A 10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál újdonságai, 1. rész: új comics

A hagyományoknak megfelelően ezúttal is számos új kiadvány jelenik meg az év legnagyobb hazai képregényes eseményére, és a hagyományoknak megfelelően össze is foglaljuk ezeket.

1. rész: új comics: Batman, Pókember, Walking Dead, Marvel+

Hazánkban már évek óta rendszeresen a legnépszerűbbnek bizonyulnak az amerikai, főként szuperhősöket szerepeltető akcióképregények. Feltehetően most sem lesz másképp, pláne, hogy valódi csemegék várhatók.

Minden bizonnyal a legnagyobb szenzáció Batman újabb visszatérése a magyar képregénypiacra. A Kingpin új magazinja nagyjából ott veszi fel a fonalat, ahol pár éve a könyves kiadás megszakadt. Az utolsó, Hush szíve című kötettel szinte egy időben indult Amerikában a híres Grant Morrison által írt ciklus, amelynek már a címe is bombaként robbant: Batman és fia!

Az új, kéthavonta megjelenő, a fesztivál után pár nappal újságos forgalmazásban kapható lap minden számában Batman mellett a DC-univerzum egy másik sorozata is fut, elsőként a Gotham City Ragadozók.

Batman01.jpg

A Denevérember mellett a legnépszerűbb szuperhős nálunk is Pókember. Olyannyira, hogy immár 25 éve jelennek meg magyar nyelven a kalandjai, ennek méltó megünneplése a Hihetetlen Pókember kéthavi lap különszáma.

Most először olvasható magyarul a legelső Pókember-történet, amellyel bő ötven éve világhódító útjára indította a karaktert Stan Lee író és Steve Ditko rajzoló. Szintén szerepel a magazinban az 1989-ben a Csodálatos Pókember című lapban megjelent első, ám ott csak félig közölt történet, ezúttal teljes terjedelmében. A kiadvány harmadik történetében pedig Pókember a Fákyával fog össze a Vörös Szellem ellen, egy könnyedebb hangvételű sztoriban.

A különszám a fesztivál után újságos forgalmazásban lesz kapható.

PokemberH_ksz2014_1.jpg

Pár napja elkészült és már kapható a kiadótól és a Trillian képregényboltban a klasszikus Pókember-történeteket tartalmazó Peter Parker Pókember 15. száma, amely természetesen beszerezhető a fesztiválon is, a kiadó standjánál.

Töretlen a magyarországi sikere annak a sorozatnak is, amelynek immár a 8. kötetét jelenteti meg a Képregény.hu a fesztivál alkalmából. A Walking Dead annak ellenére ért el nagy népszerűséget, hogy a képregény alapján készült tévésorozatot akkor még nem is sugározták hazai adók. Most, hogy már ez is bekövetkezett, feltehetően még többek érdeklődését felkelti az Ostromállapot, amelyben visszatér a széria leggyűlöletesebb szereplője, a Kormányzó.

A fesztivál után a kötetet főként a Libri könyvesboltokban, a Bookline-on és a kiadótól lehet majd beszerezni, ahogy a korábbi részeket is.

WalkingDead8.jpg

Az amerikai újdonságok sorát ismét egy Marvel-képregénnyel zárjuk, nevezetesen a Marvel + című kéthavi lap legújabb, pár napja a nagyobb újságárusoknál már kapható, 15. számával. Ebben folytatódik az X-Men története, valamint kiderül, hogyan reagáltak a legnagyobb szuperhősök Amerika Kapitánynak a Polgárháború című ciklusban bekövetkezett halálára. Elsőként Rozsomák történetét olvashatjuk, amelyben vendégszerepel Fenegyerek is.