Újdonságok a 28. Képregénybörzén, 3: újrakiadások és szakirodalom

A klasszikus magyar alkotók életművének újrakiadásában ezúttal is a Windom kiadó jár élen, hiszen két Sebők-képregényt is megjelentet a börzére. A képregényes szakirodalmit pedig két kiadvány képviseli, a tavaly óta ismét aktív Buborékhámozó és egy új újság, az önmagát EpicLine és a MidWay9 háttérlapjaként meghatározó Framebreak.

Amióta áttért az előfizetéses rendszerre, a Sebők Imre-sorozat nagyobb sebességbe kapcsolt. Tavaly négy rész jelent meg, idén pedig a börzei újdonságokkal együtt már hat lesz, sőt a kiadó tájékoztatása szerint a decemberi Hungarocomixra még két füzet várható. A börzére egy Jack London (Farkasvér) és egy Polescsuk (A pergamen titka) adaptációval jön ki a Windom. Mindkét irodalmi feldolgozás Cs. Horváth Tibor munkája, és mindkét kiadványhoz Vass Mihály készítette a színes borítót Sebők rajzai nyomán. További információk a Windom kiadó blogján olvashatók.

Sebok19.jpg

Sebok20.jpg

A Buborékhámozó képregényes szaklap/fanzin tavaly lényegében harmadik életét kezdte. Az első négy számot még a Képes Kiadó jelentette meg (az első hármat ráadásul magasabb példányszámban), a következő hatot pedig a Nero Blanco Comix, mielőtt beolvasztotta volna a Papírmozi antológiába. Ezt a lépést bírálta felül az NBC, amikor 2013 végén egy kisebb (A5 méretű), de valamivel vastagabb formátumra váltott, és új szerzőkre is talált. Az új számhoz a hagyományoknak megfelelően a szerkesztő egy eredeti rajzot kért egy ismert képregényrajzolótól, aki ezúttal Baranyai András. A cikkeket Bayer Antal, Lénárd László, Nagy Krisztián, Szabó Zoltán Ádám, Szép Eszter és Zsigó Bianka írták. Témák: klasszikus brit és amerikai képregények (Ally Sloper, Yellow Kid, Buster Brown), európai képregényalkotók és sorozatok (Pascal Rabaté, Frederik Peeters, Dylan Dog, Viivi ja Wagner), egy friss magyar mű (Majomdaráló), valamint egy-egy tanulmány Amerika, egészen pontosan a Marvel Comics Magyarország-képéről, illetve néhány külföldi és magyar önéletrajzi ihletésű, naplószerűen készített képregényről.

 Buborekhamozo12.jpg

Végül pedig a Framebreak, az EpicLine "háttérlapja", amely már kapható volt a 5 Panels születésnapi buliján, a Képregény Kedvelők Klubjában. A nyitószámban Tálosi András főszerkesztő az EpicLine és a MidWay9 keletkezési körülményeiről ír, gazdagon illusztrálva.

Framebreak1.jpg

Lapzárta után érkezett, hogy a Rejtő-Korcsmáros sorozat 6. kötetéből, Az elveszett cirkálóból utánnyomás készül a börzére, benne 3 új oldallal és a felújítást bemutató illusztrációkkal.

Rejto_ElveszettCirkaló2.jpg