Hungarocomix 2018 - sajtóközlemény

hungarocomix_2018_logo_small.jpgA Magyar Képregény Szövetség 2005 óta minden évben megszervezi év végi képregényes eseményét, a Hungarocomixot. A rendezvény elsősorban karácsony előtti képregényvásár, ahol gyakorlatilag a teljes hazai választék megtalálható egy helyen, beleértve azokat a limitált példányszámban megjelenő kiadványokat is, amelyek nem kerülnek országos terjesztésbe.

Idén új helyszínen tartjuk, a Lurdy Rendezvényközpontban, december 2-án 10 és 17 óra között.

A rendezvényen részt vesz szinte valamennyi hazai képregényalkotó.

Kiemelt vendégeink idén:

- Farkas Lajos, aki 2014 óta neves francia kiadóknak dolgozik, és most először megjelenik magyarul is az egyik munkája. Címe Akasztottak balladája.

- Merényi Dániel alias Grafitember, a Napirajz alkotója, aki egyedi dedikációkkal látja el gyűjteményes köteteit.

- Somogyi György és Tebeli Szabolcs, akiknek Kittenberger című sorozatának második része szintén a Hungarocomixra jelenik meg. A szerzők, akik az első résszel 2017-ben elnyerték az Alfabéta-díjat, a helyszínen dedikálnak.

Jelen lesznek saját standdal a szakma olyan klasszikus képviselői, mint Fazekas Attila és Haui József, a fiatalabb generáció tagjai közül pedig többek közt Stark Attila és Szabó Evu, a Sanyi a bagoly alkotója. Első képregényével jelentkezik Hegyi Olivér, aki idén elnyerte a Primanima elsőfilmes animációs fesztivál nagydíját.

A kiadók számos újdonságot jelentettek be. Először lesz kapható többek között a Ha/Ver (Kick-Ass), a Locke & Key, a Saga és a Murena első magyar nyelvű epizódja, új résszel bővül a Walking Dead, a Hellboy, a Dragonero, a Spawn és a Kockás.

A látogatók részt vehetnek a Comic Jam néven ismert interaktív képregényrajzolásban, és kiemelt támogatónknak, a Trans-Europe Kft-nek kipróbálhatnak Wacom digitális rajztáblákat.