak dicsőséges és tragikus dolgok történtek, márpedig egyikkel sem illik tréfálkozni. (Persze, az alternatív történelemírás azért rendesen dívik, de halálkomoly hangnemben.) Van bőven igazság abban a tételben is, miszerint a történelemkönyveket a győztesek írják, így hát egy amerikainak könnyű nagyvonalúan kritizálnia mindenféléket.
És meg is teszi. Gonick történelemszemlélete valóban nagyon kritikus, minden esetleg megmaradt illúziónkat lerombolja azt illetően, hogy milyen rugók mozgatják a történelmet. Nem fest valami biztató képet a hatalom, a bírvágy, az irigység, a kérlelhetetlenség és a tudatlanság koordinátarendszerében vergődő emberiségről. A kötetek elolvasása után nem sokakban marad remény arra nézvést, hogy a nemzeti törekvések vagy a különböző – vallási vagy világi alapú – ideológiák bármire is megoldást kínálnak. (Már csak azért sem, mert aki hisz ezekben, jóval a vége előtt felháborodottan becsukja a könyvet.)
Egy ilyen monumentális munkához komoly bátorság kell, és óhatatlan, hogy nem jut elég tér mindennek. Elkerülhetetlen a hiányérzet, és úgyszólván bármely országból nézve bosszantó, hogy az adott hely történelmében meghatározónak vélt események „a nagy egészhez” képest mennyire jelentéktelennek látszanak. Magyarország is a helyére kerül: huszadik századi megpróbáltatásaink egy-egy mondattal vannak elintézve, a korábbiakról pedig szinte szó sem esik. De nem lenne kevesebb okuk a panaszkodásra a cseheknek, a lengyeleknek, az íreknek, a svájciaknak vagy az északi nemzeteknek sem, a világ többi részéről nem is beszélve. Persze, nem esik jól, ha 1956-ról egyetlen, semlegesen megfogalmazott mondat szerepel a kötetben, ám a milliós nagyságrendű ruandai népirtást meg sem említi, és az itt, a szomszédban lezajlott délszláv háborúk is kimaradtak.
A hangsúlyok megválasztásával tehát bőségesen lehet vitatkozni, méghozzá leginkább a legfrissebb eseményeknél. Az iskolai történelemkönyvek és történelemtanárok igyekeznek megúszni az aktualitásokhoz legközelebb álló időszakok taglalását, többnyire 50 évvel „napjaink” előtt lezárják a kurzust. Gonick 2009-ben megjelent kötete ezzel szemben 2003-ig írja a történelmet, és bár oldalszámban talán nem túl sok az utolsó húsz évnek szentelt terjedelem, jóval aprólékosabban, illetve szelektáltabban emel ki néhány, a hírekben jelenleg kétségtelenül domináns témát. Ezzel érzésem szerint némiképp ellentmond annak az általános törekvésének, hogy a nagyobb, rejtett, többnyire csak utólag kitisztuló okokra és összefüggésekre koncentráljon. Márpedig bármennyire is erősek és nyomasztóak ma ezek az aktualitások, könnyen lehet, hogy ötven év múlva az 1990-es és 2000-es évek itt ismertetett történéseiből sem marad több féloldalnál egy akkori történelemkönyvben.
Azzal meg nem jó ismételten szembesülni, hogy a világ egyáltalán nem abba az irányba haladt tovább, mint ahogy azt a korosztályom fiatalon hinni merte...
A magyar kiadás szép munka, jó kézbe venni a köteteket, megfelelően választották meg a papírvastagságot, a betűtípust. A fordítás minden bizonnyal embert próbáló feladat lehetett. Mivel az eredetit nem olvastam, összehasonlítási alapom nincs, de gondolom, hogy néhány helyen meg kellett izzadni a szójátékok visszaadásán. Pár apró hibát találtam (egy helyen a „forsooth!”-ot mintha személynévként értelmezte volna a fordító), az pedig örök rejtély marad, hogy a jó néhány becsillagozott kifejezéshez tervbe volt-e véve lábjegyzet vagy végjegyzet.
Összességében mindenesetre jó, hogy van ilyenünk, és hála a kiadó gyakori akcióinak, az érdeklődök könnyen beszerezhetik akár fél áron is.
