Úgy alakult, hogy tegnap és ma hosszabb időt tölthettem várakozással, amit – természetesen – a vasárnapi képregényfesztiválon beszerzett képregények olvasására szántam. Sajnos nem mindent tudtam megvenni, pár dologról lekéstem, egyről megfeledkeztem, majd lesz pótlás is.

Mindegyik kiadványról megosztom az első benyomásaimat és azt, hogy mik szerintem az erősségeik és gyenge pontjaik.

Sora! Puff ide 2. rész (Kovács Viktória)

Ez valójában még egy börzei újdonság volt, amit akkor elfelejtettem megvenni, pedig az első tetszett.

Első benyomások: Hasonlóan aranyos kis történet, mint az első fejezet. Hamar el lehet olvasni, de ebben a sztoriban ennyi van.

Erősségei: Vonzó kinézet, jó arányok a történetvezetésben, kedves karakter, jól eltalált színezés. Érezhető rajta a személyesség és az odafigyelés. Külön jó pont, hogy gyermekbarát, simán lehetne belőle újságosnál is kapható füzet (vagy bekerülhetne egy gyerekmagazinba).

Gyenge pontjai: Nem nagyon vannak. Talán egy-két panel hangsúlyossága van kicsit eltúlozva, de ez sem zavaró. Kérdés, hogy hány történet van még ebben az ötletben. A borító színei túlságosan emlékeztetnek az előző részére, egy pillanatra meg is zavarodtam, hogy tényleg ezt akartam-e megvenni.

Gotthem 2: Gordo (Kovács Milán-Ambrus Izsák-Juhász Ernő-Pál Szabolcs, ZSIGER.hu)

Első benyomások: Jópofa Batman-paródia, elsősorban a kedvenceiken nevetni is képes szuperhősrajongóknak.

Erősségei: A szerzők jól ismerik a Batman-képregényeket, ügyesen játszanak a geekkultúra toposzaival. A rajzoló/stílusváltások működnek, van ritmusa a képregénynek.

Gyenge pontjai: A Batman-képregényeket és a geekkultúra toposzait kevésbé ismerők számára nem mindig könnyen követhető, ebből következően önmagában nem igazán értelmezhető a sztori. Egy kis szerkesztői hiba: bár a tartalomjegyzékben szerepel, hogy hányadik oldalt ki rajzolta, az oldalszámozás lemaradt.

Oravecz Gergely: Minden belefér (Szépirodalmi Figyelő)

Első benyomások: Jól megszerkesztett gyűjtemény a szerző által az elmúlt tíz évben készített képregényekből.

Erősségei: Leginkább a személyesség és a bátorság, hogy a szerző képes volt feldolgozni a magánéleti válságait, önfelmentés nélkül, őszintén beszélni a problémáiról és nem hibáztatni senki mást élete fordulataiért. Megtalálta azt az egyensúlyt, amelynek köszönhetően a kötet egyaránt ajándék tud lenni volt feleségének és jelenlegi párjának.

Gyenge pontjai: Egy gyűjteményes kötetben óhatatlan, hogy nem minden képregény egyformán jó. De sokkal nagyobb hiba lett volna bármelyiket is kihagyni, mint mindent megmutatni egyben. A folyóírásos oldalak a kicsinyítés miatt egy picit nehezen olvashatók. És még egy gyakorlatias észrevétel: a gerincre rá lehetett/kellett volna írni a szerző nevét és a címet, ezt komoly hibának tartam, hiszen ennél jóval vékonyabb kiadványoknál is megoldják.

Zorro 1 (Tálosi András-Vári Tamás-Vadas Máté, GooBo kiadó)

Egy magyar kiadó nagy fába vágta a fejszéjét: megvásárolta az egyik legismertebb franchise kiadási jogát, és teljesen új képregényeket készített belőle. A merész vállalkozásban benne van számos buktató lehetősége, hiszen Zorróból már számos verzió készült, ráadásul nem csak képregényben. Sokunknak ugyanúgy van elképzelése arról, hogy milyennek „kell” lennie Zorrónak, mint például Batmannek vagy Tarzannak. Nagy ugrás ez a saját készítésű, szerzői kiadványokhoz képest, amelyekkel természetszerűleg sokkal elnézőbb az olvasó. És mindezt országos, újságárus terjesztésben, nemzetközi karrier reményében.

Első benyomások: A buktatók egy részét sikerült elkerülni, másokat nem, de összességében biztató kezdet.

Erősségei: Bátor indítás, lendületes történetvezetés, önálló gondolkodás. Meg sem próbál igazodni a korábbi verziókhoz, olvastatja magát. Gyermekbarát kiadványnak tűnik, ez is jó jel.

Gyenge pontjai: Sajnos ebből nem kevés van. A borító sokkal inkább „Batmanes”, mint Zorrós, és eléggé közhelyesre is sikerült. A rajzstílus megválasztásával nem vagyok kibékülve, inkább emlékeztet a szerzők saját Fekete Hollójára, mint egy „igazi”, realista Zorróra. Ha pedig már a stilizálás mellett döntöttek, szerintem találóbb lett volna a hátsó borítón látható, Tuli Krisztián által rajzolt verziót választani (amely picit utal is Alex Toth némelyik klasszikus rajzára). Az egy dolog, hogy Tálosi nem hagyta magát befolyásolni a korábbi Zorro-verziók által, de az eltérések néha túl erősnek tűnnek. Don Diego tutyimutyiságára más is rájátszott már, hogy megteremtse a kontrasztot hősies alteregójával, de szinte töpszli ábrázolását nem érzem indokoltnak. Azt meg végképp nem értem, miért kellett a mindenki másnál néma Bernardóból egy szószátyár alakot csinálni – szerintem elegánsabb lett volna kihagyni a sztoriból, és egy egészen más nevű szereplőt megtenni Don Diego társának. A színek megválasztása tetszik, az effekteket azonban én elhagytam volna, így egy kicsit túl modern hatást kelt. Egy ilyen franchise-alapú képregénynél a jegyzetekre nem igazán volt szükség, bár értem, hogy az alkotók el akartak büszkélkedni az „így készült” minden bizonnyal izgalmas történetével. Bár az író-kiadóvezető kifejezetten jó dolognak tartja, hogy kiadványának egyben ő maga a szerkesztője is, valójában nem ártott volna, ha valakivel egyeztet, például olyan helyesírási kérdésekben, mint a tilde (hullámvonal) lehagyása a „señor” szóban. De ezek nagyrészt „gyerekbetegségek”, nem lenne igazságos a kritikus részéről, ha mindezeket rögtön hibának minősítené, az illendőség megkívánja, hogy várjunk meg még pár epizódot, mielőtt értékítéletet mondunk, megkapja az esélyt a bizonyításra.

YKX 2: Sötét vizeken (Pilcz Roland, OneWay)

A Kalyber Joe spinoff/prequel sorozatának második része.

Első benyomások: Ott és úgy folytatódik, ahol az első rész lezárult, lendületesen haladunk tovább.

Erősségei: Profin összerakott kalandképregény, amelyben a szerző ügyesen adagolja az akciót és a humort. Megbízhatóan hozza a formáját, átgondol, izgalmas. Bár épít az ideális olvasó által valószínűleg felismert sablonokra és utalásokra, azok nélkül is jól működik, nem akad meg soha. Következetes rajzstílus, impozánsan magabiztos, az effekteket tolakodás nélkül használó színezés.

Gyenge pontjai: A terjedelemhez (és főként a megjelenési gyakorisághoz) képest túl rövid a történet, ami kissé frusztráló az olvasónak. A szereplők hegyes orra nevetséges. A borító és néhány oldal színei túl sötétek lettek.

Allstar: Nem Minden-Csillag Ragyog (Kovács Milán-Fábián István, ZSIGER.hu)

Első benyomások: Ez is egy profin összerakott kiadvány, de nem világos, hogy mi akar lenni, önálló történet vagy egy sorozat pilot-epizódja, egy szórakoztató célú képregény vagy valami kicsit több ennél.

Erősségei: Lendület, kiegyensúlyozottság a vizuális történetmesélésben, rokonszenves főszereplő, vonzó borító, helyenként kifejezetten magas színvonalú fekete-fehér rajz.

Gyenge pontjai: Leginkább az a problémám vele, amit a felvezetőben is írtam, nem igazán tudom hová tenni. Azt hiszem, csalódott lennék, ha ennyi lenne az egész, mert önmagában nem elég érdekes, egyfajta eredettörténetnek viszont elmegy. Míg Milán másik képregényében (Gotthem) meg lehet úszni a szerkesztő hiányát, ennél úgy érzem, kellett volna valaki, akivel megbeszéli, hogy mit is akar elmesélni. Attól tartok, ha nem lesz folytatás (vagy ha az nem hoz érdekes fordulatokat), könnyen elfelejtődik majd. Kár lenne érte. Az alcímben az összes szó nagybetűvel kezdése nagyon furán mutat, ez magyarul nem szokás.

Lakatos Botond: Gilisztalázadás (szerzői kiadás)

Ez megint kakukktojás, hiszen már a börzére kijött, és akkor meg is vettem, de nem volt még alkalmam írni róla.

Első benyomások: Első kiadványos szerzőtől meglepően erős, átgondolt kezdés, néhány technikai jellegű hibával és sutasággal.

Erősségei: Jól megválasztott és következetesen végigvitt rajzstílus, a fekete-fehér grafika lehetőségeinek jó kihasználása. Érdekes témaválasztás egy fontos és aktuális ügyhöz kapcsolódva.

Gyenge pontjai: Nem igazán „borítószerű” borító. Aránytalanul hosszú terjedelem, jó néhány „túlbeszélt” panel és oldal. A fülszöveg nélkül nem biztos, hogy mindenkinek világos a történet parabolajellege. Kicsit unalmas betűtípus. Hiányzik az oldalszámozás.

Varga Tomi: Az Operaház fantomja (szerzői kiadás)

Angolul már eddig is olvasható volt az A Wave Blue World nevű független amerikai kiadó honlapján Varga Tominak a Gaston Leroux regénye alapján készült képregénye, nyomtatásban azonban most jelent meg először, magyarul, szerzői kiadásban.

Első benyomások: Nagyon szépen összerakott album, amely érdekesen ötvözi az amerikai, francia és magyar képregénykészítési hagyományokat. Bár annak, aki nem rajongója a szentimentális melodrámáknak, kissé nehézére eshet nem hogy végigolvasni, hanem egyáltalán belevágni a történetbe, ha már egyszer mégis elkezdte, azon fogja észrevenni magát, hogy kíváncsi a végére.

Erősségei: A képregény minden egyes oldalán érződik, hogy át van gondolva, ki van találva, meg van szerkesztve. Tomi nagyon jól megtanulta a képregény működését, magabiztosan vezeti az olvasó tekintetét. A diszkrét színezés meglepően változatos és illik az egyes jelenetek hangulatához.

Gyenge pontjai: Ennek a képregénynek a legfőbb problémája a történet, ami persze nem a rajzoló hibája. Minden bizonnyal van valami irracionálisan vonzó a sztoriban, hiszen rengetegen feldolgozták – ám az sem véletlen, hogy legtöbbször úgy, hogy Leroux rá sem ismerni a saját művére. Tomi szándéka szerint igyekezett visszatérni az eredeti műhöz, de egy kicsit az az érzésem, hogy az „nem érdemli meg őt”. A mozgalmas rajzhoz és a vonzó színezéshez képest a beírás meglehetősen unalmas. A fejezetre tagolás megtöri a történet lendületét – világos, hogy az eredeti kiadáshoz szükség volt arra, hogy részekben jelenjen meg, de talán megoldható lett volna, hogy a gyűjteményes kiadásból kimaradjanak ezek a kisebb szakadások a dramaturgiában. Az arcok, arckifejezések nem mindig sikerültek tökéletesen, néha nehéz elhinni, hogy ugyanarról a figuráról van szó. A borítót jó lett volna a belívnél sokkal vastagabb papírra nyomtatni.

Megjegyzés 1: Köszönet Pilcz Rolandnak a recenziós példányért. Az összes többi képregényt megvásároltam.

Megjegyzés 2: A Majomdaráló 4-et melegen ajánlom, de kiadójaként nem illik írnom róla - remélem, megteszi majd más, szerintem Madarász Gergely képregénye megérdemli a figyelmet.

Bayer Antal