Az első nyári képregénybörze várható újdonságai

Sokan reklamálták, hogy nyáron nincsenek képregényes rendezvények, így hát a tavaszi és őszi börzékből eddig több mint harmincat szervező Kingpin kiadó úgy döntött, idén lesz, méghozzá július 17-én, vasárnap. Reméljük, az igény valós, a kísérlet sikerül, és új hagyomány teremtődik.

Részletes információk a Kilencedik.hu-n; a börze Facebook-eseménye

A Kingpinen mindenesetre nem fog múlni a dolog, hiszen nagyon kitesz magáért, hiszen több olyan újdonságot is bemutat, amely nem kerül országos terjesztésbe, kizárólag rendezvényeken és közvetlenül a kiadótól lesz kapható.

marvelbox1.jpg

A legérdekesebb vállalkozásnak minden bizonnyal az „új formátum” ígérkezik, amely a Marvel Box sorozatnevet kapta. Ennek lényege, hogy egy-egy minisorozat vagy történetciklus több füzetben jelenik meg, de csak együtt, egységcsomagban szerezhető be. Az első ilyen pakk hat (dupla) füzetet tartalmaz: háromban a 2005-ben indult Invincible Iron Man (Vasember) sorozat első, Extremis című ciklusa, háromban pedig a 2007-ben kezdődött Mighty Avengers (Bosszú Angyala) című sorozatnak szintén a nyitó története, az Ultron található.

A Vasember-sztori igazi ínyenc falat, hiszen az intelligens, korunk jelenségeire reagáló történeteiről ismert Warren Ellis írta, és az egészen kivételes technikával dolgozó Adi Granov rajzolta/festette. Azoknak is bátran ajánljuk, akik a Marvel világát inkább csak a moziból ismerik, hiszen ez a képregény szolgált alapul a Vasember 3 című filmhez.

A Bosszú Angyalai-történetről pedig rögtön lehet tudni, hogy szervesen kapcsolódik az utóbbi években magyarul is megjelent sztorikhoz, hiszen ennek is a megbízható színvonalon teljesítő meseszövő, Brian Michael Bendis az írója. A rajzoló pedig nem más, mint Frank Cho, aki szinte egyedülálló módon sikeres mind a szuperhősös műfajban, mind a comic stripek területén – Liberty Meadows (Pszichopark) című sorozatából szép számban jelentek meg képsorok magyarul is.

hpokember_ksz_2016_2.jpg

De legalább ugyanennyire felfokozott várakozás előzi meg az idei második Hihetetlen Pókember különszámot, amelyben sok rajongó kedvenc története, a Kraven utolsó vadászata jelenik meg. Ez az eredetileg 1987-ben készült klasszikus közel húsz éve már megjelent magyarul is, de most egyben lesz olvasható az egész történet. Mi több, az újságárusoknál kapható „egyszerű”, puhafedeles változaton kívül a kiadó egy keménytáblás verziót is kihoz. Utóbbi limitált példányszámban csak képregényes rendezvényeken és közvetlenül a kiadótól lesz kapható.

J. M. DeMatteis „pszichologizáló” történetét sokan remekműnek, egyenesen minden idők legjobb Pókember-képregényének tartják – a felszabadultabb, szórakoztatóbb jellegű sztorik kedvelőinek visszafogottabb a véleménye, de abban mindenki egyetért, hogy egy valamirevaló Pókember-gyűjteményben bérelt helye van.

Nem teljesen újdonság, de a nyári börze az első rendezvény, ahol kapható a klasszikus Pókember-történeteket közreadó Peter Parker Pókember 28. száma. Szintén megvehető természetesen a Kingpin standján az újságosokhoz néhány napja kikerült Marvel + 2016/3-as szám, amelyben folytatódik az X-Men története és az Ezüst Utazó/Warlock minisorozat.

outcast1.jpg

Míg a Kingpin szenzációihoz már hozzászokhattunk, egészen váratlan durranással szolgál egy fiatalabb kiadó, az eddig csak olasz képregényekkel foglalkozó Frike Comics. Néhány hete magyarul is látható az Outcast című horror tévésorozat, amelynek az alapja a Walking Deadet is jegyző Robert Kirkman képregénye, ennek az első, 44 oldalas részét a börzén lehet először kapni.

Kirkman hírnevének köszönhetően Amerikában még a WD-nél is erősebb rajtot vett ez a képregény, amely írója szerint sokkal „igazibb” horror, mint a zombikat inkább jelképként használó Élőholtak. Az Outcast: A kitaszított egy durva démonűzéssel kezdődik, és már a bevezető részből érezhető, hogy kemény csatáknak lehetünk majd tanúi a rossz és a (talán) jó között.

luckyluke26.jpg

Tavasszal jelent meg a Pesti Könyv gondozásában az egyik legkedveltebb Lucky Luke-epizód, A zöldfülű, ennek – jóval későbbi és laza – folytatása a Klondike, amely a nyári börze alkalmából jelenik meg. Mint arra az olvasók emlékezhetnek, az előző album végén Waldo Badminton inasa, Jasper elhagyta gazdáját, és északra indult aranyat ásni. A Klondike folyó mentén látták utoljára – Waldo és Lucky a keresésére indulnak. Az epizódban a hírhedt gengszter, Soapy Smith mellett feltűnik Jack London is, és több utalást találhatunk Chaplin híres némafilmjére, az Aranylázra. A kiadvány újságos és könyves forgalmazásba is kerül.

Szintén a Pesti Könyv standján lesz kapható a Móra kiadó Asterix-sorozatának pár hete megjelent legújabb része, az Asterix Korzikán.

satansangel2.jpg

Ami a hazai újdonságokat illeti, egyetlen egyről kaptunk előzetes hírt. Várai Artúr Satan’s Angel című képregénye még 2008-ban jelent meg, de a folytatás egyre csak késett – most a Képregény Kedvelők Klubjának gondozásában végre napvilágot lát ez is.

Néhány jó ideje kifogyott kiadványból készül utánnyomás:

- A Books & Stuff, amely idén vette át a Walking Dead kiadását a legújabb epizódokkal, elkezdi a régebbi részek újranyomását, a börzén az első két kötet már kapható lesz.

- A Nero Blanco Comixnál négy kiadvány lesz újra kapható: a Zórád Ernő-sorozat első része, az Aranyásók Alaszkában; Oravecz Gergely Alfabéta-díjas képregénye, a Blossza; Bayer Antal tanulmánykötete, Az adaptáció kísértése és Vass Róbert ugyancsak Alfabéta-díjas első Ágoston, a nukleáris baromfi füzete, amelyből ez már a harmadik utánnyomás.

Mindezeken kívül természetesen kapható lesz a börzén számos kiadó teljes választéka: tudomásunk szerint standot állít a már említetteken kívül a Képes Kiadó, a Windom, a Linea Comics, a 5Panels csoport és a Bloodlust Team is.