15. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál
A hagyományoknak megfelelően 2019-ben is megszervezi a Magyar Képregény Szövetség az év legjelentősebb képregényes eseményét, a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. Újítás a fesztiválon, hogy a szokás szerint vasárnap, a Dürer-kertben rendezett képregényvásár előtt négy napon át felvezető események lesznek különböző helyszíneken.
A rendezvényen ezúttal is lesznek neves külföldi szerzők:
- Vittorio Giardino (Olaszország), akinek klasszikus, Magyar rapszódia című képregénye végre magyarul is megjelenik a fesztiválra.
- Nicolas Mahler (Ausztria), akinel első magyar nyelvű képregénye, a Goldgruberné és a művészetelmélet kifejezetten a fesztivállátogatóknak szóló kiadásban jelenik meg
- Jean-Pierre Pécau (Franciaország), a 2018. decemberben megjelent, Farkas Lajos által rajzolt Akasztottak balladája társírója
Május 12-én adja át az MKSZ által felkért zsűri a 2018. legjobb új magyar képregényeit elismerő Alfabéta-díjakat, valamint a Képes Kiadó képviselője a kiemelkedő képregényes teljesítményt jutalmazó Korcsmáros Pál-díjat, amelyet idén Farkas Lajos nyert el.
A május 12-i vásáron standot állít valamennyi képregénykiadó, alkotócsoport és egyéni szerző.
A rendezvény Facebook oldalán folyamatosan érkeznek a hírek.
A rendezvény hivatalos plakátját 2018 egyik Alfabéta-díjasa, Felvidéki Miklós képregényrajzoló készítette.