Suttogó Szél 1 (Maximum Bonelli) - kritika

suttogoszel1.jpg

Daniel Day-Lewis szomorú mohikánfejével a címlapján indít a Magico Vento, magyar fordításban Suttogó Szél című Bonelli-képregény. Bár az 1990-es évek vége aligha tekinthető a westerndivat csúcsának, a vezető olasz kiadónál úgy érezték, a Tex és a Zagor mellé befér még egy vadnyugati témájú sorozat.

Igaz, a Suttogó Szél nem éppen az a szokványos, John Ford és Howard Hawks filmjeinek világára építő képregény, de a nyitó epizódban még nem sokat látunk a beígért horror és noir elemekből. Gianfranco Manfredi, aki folkénekesi, filmszínészi, regényírói és tényirodalomszerzői tevékenysége mellett még képregényes forgatókönyvek készítésére is talált időt, most még csak a főszereplőket mutatja be, és megadja az alaphangot az izgalmasnak ígérkező folytatásokhoz.

Adott egy amnéziás katona, akit befogad egy indiántörzs, egy új esélyt kapott alkoholista újságíró, aki a megszólalásig hasonlít Edgar Allan Poe-ra és egy mocskos rejtély, amely összeköti a szálakat. Nem túl bonyolult, nem túl eredeti, de kezdetnek tökéletesen megteszi.

Pláne, hogy Manfredi egy olyan kiváló, rutinos rajzolót kapott alkotótársnak, mint a spanyol José Ortiz, aki közel egy évtizeden át dolgozott a Warren amerikai horrorantológiáin, de francia és brit kiadóknál is számos munkája jelent meg. A fekete-fehér képregény komoly mesterével van dolgunk, a díszletek és öltözékek szépen ki vannak dolgozva, az arckifejezések expresszívek, az akciójelenetek lendületesek, a veszélyhelyzetek sejtelmesek. (A borító – sajnos – nem az ő munkája.)

suttogoszel1ex.jpg

Közhelyes ilyet mondani, de a GooBo valóban igen nagy fába vágta a fejszéjét a havi megjelenésűnek tervezett Maximum Bonelli sorozatával, amelyben minimum hat fumetti epizódjait fogja közreadni. A Suttogó Szél ezek közül a második, tehát ha jól értelmezem a helyzetet, leghamarabb augusztusban ismerjük meg a folytatást. Még jó, hogy addig annyi más olvasnivaló vár ránk.

A magyar kiadás megfelelően sikerült, csak néhány észrevételem van. Feltűnt, hogy vékonyabb papírra van nyomva, mint az eredeti, ezt nem tartom szerencsésnek, bár valóban apróság. A sorozat közös fejléce és lábléce lehetett volna valamivel fantáziadúsabb. A magyar szöveg többnyire jól olvastatja magát, csak néhány kevésbé sikerült fordulat és pár kisebb helyesírási és nyelvtani hiba zökkenti ki az embert (egy ikes ige ragozási hibája, többször is „Chicagoban” a helyes „Chicagóban” helyett, egyszer „ban” a „ba” helyett). Ezeket még egy átolvasással ki lehetett volna szűrni, de hát havi 100 oldal mellékfoglalkozásként rohamtempónak számít. A „Poe” és szerkesztője közötti beszélgetésben én oda-vissza magázást használtam volna, érzésem szerint a korkülönbség ellenére ennyire nem egyenlőtlen a viszonyuk  A bunkó bölényvadász hibás beszédét sem biztos, hogy ugyanezekkel az eszközökkel adtam volna vissza, de mivel az ilyesmire nincs „jó” megoldás, szuverén fordítói-szerkesztői döntés, hogy mit csinál az ember. Ja, és szerintem simán lehetett volna Bűvös Szél a karakter neve, de ez is jól hangzik.

 Bayer Antal