Büszkék vagyunk Tondora Juditra, elvégre ő az első magyar képregényes, aki egy világhírű szuperhős kalandjait rajzolhatja. Érdemeit mit sem kisebbíti, hogy ez „csak” egy hatrészes minisorozat, „csak” egy crossover, amelynek – ha jól értem – nem a DC, hanem a Dynamite Comics volt a főkezdeményezője. Bízom benne, hogy ha már bejutott a legfelső amerikai ligába, fog kapni további lehetőségeket is.

Mint a sorozat címe is mutatja, ez a képregény a retró hullámnak köszönheti a létrejöttét. A Bionic Woman széria 1976 és 1978 között futott amerikai és néhány európai tévékben. Az akkori szokásnak megfelelően azonnal készült belőle képregényváltozat is, ezt a Charlton adta ki, Aztán volt még belőle egy hasonlóan rövid életű francia stripsorozat is. Aztán öt évvel ezelőtt a Dynamite ezt a karaktert is megvásárolta sok más régi franchise-zal együtt, azóta próbálnak profitot termelni ebből a befektetésükből. Wonder Woman esetében pedig talán azért esett éppen a 77-es verzióra a választás, mert az ő

kalandjaiból is pont akkoriban futott tévésorozat.

A retró érzés valóban tetten érhető a minisorozat első részében, de azért nem keverhető össze egy valóban korabeli képregényfüzettel. Bár látni némi törekvést az „egyszerűbb” rajzra, a számítógépes színezés árulkodó. Feltűnően sok panel is jutott egy oldalra, ami emlékeim szerint nem igazán volt jellemző a hetvenes évek közepére (bár például az Avengersben Jim Shooter néha elképesztő túlzásokra vetemedett, akár tizenkét képet is bezsúfoltatott aktuális rajzolóival).

Úgy gondolom, Tondora teljesítette a kiadói elvárásokat, megfelelt az írói szándékoknak. A rajzok elevenek, a történet jól követhető, a karakterek rendesen megkülönböztethetők egymástól. Más kérdés, hogy a sztoriban eredetiségnek nemigen találni nyomát…

Aki egy kis régimódi, negyedóra alatt átlapozható, és semmi különös borzalmat nem tartalmazó kikapcsolódásra vágyik, megkaphatja ettől a füzettől – de őszintén szólva eszembe sem jutott volna megvenni, ha nem Judit rajzolja.