Ha igazi gyűjtő lennék, bosszankodnék, mert Budai Dénes képregényének a második része jóval nagyobb méretű az előzőnél, esetleg még azt is felrónám neki, hogy ha már egyszer az első epizódban sárgák voltak az oldalak, akkor illett is volna tartania magát ehhez. De nem vagyok igazi gyűjtő, ezek a különbségek feltűntek ugyan, de cseppet sem zavarnak. Sőt, a sárgaság elhagyását kifejezetten üdvözlöm. A nagyobb méretet illetően inkább nem foglalok állást, egyes, látványos oldalak miatt megértem a döntést, máshol kevésbé tartom indokoltnak, de ez sokadrangú kérdés.

A kritika ott kezdődik, hogy egy első képregénnyel elnézőbb az ember, a második kötetnél azonban óhatatlanul megvizsgálja, hogy történt-e előrelépés. Jó hírem van: a grafika terén igen, nem is akármilyen. A gépezetek tekintetében az első részt is csak dicsérni lehetett, és a második még erre is rá tudott erősíteni. Ami pedig igazán fontos: az emberábrázolásban, az arckifejezésekben, a figurák dinamizmusában nagyon is látszik a fejlődés.

Ha a képregényt csak rajzokban „mérnék”, bátran ki merném jelenteni, hogy a Gépjárómű 2-vel Dénes máris bejelentkezett egy Alfabéta-díjért, de legalábbis is egy szoros küzdelemért az év második felére remélt további kiemelkedő újdonságokkal – most, május közepén azt mondom, eddig nem jelent meg idén jobb önálló képregény.

Áll ez akkor is, ha a történetet illetően messze nem vagyok ennyire elégedett. Nagyon érződik rajta, hogy az elképzelt világ nem lett igazán előre átgondolva, a Gépjárómű univerzumának a divergálása az általunk ismerttől eléggé hasra ütéses alapon történt. Persze, a steampunk műfaj nagy szabadságot enged, de úgy tudom, a zsánerben elég konkrétan meg szokták jelölni, hogy mely felfedezések, műszaki fejlesztések alakultak másként, mint nálunk, és hogy ezek milyen hatást gyakoroltak a történelemből ismert, nagyrészt 19. századi eseményekre, politikai és társadalmi viszonyokra, erkölcsökre, öltözködési szokásokra, divatra. Feltűnő például a Gépjáróműben, hogy míg a valódi 19. században férfiember nem nagyon volt elképzelhető komoly arcszőrzet nélkül, itt még a borosta és a barkó is ritkaságnak számít.

Ezzel együtt a sztori is erősebb, mint az első részben, és a lendülettől elragadtatva nem is igazán zavar minket, hogy nem nagyon látjuk, merre haladunk. A szerzőt nem lehet bőbeszédűséggel vádolni, a párbeszédek pedig kissé laposak és közhelyesek, ezeken tudott volna csiszolni egy írótárs vagy egy szerkesztő, de mivel akcióképregényről van szó, nem kérünk rajta számon irodalmi magaslatokat.

A két évvel ezelőtti biztató belépő után tehát Budai Dénes most már rácsapott az asztalra, és jelzi, hogy számolni kell vele. Reméljük, a harmadik részre nem kell ilyen sokat várni…

Még egy utolsó megjegyzés a nyomdai kivitelezésről: sajnos, nem sikerült egyformára vágni az oldalakat, ez a lapozásnál kissé bosszantó.

A Gépjárómű első, immár online is olvasható része a Random Képregények blogon